TGM - Debord (8)

Tamás Gáspár Miklós

A forradalom, mint Gesamtkunstwerk:

Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde.

Guy Debord: A spektákulum társadalma

VIII. előadás

ELTE-BTK, 2012.11.27.

A kései kapitalizmus morális és pszichológiai sajátosságai

Bevezetés

1. A címben szereplő akadémikus elkülönítése a dolgoknak idegen Debordtól, TGM mégis megpróbálkozik vele. Abból a szempontból közelít a témához, ahogy ez a radikális nemzedék ezt elképzelte, kombinálva azzal, ahogy ezt ő látja. Minden történelmi korszaknak megvannak a sajátos morális és pszichológiai következményei. Ezzel nem állítjuk azt, hogy egy adott történelmi korszakba beleszületett személyek pszichológiai képe, vagy morális felfogása egységes. Ez nemcsak amiatt van így, mert mindig vannak emberek, akik ellenállnak a társadalom általános természetének, és képesek az azzal szembeszegülő morális és pszichológiai tendenciáikat megőrizni, hanem azért is, mert olyan társadalmi rendszer még nem született, amelynek sikerült volna teljes mértékben egységesítenie az emberek lelki alkatát, és morális fölfogását. TGM az általános jelenségről, és nem a kivételekről fog beszélni.

Előzmények

2. A kései kapitalizmus legnyilvánvalóbb sajátossága a reneszánsz óta kialakult individualizmusnak a konfliktusa azokkal a konformizáló tendenciákkal, amelyek a kései kapitalizmus szervezettségét és a vele egylényegű állami és kulturális szervezeteket jellemezi. A kapitalista individualizmus versengő, eredetiségre, autentikusságra, önállóságra törekvő jellemzői szembe találják magukat a 19. század második felétől erősödő ellenkező tendenciákkal, az életet uniformizáló jogrendszerrel, a totális beszabályozottsággal, illetve bizonyos dolgok éppen hogy szabályozott módon kikerülnek az állami szféra kényszeréből. Megtörténik a magánszféra és a közszféra jogi elkülönítése, és kijelölik a magánélet határait. Az alkotmányjog, a polgári jog, és a büntetőjog egyaránt élesen elválasztja a magán- és a közéletet. A 19. században a magánélet határait erőteljesen kibővítik, és ez a kibővített magánélet élvezi az állam erőteljes védelmét, tehát ebben az értelemben szintén szabályozott.

Magánélet vs. közélet

3. A magánélet legfontosabb formája a család, ami szintén szabályozva van a házasság által, amelyben a szülőknek kötelezettségeik vannak a gyerekekkel, és kisebb mértékben a gyerekeknek a szülőkkel szemben. Az apai hatalom bizonyos határok között megmarad, de az, hogy a szülők miként nevelik a gyerekeket, az örökösödést miként alakítják a szülők a gyerekeikkel szemben, hogy milyen együttélési formákat alakítanak ki, ez mind egyre inkább az egyének és a családok szabadságához tartozik. Lehetséges lesz a válás, nem büntetik többé a házasságtörést, számos oktatási forma válik lehetségessé, ahol részben csökken a családok szabadsága, hiszen kialakul a kötelező népoktatás. A magánéletre nehezedő ideológia nyomás viszont jelentősen enyhül.

4. Ugyanakkor egy kulturális változás megy végbe, ahol védelmet kapnak a különféle életformák. Az életformák pluralitása mindig létezett, de nem volt mindig elismert. Ekörül mindig óriási viták folytak és folynak a mai napig. A 19. században főként a protestáns országokban az agglegényeknek adót kellett fizetniük, mert nem voltak hajlandók családot alapítani. Ilyen javaslatok manapság is időnként fölbukkannak, sokszor negatív formában úgy, hogy a családosok, sokgyermekesek előnyöket élveznek. Azonban a társadalom mindinkább hajlandó volt elismerni világi emberek családon kívüli életét, és ezáltal a 18. század végétől burkolt formában, de lényegében elismerik a homoszexualitás létjogosultságát, hiszen az agglegények jelentős része homoszexuális volt. A nők esetében kevésbé fogadják el az egyedülálló életet, de erről is egyre inkább szó van. A nők ugyanis nem voltak egyenjogúak, például a 19. században nők közterületen férfi kíséret nélküli megjelenése nem volt elfogadott, mint ahogy az iszlám társadalomban ma sem az. TGM egészen 16-20 éves koráig nem látott nőt egyedül bemenni egy kávéházba.

