Tamás Gáspár Miklós
A forradalom mint Gesamtkunstwerk:
Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde.
Guy Debord: A spektákulum társadalma
IV. előadás
ELTE-BTK, 2012. 10.09.
A kapitalizmus totalitása
1. A Debord sorozat negyedik előadása hiányosan érhető el, amely a Szituacionista Internacionálé 1960-as kiáltványával foglalkozik, annak művészeti praxisával. Ebből kiindulva építi fel TGM előadását.
Művészet
2. A patetikus hangvételű kiáltvány a megvalósított kultúrát nem a konzervatív művészetben, hanem a megélt pillanat létrehozásában látta. A művészet így nem fölszabdalt, hanem globális, mindenre kiterjedő gyakorlat lesz, nem válik áruvá, a művészet a magatartás forradalma. Önmeghatározása szerint a szituacionista kultúra a dialógus és az interakció művészete.
3. Arról van szó, hogy a szituacionisták felfogásában a művészet megszűnik tárgyakat termelni, amelyek sajátossága az egyediség. Más termelési ágakkal szemben ez az egyediség teszi lehetővé, hogy a szó gazdasági értelmében olyan kincsekké váljanak, mint a nemesfémek, vagyis amelyek értéke a ritkaságukban rejlik. A művészeti piacon az eredetiség és a sokszorosíthatatlanság meghatározó fontosságú tényező. Épp ezért látható, hogy válságok idején erősödik a művészeti piac, az emberek műkincsekbe fektetik pénzüket, így elkerülve vagyonuk inflálódását. A szituacionista felfogásban megszűnik ez az egyediség, mert megszűnik a művészek közötti versengés a pozícióért, jövedelmekért, hírnévért.
4. Ma a művészetben brand-konkurencia van, ezért a hírnév, a szerzőség, a szerzői jogok, a fönnmaradó név meghatározó. A szituacionista felfogásban mindez megszűnik, hiszen a fönnmaradó név sok ezer éve a hatalom szinonimája. Konfuciusz éppúgy, mint Homérosz, és még sokan mások azt mondják, hogy azért érdemes híressé válni, hogy nevünk fönnmaradjon, ezáltal minden konkurenciát legyőztünk, bizonyos szempontból még a halált is, hiszen tevékenységünk spirituálissá válik, elválik a konkrét személytől, így teremtve magunknak tekintélyt halálunk utánra. Ez ugyanakkor az örökölhető tekintélyről is szólt, a család tekintélyéről, a dinasztia alapításról. Mindig vannak szolgalelkű emberek, akiknek ez imponál. Egy konkurencia nélküli társadalomban azonban a hírnév is relativizálódik.
(Itt az előadásból mintegy negyedóra hiányzik, 11:50 és 27:17 között nincs hang.)
Város
5. Az előadásba újból bekapcsolódva a 60-as évek korában létező modern városképről beszél TGM. Vannak kereskedelmi negyedek, termelésre elkülönített városnegyedek (gyárnegyedek), és a lakónegyedek. Ez utóbbiak radikális elkülönülése a lakótelepek megjelenésével kezdődött. Az első lakótelepek az 50-es években épültek a Szovjetunióban, majd Nyugat-Európában és az USA-ban. Voltak korábbi kísérletek például Glasgowban, vagy a Bauhaus, de ezek csupán kísérletek voltak a 20-as 30-as években. Tömegesen az 50-es években kezdődött a lakótelepek építése. Magyarországon a lakótelepekről a legfontosabb írást Szelényi Iván és Konrád György publikálta 1969-ben Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel, kiváló könyv, érdemes elolvasni, hívja fel a figyelmet TGM.
6. A lakótelepeket alvó városoknak nevezték, amik azt a célt szolgálták, és ma is szolgálják, hogy ott az emberek kizárólag a magánéletüket töltsék el, és semmi ne vonja el őket a pihenéstől, vagyis a munkaerő reprodukciójától. A 60-as 70-es években panasz is volt rá, hogy nincs mozi, se kocsma, és bolt is kevés volt. A tervezők úgy képzelték, hogy az emberek a munkahelyük környékén bevásárolnak, azután hazamennek és ki sem mozdulnak a lakásukból. Erre kiváló eszköz volt a rádió és televízió. A világ talán legnagyobb lakótelepe a kelet-berlini Marzahn. Jó állapotban lévő terület, de egy iszonyat, csupa egyforma házzal, miközben ez az egyik legkeresettebb ingatlan hihetetlen lakásárakkal, mert az emberek úgy tekintenek rá, mint jól karbantartott, biztonságos területre nagy parkokkal, tavakkal. Valóban nem nagyon van mozi, kocsma, semmi rendetlenítő dolog, és főleg nincsenek benne bevándorlók - ezért annyira népszerű... Ugyanez a helyzet Budapesten a József Attila-lakótelep esetében, hihetetlen magas ingatlan árakat produkál. Az ott lakók nagyon szeretik, kicsi a mobilitás - fantasztikus, teszi hozzá ironikusan TGM.
