2023. november 29., szerda

Szegénység


1. Azt gondoljuk, hogy a szegénység szemben áll a gazdagsággal, a kevesebb szemben áll a többel. Tekintettel arra, hogy a világ elsősorban a mindenkor hozzáférhető létezők összessége, azt gondoljuk, hogy a szegénység és gazdagság közötti különbség a mindenkor hozzáférhető létezők birtoklásában van. Azonban már egy egyszerű meggondolás megkérdőjelezi, hogy vajon a szegénység önmagában szükségképpen kevesebb-e a gazdagságnál. A szegénység ugyanis semmiképpen sem a puszta kevesebb a puszta többnél. Szegénynek lenni egyáltalán nem azt jelenti, hogy semmink sincs, vagy kevesebbet birtokolni, mint a másik, hanem azt, hogy nélkülözni. 

2. Szegénynek lenni tehát nem azt jelenti, hogy semmid sincs, hiszen ma a legnagyobb anyagi biztonságban, tehát legtávolabb a nélkülözéstől a szerzetesek vannak, akiknek semmijük sincs. De azt se jelenti, hogy kevesebbet birtokolni, mint másvalaki, hiszen ha kevesebbed van, mint például egy milliárdosnak, attól még nem biztos, hogy nélkülözöl. A szegénység lényege tehát a nélkülözés. Nélkülözni viszont különböző módokon lehet, mármint ahogy a nélkülözésben viselkedik valaki, ahogy fogadja azt, tehát ahogyan érzi magát a nélkülözés közben. A szegénység eszerint egyfajta hogylét. Szegénynek lenni nem egy puszta állapot, hanem az a mód, ahogy az ember viszonyul saját szegénységéhez.

3. Fontos, hogy az illető szegénységének milyen a karaktere, vagyis hogy a nélkülözésből képes-e a belső szabadság sajátos erejét meríteni. Szegénynek lenni a szegénylelkűség értelmében nem puszta közömbösség a tulajdonlással szemben, hanem ahogy azt Assisi Ferenc is hirdette és gyakorolta, az a kitüntetett birtoklás, amelyben mintha semmink se lenne, ám valójában a belső szabadság kerül a birtokunkba.


Irodalom

Martin Heidegger - A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.