5. Jól látható, hogy a családot védi a törvény, másrészt az egyén védelme érdekében beleavatkozik, vagyis az állam védi a magánéletet, és a magánélet védelme nevében beleavatkozik a magánéletbe, például, amikor tiltja a szülőknek a gyermekek verését. Mint tudjuk a római jogban az apa hatalma korlátlan volt, büntetésként akár meg is ölhette gyermekét. Azzal, hogy az állam nem engedte, hogy a gyerekek tudás nélkül nőjenek fel, a közoktatásnak lett a legnagyobb konformizáló hatása, ez pedig maga után vonta a közoktatás növekvő hatalmát, ami folyamatosan nőtt egészen a 21. század elejéig, hiszen Magyarországon egészen a közelmúltig 18 éves korig kötelező volt a közoktatásban való részvétel. A lényeg, hogy a közoktatás, majd az egészségügy mint a legalapvetőbb intézmények a magánélet szabályozásában rendkívül erőteljes szerepet játszottak, amely részben védelem, részben beavatkozás. Éppen ez az oka annak, hogy ez foglalkoztatja a mai napig leginkább a politikát. A magánélet és a közélet határának a meghúzása a modern politika harcok egyik lényeges pontja ugyanúgy, ahogy az államnak a magánéletbe büntetőjog általi beavatkozása is.

6. A polgári jog a magánszférához tartozónak tekinti a munkaviszonyt szabályozó munkaszerződést. Ez a kapitalista társadalom egyik legfontosabb államjogi és politikai meghatározottsága. Magyarán úgy tekintenek a munkaszerződésre, mint egy magánjogi aktusra két egyenlő fél között. Ebből kifolyólag hosszú ideig tilos volt a sztrájk, hiszen az egy magánjogi szerződés szerződésszegése. Ebben a felfogásban a sztrájkot szervező szakszervezet a munkaerő monopóliuma, és ha mindenki szakszervezeti tag, akkor nem jöhet létre szabályos munkaszerződés, hiszen a szakszervezet mint monopólium monopól árakat szab meg a munkabérek tekintetében, amit tilt a kereskedelmi jog. A munkaerő ugyanis áru, vagyis piaci termék a kapitalizmusban, ezért a bérek ilyen megszabása kartelezésnek számít. Ezért a szakszervezet és a sztrájk puszta léte kétségkívül önmagában sérti a polgári társadalom szabályait. Létük az osztályharc eredménye, tehát elvileg legalábbis bármikor megszüntethetők. Idegen jellegüket mutatja, hogy milyen nehéz egy sztrájkot megindítani, illetve, hogy gyakran fordul atrocitásokba. Egy rendszeridegen elemet volt kénytelen magába fogadnia a polgári társadalom.

7. Mindez abból fakad, hogy a polgári társadalomban ilyen módon határozzák meg a köz- és a magánszféra határát. Kérdés persze, hogy ez a határ jó helyen van-e, hiszen az, hogy egyenlő felek kötnek szerződést az fikció. Próbáljon meg valaki vízvezetékszerelőt találni, ha elromlik otthon a csap. Ha sikerül találni, egyeztetés kérdése, hogy mikor jön, nem mi irányítjuk a szerelő életét a következő negyven évben napi nyolc órában, és nem tőlünk függ megélhetése. Itt egy egyszeri aktusról van szó egyenlő felek között. A polgári társadalomban azonban ugyanígy bírálják a munkavállalók munkaszerződését is.

8. Az angolszász és a skandináv országokban léteztek olyan munkahelyek, ahol a szakszervezet elérte, hogy csak szakszervezeti tagokat szabadott alkalmazni. Ezzel el lett ismerve, hogy itt nem monopóliumról és kartelezésről, hanem az emberek életéről van szó, ami politikailag megszervezhető, vagyis nem kizárólag a magánéletről van szó. Újabban ezt ismét egyre több helyen tilalmazzák a munkavállalók egyéni jogaira és a szerződési szabadságra hivatkozva. Valójában a munkavédelem, társadalombiztosítás, és a nyugdíj is a szerződési szabadság ellen vannak, de a polgári társadalom a munkásmozgalmak hatására és alapelveivel szembemenve belenyúlt a jogba, ezért a polgári jog eklektikus és bizonytalan, nem olyan zárt rendszer, mint ahogy a római jog módszertani elvei alapján lennie kellene.