7. A lakótelepekhez a béke és a biztonság érzete kötődik, amint a felsőbb osztályok számára készült teljesen azonos céllal, de még izoláltabban létező lakóparkok esetében is látjuk. Na most épp ez az, amit a szituacionisták a leginkább támadtak, nevezetesen, hogy a magánélet, közélet, és a szabadidő teljes mértékben elválik egymástól. A szabadidő így teljesen passzívvá válik, és elvész a városnak az a hallatlan előnye minden más települési formával szemben, hogy lehet benne ide-oda járkálni, mindenütt emberek vannak, és legalább szimbolikusan fennáll a kommunikáció lehetősége. A városban végtelen számú lehetőségben állhatnak fönn emberi kapcsolatok az ezzel járó látvánnyal és mindenféle élménnyel az intellektuálistól az erotikusig. A legjellegzetesebb az, hogy az emberek legfontosabb szertartásaikat, az evést és az ivást nem családi körben folytatják le, hanem mindenféle módokon a legkülönfélébb emberekkel. A városban léteznek a funkcionalitáson kívüli dolgok, vagyis a kapitalista termelés szempontjából céltalan tevékenységek, mint az ődöngés, az ácsorgás, az üldögélés, az ábrándozás, a csak úgy ok nélküliség, ráadásul nem kell magyarázatot adni rá, mivel a város sajátja az anonimitás, vagyis nem ismer mindenki mindenkit, így azután nem is szólítanak meg senkit, hogy "mit csinálsz te itt".
8. A város a szabadság színtere, azonosítása a szabadsággal ősrégi dolog. A szituacionisták ezt akarják visszaállítani. Debord egyik fő témája Párizs romlása, ami tényszerűen igaz. Eltűntek a belvárosból az olcsó kocsmák és azok a helyek, ahol csak úgy le lehetett ülni. Minden nagyon drága, ami kizárja az embereket egy csomó mindenből. Próbáljon csak meg az ember valamit venni egy közértben, és utána az utcán megenni - nagyon nehéz, egyáltalán nem barátságos város ebből a szempontból, pedig ez volt az a város, ahol nemrég még mindenfélét lehetett csinálni. Rendőri és biztonsági okokra hivatkozva azokat a helyeket, ahol az emberek csak úgy összejöhettek, megszüntették. A szituacionisták akciókat szerveztek, céltalan kóborlásokat Párizsban. Olyan várost akartak létrehozni, ahol szabad mozgás van, nincs hierarchia, és ahol nem válnak el az életszférák. A nagyvárosokban például a gyerekek kimaradnak a belvárosi életből, mert az iskola és a lakónegyed között töltik életüket. A belvárosban mihelyt egy helyet elkezdenek a fiatalok "belakni" azonnal felszámolják őket a tisztaságra és közbiztonságra hivatkozva, ne lődörögjenek ott céltalanul, mert abból csak baj lehet - mondják. Még a végén elkezdik saját életüket élni.
9. A kapitalizmus nemcsak azt jelenti, hogy az anyagiasság, az önzés, pénz, a profit, és a reklám határoz meg mindent. Ezek csupán részei a rendszernek, ugyanolyan részei, mint a várostervezés, vagy a népszórakoztatás, a kultúrafogyasztás, a médiák, ugyanolyan jelentőségűek, mint a tőzsde, funkcióik azonosak. A funkciók elválasztása egymástól a kapitalizmus legfontosabb jellegzetessége. TGM itt egy rövid kitérőt tesz: Magyarországon a szocializálás szó a végzet szinonimája lett. Úgy van szocializálva - kész, eldőlt, hogy az illető milyen volt, milyen, és milyen lesz. Érdekes szociálpszichológiai jelenség, hogy ezt komoly emberek komolyan tudják mondani, pedig színtiszta hülyeség, semmi értelme.
Ellenállás
10. A kapitalizmusban az életszférák határai, szemben a rendi társadalommal átjárhatók, ám rengeteg határ létezik. Vannak energikus, kreatív emberek, akik a határok egy részét hihetetlen nagy erőfeszítés árán átlépik. Nem úgy élnek családi életet, ahogy azt a hierarchikus társadalom elvárja, nem úgy dolgoznak, nem úgy laknak, nem úgy utaznak, nem úgy esznek mint ahogy szokás, nem olyanok a politikai szokásaik mint másoknak, nem hajlandók fölhalmozni, nem hajlandók annyit fogyasztani, vagy nem hajlandók úgy fogyasztani, ahogy azt a kereskedelem előírja, stb. Ezek az ellenállások részben sikeresek, ám valamennyi határt átlépni azok sokasága miatt nem lehetséges.
