Kérdésfeltevés
1. Martin Heidegger kerülte a pszichológia témakörét, még inkább Sigmund Freud pszichoanalízisét. Alapvetése ugyanis az volt, hogy a psziché, mint tárgy nem létezik. Medard Boss (1903-1990) svájci pszichoanalitikus pszichiáter, aki Freuddal is kapcsolatban volt, majd tíz éven át C. G. Jung személyes irányításával az analitikus pszichológiával ismerkedett, Heidegger Lét és Idő művének hatására saját pszichoanalitikus módszert dolgozott ki jelenvalólétanalízis elnevezéssel (Daseinsanalysis, Daseinanalízis, ami Ludwig Binswanger elméletének továbbfejlesztett változata). Boss elmélete Freud pszichoanalízisének és Heidegger filozófiájának szintézise. Nem kérdőjelezi meg Freudot, csupán átértelmezi Heidegger emberképe alapján. Huszonöt évig állt személyes kapcsolatban Heideggerrel, aki egyedül neki és néhány társának nyilatkozott a pszichoanalízisről a Boss házában tartott előadássorozatának keretében. Boss kérdése a következő volt: a freudi pszichoanalízis szerint, ha egy nő férfi ismerősénél felejti a táskáját, abban az a tudattalan kívánság mutatkozik meg, hogy visszatérhessen hozzá. Miként írjuk le az ottfelejtést fenomenológiailag?
Heidegger válasza
2. Nincs szó semmilyen tudattalan szándékról. A viszonyulás tekintetében ugyanis távozás és távozás között különbség van. A nő számára ez a férfi nem közömbös, vagyis távozásakor is jelen van a férfinél, méghozzá egyre inkább jelen van nála, és ebben az összefüggésben a táska egyáltalán nincs jelen. A táska azért maradt ott, mert a férfinél való jelenlét minden más jelenlétet eltörölt. Ha a nő egy számára közömbös embernél lett volna, akkor ez nem így lenne. Akkor ugyanis az elmenetel lett volna a jelenlét, amihez hozzátartozik a táska, és az így nem maradt volna ott. A pszichoanalízis tudattalan szándékra való hivatkozása egy magyarázat, a fenomenológia viszont interpretáció, és ez két teljesen különböző dolog. A freudi elmélet az ottfelejtést tényként kezeli, és ezt kívánja megmagyarázni. A fenomenológiai szemléletben a nő egyáltalán nem felejti ott a táskáját, mert az nincs jelen, márpedig az ember csak olyan dolgot tud ottfelejteni, ami jelen van. Tudni kell, hogy a jelenvalólét nem távolság kérdése. Ha egy szemüveges ember meglátja barátját a távolban, akkor nála van jelen, és nem az orrán lévő szemüvegnél. Talán még érthetőbb példa, ha arra gondolunk, amikor egy elbambult embernek azt mondjuk: "hol jár az eszed, te nem vagy itt". Ilyenkor fizikailag természetesen ott van, de lelkileg máshol van jelen. Ilyen a szerelmes, aki távol lévő szerelménél van állandó jelenlétben.
3. A tudomány számára adva van egy konkrét nő, a tudományos magyarázat objektuma, aki ebből a szempontból egy tárgy. Jelen van egy tőle független környezetben, és viszonyulása ehhez a környezethez a nőben keresendő, ami ok-okozati viszonyként megmagyarázható. Ezzel szemben az ember világban-benne-lét (jelenvalólét), és csak így érthető. Vagyis nincs külön a nő, külön az elmenetel, és külön a táska ottfelejtése, hanem ami történik egységes egész szituáció, amit nem megmagyarázni, hanem megérteni kell.
Heidegger Freud-kritikája
4. Freud kiindulópontja az, hogy az emberi jelenségek hiánytalanul megmagyarázhatóak ok-okozati összefüggések által. Mivel ez nem található a tudatban, feltételez egy tudattalant, amelyben az ok-okozati összefüggéseknek hiánytalanul meg kell lenniük. Freud alapvetése, hogy a pszichikus jelenségek teljes mértékben megmagyarázhatók, ahol magyarázat és megértés azonos. Ez az alapállás azonban nem a lelki jelenségekből következik, hanem az újkori természettudomány felfogásából, ami Kantra megy vissza. Kant azt mondja, hogy amit nem észlelünk az is ok-okozati összefüggésként magyarázható, mint például a kő azért lesz meleg, mert rá süt a Nap. Ami példánkban a Nap, az Freudnál a tudattalan.