9. Lényegében azonban a munkaszerződés a magánjog szférájába tartozik, szemben sok mással. Például az ember egészsége nem teljesen magánügy. Ha ugyanis valaki súlyosan fertőző beteg, akkor nem járkálhat akármerre, köteles magát gyógyíttatni, különben karanténba kerül, ez már a középkor óta így van. Rengeteg dolog van a magánéletben, aminek a gyakorlása tilos. Például a gyerekeket nem lehet eladni, vagy nem lehet szerződéssel valakit eladni, ami régen a társadalom alapja volt, hiszen a jobbágyokat is eladták, de ma is vannak országok, ahol az örökbe adás kimeríti a gyerekek eladásának a kritériumait. Korábban az államnak nem volt semmiféle kötelezettsége arra, hogy megvédje a polgárok testi épségét, személyes szabadságát, életét, egészségét. Amikor ezeket a 19. században bevezették az ortodox liberálisok aggódtak is, hogy ez diktatúrához vezet.

10. A jóléti állam kialakulásának kezdetei a 19. század közepén erőteljes félelmeket keltett, hiszen valóban, az állam egyre szélesebb területeken követel magának döntési jogokat. Az emberek jóléte, túlélése, testi épsége, egészsége, műveltsége stb. érdekében egyre kevésbé veszi figyelembe az egyéni szabadságot és a család autonómiáját. Erre pozitív példa, hogy az állam nem hagyja, hogy a szülők ne gyógyíttassák a beteg gyereküket, beavatkozik, ha a szülők nem taníttatják gyereküket, vagy nem gondoskodnak róla, illetve beavatkozik, vagy be kellene avatkoznia a családon belüli erőszak esetében stb. Ezek igazolható erkölcsi célok érdekében történnek, de az tény, hogy elképesztő módon megnöveli az állam hatalmát. Ráadásul ez gondolkodásformáló hatású is, vagyis az emberek személyes tulajdonságai korrigáltatnak az állami normák által. A személyes viselkedésbe az állam nagyon nagy mértékben belenyúl olyan erkölcsi értékek védelmében, amely hol a többségnek, hol a törvényhozó eliteknek, hol a mögöttük álló értelmiségi csoportoknak a nézeteit tükrözik, és egyáltalán nem azoknak a nézeteit és érdekeit, akikre ezek a szabályok vonatkoznak.

11. A köznek és a magánnak az elválasztása tehát egyáltalán nem problémamentes. Ha megnézzük a legtipikusabb kapitalista és liberális államot az USA-t, akkor azt látjuk, hogy a politikai harcok elsősorban a magán- és közélet határának a meghúzásáról szólnak: abortusz, örökbefogadás, homoszexuális házasság, ingyenes és kötelező állami oktatás, stb. TGM egy amerikai főiskolán (Dickinson College, Carlisle, Pennsylvania) tanított. A városban egypártrendszer volt, színtiszta republikánus az első világháború óta. Senki nem zárta be a házát, autóját, idillikus amerikai környezet, ahol volt egy tüntetés. A főiskola létrehozott egy bölcsődét a diáklányok gyerekeinek, ez ellen volt a tüntetés. Angolszász konzervatív körökben a bölcsőde és az óvoda rendkívül erkölcstelennek számít, mert mi az, hogy megszüli az anya a gyereket, aztán lepasszolja, meg mi az, hogy valaki nem keresi meg a kenyerét és gyereket szül? Ha nem tudja megkeresni és mégis szül, akkor menjen férjhez! A főiskola ahelyett, hogy nevelné a fiatalokat, a könnyelműségre, szexuális szabadosságra és a gyerekek elhanyagolására szoktatja őket. Itt tehát kétfajta liberális fölfogás ütközött egymással. A tüntetők szerint az állam nem veheti át a szülők funkcióit, mert az az államnak nem dolga, sem egy intézménynek. Az nem lehet, hogy a főiskola nevelje föl a gyerekeket a szülők helyett. Ez helytelen a szülők, a gyerekek, és az intézmény szempontjából egyaránt. Ezek komoly, autentikus érvek. Nálunk az államszocializmus hatására a szélsőbaltól a szélső konzervatívokig mindenki több bölcsődei és óvodai férőhelyt követel, ám a klasszikus liberális társadalmakban egyfolytában a köz- és a magán határáról folynak a politikai konfliktusok.