11. A határok átlépése ugyanakkor, két veszedelmes illúziót teremt. Egyrészt a változatosság illúzióját, mivel így a társadalom rendkívül színesnek és változatosnak tűnik, másrészt a szabadság illúzióját. Valójában a szabadság hatóköre kicsi, amit a társadalmi struktúrák merevsége bizonyít, hiszen csak a gazdaság számára szükséges életpályák között lehet valamelyest választani. Ugyanakkor morális, társadalmi, kulturális, gazdasági, politikai változások nincsenek. "Fölgyorsult világunkban" halljuk, holott ilyen lassú világot életünkben nem láttunk. A globalizáció célja az, hogy a változás ára rendkívül magas legyen, és hogy az eltérő életformák és életstílusok tolerálása ne jelentsen veszélyt.
Stabilitás
12. A szabadság irányába ható társadalmi nyomás arra késztette a rendszert, hogy bizonyos nemzetállami merevségeket és határokat föloldjon, nagyobb fizikai és életformamozgást tegyen lehetővé, és ezáltal elképesztő mértékben pacifikálja az embereket. Mást se hallunk az egyetemisták körében, mint azt, hogy ki hová megy, ki hol fog doktorálni, ki hol fog MA stúdiumot folytatni, ki hova pályázik. Az emberek elképesztő mértékben mennek el - amikor valahol nő a feszültség, akkor ez a lehetőség bizonyos elit csoportoknak megvan, hogy időlegesen vagy végleg elmehetnek. Ez egy hihetetlenül ügyes dolog, hiszen ha ezek az emberek ide be volnának zárva, akkor elkezdenének lázadni, de mivel nincsenek bezárva, ezért nem lázadnak, hanem elmennek. Ilyen értelemben megnőtt a szabadság, de az összszabadság csak nagyon kis mértékben, ugyanakkor a rendszer stabilitása rendkívül megerősödött.
13. A kapitalizmus szükségképpen elválasztja egymástól az életszférákat, mert a csere és a verseny logikája ezt megköveteli. Különböző szféráknak kell lenni, hogy a csere értelmes legyen, a termelés, a fogyasztás, és a reprodukció funkcióit haszonnal lehessen működtetni. Az is fontos, hogy senki sem lehet kizárólag fogyasztó, termelő, irányító, vagy rendfenntartó, mert ezeket a merev szerepfölfogásokat a modern társadalmakban nem lehet fönntartani, hiszen az a mobilitásnak, a kreativitásnak, és a növekedésnek az akadályát jelentenék, amik nélkül a fejlődés elképzelhetetlen.
Sztálini típusú hierarchikus társadalom a 60-as évek Magyarországán
14. A sztálini gyökerű hierarchikus rendszerekben aszketikus ideálok töltik be a társadalmi egyenlőtlenségek motiváló szerepét, mint az élmunkás, a tudós, a balett táncos vagy Puskás Öcsi, akinek sokat kellett futkározni - igazán nagy erőfeszítés, nagy teljesítmény futkározni, jegyzi meg TGM ironikusan. A 60-as években a reformok ellenzői azt hangoztatták, hogy egy lángossütő nem kereshet annyit, mint egy egyetemi tanár. Miért? Mert azt gondolták, hogy a szellem magasabb rendű. Ez tipikus platonista reakció, a politikai platonizmus megnyilvánulása. Ilyen értelemben nagyon archaikus volt a sztálini gyökerű rendszer, lényegében klasszikus hierarchikus társadalom volt.
(54:18-nál ugrik a videó, ismeretlen hossz marad ki az előadásból.)
15. A szerepképzetek propagálására enyhítették a cenzúrát, és újjá éledt a pszichológiai-realista regény és novella, aminek óriási jelentősége volt, hiszen akkor az emberek milliói olvastak könyveket - ma már ez különösen hangzik, de volt ilyen társadalom. Az az ember, aki olvashatott Déryt, Mándit, Sarkadit, Illyést, Vészi Endrét és másokat, az megismerhette a pszichológiai típusok, életpályák, és életformák legkülönfélébb formáit. Egész egyszerűen piaci értelemben szabadjára kellett engedni nemcsak a gazdaságot, hanem a kultúrát is, és ezáltal a merev szerepképzetek, az egyszer és mindenkorra rögzített életpályáknak gazdasági fejlődést akadályozó karaktere megszűnhetett. Ez nem azt jelenti, hogy Kádár elvtárs és Szirmai elvtárs ezt mind így tudta és elhatározta, hanem ezek között a dolgok között létezik egy összhang, amire ösztönösen rájöttek.
