Feltétlenül gondolok-e valamit, amikor beszélek? Nekem úgy tűnik sokan nem, csupán mások mondatait ismétlik gondolattalanul. Amit gondolok ki tudom-e mondani, ki tudom-e fejezni? Igazából nem. Vagy ha igen, akkor az másoknak mást jelent mint nekem. Ki tudom-e szándékaimnak megfelelően fejezni magam? Érti-e, értheti-e egyáltalán a másik szavaimon azt, amit én értek rajtuk? Egyértelműen nem a válasz. A kommunikáció töredékessége, esetlegessége abból fakad, hogy nem gondolatokat adunk át, hanem a gondolatok jeleit, szavakat. A jellé alakítás (kifejezés), és a jel visszaalakítása (értelmezés) alatt sérül a tartalom. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, ha írásban rögzítjük gondolatainkat. Később ugyanis számunkra is pontatlannak tünnek. Ezért akarjuk újra írni, újra alkotni írásainkat, a művészek műveiket. Az értelmezés tehát élethelyzet kérdése. Nincs két egyforma élethelyzet, ezért nincs két egyforma ember, nincs két egyforma gondolat és gondolat-értelmezés sem. Azt mondtam pontatlannak érezzük. Ez azért van, mert változunk, tehát a gondolatban is változás áll be. A rögzítés egy állapot rögzítése. Mindez arra vezethető vissza, hogy az élet mozgás, a mozgás pedig egyfajta változás. Ha nem változol nem élsz.