A görög filozófia racionális ismeretelméleti fogalma az emlékezés. A visszaemlékezésben analitikus módon átgondolva a történést az okok mélyebb ismeretéből levonhatjuk a konzekvenciát a jövőre vonatkozóan. Kierkegaard ezzel szembeállítja az ismétlést, ami nem a megismerésre vonatkozik, hanem a létezés átélésére. Az ismétlésben a múlt él tovább a jelenben, vagyis valami egészen mást céloz, mint az emlékezés. Az ismétlés az érzelmek és szenvedélyek újbóli átélését szolgáló eszköz, és mint ilyen egzisztenciális feladat. A múlt újból és újból való átélése az esemény lélekben való megóvásának módja. Ez azt is jelenti, hogy az érzelmek intenzitása független a külső objektivitástól és az esemény idejétől, vagyis a múlttól. Az esemény belső lelki örök jelenné válik, tehát olyan pszichofilozófiai jelenségről van szó, ami fontosabb a külső cselekedetnél, mert nem az számít, mit teszel, hanem az, hogy mit érzel, vagyis a belső intenzitás fontosabb a külső cselekedetnél. Az ismétlés ezért nem puszta emlékezés, hanem az érzelmek intenzitásának a növelésére szolgáló eszköz. Az ismétlés tehát nemcsak a tudás atyja, hanem az érzelemé is.