A kapitalizmus totális rendszer
16. A fogyasztást, tehát a termelést sem lehet növelni, ha nincs nagy áruválaszték, ami fogyasztásra készteti az embereket akkor is, ha nincs szükségük további fogyasztásra. Például, ha csak fehér inget árulnak, akkor kevesebb fog fogyni, mintha zöld és kék ing is kapható, mert az utóbbi esetben az emberek mindegyik színből akarnak majd venni maguknak, mert a választék ingerli őket a vásárlásra. Mindez azt mutatja, hogy a kapitalizmus totális rendszer. Ez korábban nem látszott, mert léteztek a társadalomban egyrészt a múltból még ott maradt elemek, illetve a kapitalizmustól elkülönült alrendszerek; ezek fokozatosan megszűntek, következésképp soha nem is voltak döntő erejűek. Mára egyaránt elvesztette önálló entitású jelentőségét az Egyház és a szocializmus is.
17. A szituacionista bírálat ereje abban van, hogy a műkritikában, az irodalomkritikában, és az építészetkritikában ugyanazt a kritikát gyakorolja, mint politikai és gazdasági szempontból. Ha egységes a rendszer, akkor egységesnek kell lennie a kritikának is. Erre először Walter Benjamin jött rá, de az ő felfogása sok tekintetben még hagyományos volt. A kései kapitalizmus nagymértékben a kommunista forradalmiság terméke passzív forradalom formájában. Sok mindent megvalósított a kapitalizmus, amit a kommunizmus követelt. Például nincs adminisztratív munkakényszer (a megélhetési kényszer egészen más dolog), az életformák merevsége is megszűnt, de a férfi-nő viszonyban, a szexualitásban sincs már az a mélységű megkülönböztetés, mint több tízezer éven át.
Társadalmi hierarchia
18. Nézzük csak meg a német nyelvet. Miért mondják a nőre, hogy das Weib - ez miért van semleges nemben, miért nincs nőnemben? Azért, mert a semleges nem és a többiek közötti különbség a régi indoeurópai nyelvekben, és a német nyelv elődeiben nem nemekre, vagy nemnélküliségre utalt, hanem a lelkes és lélektelenre, tehát a személy és a tárgy közötti különbségre. A semlegesnem a régi tárgynemnek az utóda, vagyis azt, akit ezzel a névelővel látnak el, annak nincs lelke. Das Kind - annak sincs még. A die Frau viszont eredetileg (mint a magyarban is) királynőt jelent, nemesasszonyt. A Frau eredetileg ugyanazt jelenti, mint a frei - szabad. A magyar nő szó eredeti jelentése a némber, ami azt jelenti, hogy nőnemű ember, vagyis nőnemű férfi, tehát a férfiből van levezetve. Mindez a rendkívül hierarchikus társadalom maradványa a nyelvben.
19. A régi függőleges elválasztású hierarchia szerint fent van a papság, mint a szellem megtestesítője, középen a testi szükségleteknek ki nem tett nemesség öncélú tevékenységével (harc, politika stb.), és mindezek alatt vannak azok, akik a munkájukból kénytelenek megélni, akiknek egy része szabad, a többség szolga. Ma ez nincs így. Ma az elválasztás horizontálisan is létezik, ami sokszor nagyobb különbséget jelent. Ezeket a horizontális különbségeket a különféle pszichológiai típusok és profilok fejezik ki, amelyek kifejlesztésében alapvető szerepet játszik az ideológia, amit a populáris magazinok mutatnak be. Ezekben próbálják nevelni különösen a nőket és a kislányokat, hogy miként fejlesszék ki saját egyéniségüket, hogyan lehet valamilyen típusnak lenni. Legyél tipikus, ha már ilyen típushoz tartozol, legyél intenzíven, még inkább olyan: a vállalkozó üzletasszony, a háziasszony, az érzelmes feleség, a kalandornő, az anya, stb. Ezek hülyeségek ugyan, de világosan mutatják a rendszer szándékát, tudatos manipulációról van szó. Ez arra szolgál, hogy fölkészítse az embereket a minden oldalú munkamegosztás, elválasztódás, és elkülönülés egész élettartamra kiterjedő tapasztalatára.
(Az előadás vége, feltehetően 20-25 perc hiányzik.)
Megjegyzés
20. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására és visszaadására. Az előadás lendületét igyekeztem megtartani, de természetesen a beszédet írott változatra "fordítottam". A jobb áttekinthetőség érdekében alcímeket alkalmaztam, ahol pedig szükségét éreztem háttér-információkkal egészítettem ki az elhangzottakat, illetve dátumot javítottam. Az előadás eredeti formájában alább látható, hallható.