Heidegger tudománykritikája
5. Heidegger nem azt mondja, hogy Freudnak ne lenne igaza, Heidegger szerint a tudománynak igaza van, csak nem képes belátni illetékességének határait. A tudományos világkép az ok-okozati összefüggések rendszere. Amikor a természettudomány a létező bármely területét magyarázza, minden esetben a fizika természetfogalmából indul ki. Ez is Kantra megy vissza, aki szerint a természet nem más, mint jelenségek törvényszerűsége térben és időben. A tudomány tehát úgy tekint a valóságra, mint aminek a viselkedése kiszámítható. Emögött a gondolkodás mögött, állítja Heidegger, a természet feletti rendelkezni-akarás áll, az, hogy biztosan tudni akarjuk, hogy mi fog történni. Ami kiszámítható, ami mérhető, az valóságos, pontosabban csak az a valóságos. A tudomány lényege a természet birtoklása (Descartes), a természet legyűrése, és nem az, mint a metafizika esetében, hogy az érzékelés felfogását egy igazabbal helyettesítse (Nietzsche). Ebből következik, folytatja Heidegger, hogy a tudomány számára a létező egyszerűen objektum (tárgy), kivéve az egyetlen szubjektumot, az ént. Ezzel szemben a középkor végéig minden létező szubjektum volt, az objektum pedig az elképzelt dolog (Vajda Mihály).
6. Mármost Heidegger szerint a pszichológia is a tudomány szellemében viszonyul a létezőhöz, vagyis eltárgyiasítja az embert, az emberi pszichét is a fizika módszere szerint határozza meg. A tudomány objektivitása az ember elbizonytalanodásból fakad. Az ember elbizonytalanodása pedig abból, hogy nem képes többé a létező létét a teremtésből eredeztetni, vagyis megszűnt a teremtőbe vetett hit bizonyossága. Ezért kezdik hajszolni a bizonyosságot, amit az én-szubjektumban vélnek megtalálni. A tudomány bizonyosságaival kívánják a hit bizonyosságát helyettesíteni, miközben az ember eltárgyiasul. A tudományba vetett hit lett az új vallás. Nem történt egyéb, csupán a régi hitvallást felcseréltük egy új hitvallással, azt halljuk, hogy a tudomány által akár végtelenül meghosszabbodhat életünk, ahelyett, hogy szembenéznénk az ember múlandó valóságával. Nem tettük meg tehát a nagykorúsághoz vezető lépést, maradt minden a régiben. A pszichológiában is ez történik, noha az ember valójában jelenvalólét.
Jelenvalólétanalízis
7. A jelenvalólét a világban-benne-lét, a jelenlevőhöz viszonyulás, létmegértés. Nem a tudat, hanem ez a létmegértés az, ami az embert megkülönbözteti az összes többi létezőtől. Nem pszichés vagy szellemi, hanem világban-benne-lét, lényegében a létező és a lét megkülönböztetésének a képessége a semmi tapasztalata, vagyis a halál tapasztalata által, hiszen a halál nem más, mint búcsú a létezéstől. Ez minden ember közös élménye, a semmi tapasztalata. Jelenvalólétünknek, a világban való tartózkodásunknak a hordozója az idő. A pszichoterápia célja tehát nem a funkcionalitás kell hogy legyen, hanem az egzisztálás. A feladat ugyanis a jelenvalóléthez segítés, ami nem jelent mást, mint hozzásegíteni a beteget saját lét-lehetőségeihez. Ez pedig az időhöz való helyes viszonyt jelenti, mert a pszichés bajok gyökere nem a múltban van, hanem a jövőben, a Semmihez, vagyis a halálhoz való megzavarodott, helytelen viszonyulásban. Az emberek ugyanis, mondja Boss, menekülnek a halál és a halandóságuk tudata elől, holott a halál az emberi lét áthághatatlan határa. Más szóval mondva az ember halálig tartó lény.
Irodalom
Martin Heidegger: Lét és Idő. Osiris, 2004.
Vajda Mihály: A posztmodern Heidegger. (Heidegger Freudról, 53-62. oldal.) T-Twins - Lukács Archívum - Századvég, 1993.
Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok, Szent István Társulat, 1996.