12. A 19. században rendkívül erkölcstelennek tekintették a nyugdíjat, mondván milyen társadalom az, ahol annyit keresnek az emberek, hogy öregkorukban nem tudnak belőle megélni? Az öregek eltartása különben is a család feladata, hogyan vehetné át az állam a gyerekek kötelességeit? A protestáns országokban a 19. században az ingyenes oktatás az egyházon keresztül a caritas feladata volt. Aki szegény volt azt az egyház taníttatta, a többiek befizették a magániskolákba a tandíjat.

Jóléti állam

13. 1968, az új baloldal, és a szituacionisták megfordítják a vita irányát, és máshová helyezik a tétjét. A hagyományos baloldal, a szociáldemokraták, illetve a bolsevikok egyaránt az állami beavatkozás növelését vallotta és valósította meg. Arra törekedtek, hogy a társadalmi igazságosság és az anyagi közjólét érdekében egyre nagyobb legyen az állami beavatkozás. Ilyen volt a szociális törvényhozás, a munkatörvénykönyv létrehozása, a beleszólási jog (üzemi tanácsok), a háromoldalú egyeztető tanács (munkaadók, munkavállalók, állam). Mindezek átalakították az életet. Ekkor lett állami feladat például a szociális lakásépítés és a tömegközlekedés.

14. A 20. század közepéig ez hatalmas eredménye volt a hagyományos baloldalnak a következő morális és pszichológiai eredménnyel: ez a fajta fejlődés azt az általános fölfogást terjesztette el és intézményesítette, hogy az emberek életének a megjavítása annak a kollektív akciónak a függvénye, ami akkor mondható sikeresnek, ha jogi formát ölt. TGM ezt rendkívül fontosnak tekinti. A gondoskodó állam átveszi az önkény helyét, többé nem urak és szolgák, hanem jogszabályok vannak és jogalanyok. Igaz hogy a jogszabály parancsol a jogalanynak, de a jogszabály nem szeszélyes és nem önkényes, és nem változtatható meg akárhogyan. Miközben az önkénytől, fizikai szenvedéstől, szűkölködéstől stb. való eltávolodás tény, ugyanakkor az önkény és a magárahagyatottság világából eljutunk egy rendkívül elvont, normaszövegekkel szabályozott bürokratikus állam által vezetett élethez, ahol a konformizmusnak, a szabálykövetésnek, a törvénytiszteletnek olyan magasságaiba érkezett az emberiség, amire még soha nem volt példa.

15. A szabályozottság olyan mértékéhez jutottunk, amit egyetlen emberi társadalom sem ismert, kivéve a városállamokat (görög, olasz reneszánsz, Hanza, keleti városállamok). A városi élet mindig rendkívül beszabályozott volt, ezt hívták szabadságnak és civilizációnak. Ez kultúrafüggetlen volt. Étienne Balázs sinológus leír Krisztus előtt 2-3. században kínai városállamokat, amelyek rendkívül hasonlók voltak az európaiakhoz. Volt olyan kínai városállam, amelynek főiskoláján a Krisztus előtti 3. században élő idegen nyelveket tanítottak, ami Európában csak a 19. században jelent meg. Ám a városállamok kivételek voltak, ezektől eltekintve az állami beavatkozás minimális volt, mindenki maga vállalt magáért felelősséget biztonsága tekintetében, ahogy jogbiztonság se létezett. Az állam tevékenysége a háborúkra és az adóbehajtásra koncentrálódott.

Az 1968-as forradalom lényege

16. Az új baloldal volt az első amely föltette a kérdést, hogy ez a fajta egyre szabályozottabb és egyre elvontabb rendszere az emberi életnek jó e vagy sem? Az a fajta konformizmus, szabályozottság és engedelmesség, ami szükséges egy ilyen rendszer működtetéséhez nem vesz-e el tőlünk olyan értékes tulajdonságokat, amelyek nélkül szabad embernek nem érdemes élnie? A kérdés nemcsak a mozgalom ideológusainál merült fel, hanem tömegesen, mint amikor a korszellem megbolydul, és mindenki elkezdi beszélni a korszellem nyelvét - ezt szokták forradalomnak nevezni. Egyik pillanatról a másikra a nonkonformista, szabályozatlan, szabad, anarchikus, rendkívül egyéni, a hagyományos kulturális és morális normákkal szembeszegülő magatartás egy ellen-normát képez.

17. Amikor egy fegyelmi szisztéma felbomlik, mindig erőteljes erotikus nyelvezettel jár, ez nem volt másként a Római Birodalom felbomlása esetében sem. A keresztény vitairodalom, a sztoikusok, szkeptikusok, epikureusok szövegei is erről tanúskodnak. Miért játszik ekkora szerepet a 68-as forradalomban az erotika? A középkori eretnekmozgalmak is hasonlóan jelentkeztek, de a 17 századi arisztokratikus libertinizmus, a 18. századi libertinizmus is. A 68-as esetben arról van szó, hogy újra kell definiálni azt a személyest és magánjellegűt, ami különbözik a liberális individualizmustól. Újra definiálják az emberi autonómiát.

18. Az emberi autonómiát nem úgy akarták definiálni, amit az egyéni boldogság és magántulajdon határozz meg. A magántulajdon minden osztálytársadalomban az egyetlen garanciája a szabadságnak. Nem arra gondolunk, hogy jól fizető állása van valakinek, mert aki pénzért, a megélhetésért dolgozik, az nem szabad, hiszen a munkáltatója rendelkezik idejével. Azért kell dolgoznia, mert nincs vagyona. A magántulajdon szabadsága a munkavállalási kényszertől való szabadság. Aki pénzért munkát vállal az szolga, a szolga nem szabad ember. Ezért ha valakinek bére nagyobb mint másvalakinek a vagyona, mégis az utóbbi a szabad. A magántulajdon ugyanakkor nem véd meg a konformiznustól.

19. Ha azonban nem a magánvagyonhoz kötjük a szuverenitásunkat, és ha nem a szabadon meghozható egzisztenciális döntéseink számával mérjük a szabadságunkat, akkor a következőket tehetjük: egyrészt nem mérjük többé. Ez fontos, hiszem minden lázadásnak ez a természete, ahogy az evangélium is azt mondja, hogy ne törődj a holnappal, nézd a mezők liliomait, az ég madarait stb., hagyd el családodat és kövess engem, a holtak eltemetik a saját halottaikat, vagyis az evangélium erőteljes fölszólítás arra, hogy az ember minden előrelátó megfontolással azonnal hagyjon fel, mert megváltás következik, és aki azzal foglalkozik, hogy lesz-e kabátja, mire jön a hideg, az nem érti a lényeget. Nem volt még nagy lázadás, ami ne lett volna ilyen, mert ha ezzel törődünk, akkor soha nem fogunk fellázadni. Ez nem pusztán pszichológiai dolog, hanem a forradalmárok, hitújítók, és a hitvallóknak alaptulajdonsága.

20. 68 forradalma egyrészt kilép a magántulajdon logikájából, épp ezért egyik jelszavuk: "Ne dolgozz soha!" vagyis nem törődtek a következményekkel, ahogy az evangélium sem. Másrészt a szerelem az a dimenziója az életnek, amelyben minden anyagi számítás tilos. A szerelem alapvető vonásait egyszerűen nem lehet megtartani akkor, hogyha arra gondolunk, hogy hol fogunk lakni, van-e hozomány, elég egészségesek-e a felek ahhoz, hogy egészséges gyerekeik legyenek, nem helytelenítik-e a szülők és a barátok a kapcsolatot. Ezek azok a külső tényezők, amik intuitíve is ellentmondanak a szerelem fogalmának, amely szenvedélyként, irracionálisként, megmagyarázhatatlan pillanatnyi ihlet következtében kibontakozó érzelemmenetként fogunk fel. Ugyanakkor azzal az előnnyel jár, hogy mint kivételt, a polgári társadalom elfogadja, szemben a korábbi társadalmakkal. Ez tehát az az arkhimédészi pont, amelyet általánosítani lehet. 1968 forradalma azt mondja, hogy a szerelem nem kivétel kell hogy legyen, hanem főszabály.

21. Szenvedélyes társadalomra és életre van tehát szükség, amelyben a pillanatnyi ihlet, a szituáció, az egyedi és megismételhetetlen, mert időhöz kötött az alapelv, ami nem általánosítható, így nem alakítható normává, szabállyá, kényszerré. A polgári társadalom szerint viszont mivel az érzés szabályozhatatlan, nem megbízható, morális formára nem hozható, ennek következtében egy jogra és morálra épített társadalomban nem tekinthető főszabálynak. Erre mondta 68, hogy ott egyen meg benneteket a fene, nem törődünk vele, nem érdekel, nem! Nagy szó, hogy ezt egy egész generáció évekig következetesen vallotta és gyakorolta!

22. A szerelem speciális patológiás megnyilvánulása a féltékenység. 68 hevesen kikelt ellene. A 68-as generáció számára morálisan a legelviselhetetlenebb dolog a féltékenység volt. A féltékenység egy külső szabályt vezet be abba az intuitív, pillanatnyi, spontán és szenvedélyes érzésbe, ami a szerelem, vagyis megpróbál egy érzést tilalmazni. A féltékenység birtokló jellege egy külső normát akar rá erőszakolni a szerelemre, ami a személyes szabadság megtestesülése. Ez nagyon fontos 68 kontextusában, hogy a szerelmet ne korlátozza semmi, hogy az örömöt maximalizálják a fölszabadulás révén. Hogy az emberek a legtisztább lelkiállapotba kerülve ezt megvalósíthassák. Ez összefüggött a ma már nevetségesnek tetsző külsőségekkel, mint a transzcendentális meditáció, amely arra törekszik, hogy a minden külső kényszertől mentes belső tisztaságot juttassa érvényre, akárcsak a kábítószer már-már vallásos kultusza. Ez azzal a reménnyel függött össze, hogy a belénk vert dolgokat lebontsuk pszichotrop eszközökkel, meditációval, jógával, hogy erotikus értelemben tiszta lénnyé változzunk, hogy a belénk nevelt társadalmi kötöttségektől váljunk szabaddá. Nem arról volt szó, hogy "drog, szex, rock and roll", ez a dolog fogyasztói oldala, ami később lépett be. A zene fontossága és jelentősége 68 forradalmában azon alapult, hogy a zene a hétköznapi logika ellenkezője, ezért a hétköznapi racionális nyelvre lefordíthatatlan, vagyis fontos felszabadító hatású tényező.

23. Egy újfajta életszabály elterjedésekor a kérdés mindig fölmerül, hogy ez mennyire általánosítható. Azonnal föltűnik a történelmi dimenzió: a lázadásban az örök kérdés, hogy miként lett abból az evangéliumból, amely azt mondja, hogy le a családdal, le a törzsekkel, keresztény-konzervatív egyház? Azért mert a történelmi dimenzió más. A Pál apostol utáni generáció azzal a problémával szembesült, hogy az alapvető üzenet hogyan tartható meg változtatás nélkül. Erre született az egyház, aminek alapja nemcsak a hierarchikus apostoli leszármazás (jogfolytonosság), hanem egy szöveg. Az első intézmény, amelynek a legfontosabb autoritása nem személy vagy hierarchikus szabály, hanem egy szöveg. Egy olyan intézmény, amely alapvetően egy értelmezői közösség. A kommunista párt is az, sokkal kisebb sikerrel. A kérdés az tehát, hogy a forradalom szabályait nemforradalmi időkben hogyan lehet, mint belső szabályt megőrizni?

24. Itt jön az a probléma, hogy az emberek a későbbi interpretációt összetévesztik 68-al. A valójában 1977-ig tartó 68 gyors elfajulása annak köszönhető, hogy előtérbe került egy élvező, eudaimonisztikus boldogsághajszoló életforma variánsa 68-nak, ami máig hat az életforma lazulásában, mint a szexuális stílus, öltözködés, testbeszéd, beszédstílus, fogalmazás, művészi ízlés, a radikális tolerancia és a vele összefüggő pluralizmus és eklektika kifejlődése, ezek mind 68 polgáriasított formájából erednek. Az, hogy bankigazgatók farmerban járnak, hogy lelkészek elektromos gitárral pötyögnek a templomban, hogy tanárok kardigánban lazán beszélnek, mint TGM, ez mind 68 következménye annak ellenére, hogy a lényeghez kevés köze van. 68 külsőségei megmaradtak, a lényeg elveszett.

25. A régi megmaradt hierarchiák maradványainak leépítésében nagy szerepet játszott 68, ebben az értelemben megvolt a társadalomfejlődési szerepe. Ugyanakkor, ami öröklődött belőle morálisan és pszichológiailag, az továbbra is megmaradt zavaró elemnek. Az emberi szuverenitás védelmezésekor nemcsak a sors ellen, a gazdasági nehézségek, külső kényszerekkel szemben, hanem a humanista konformizmussal szemben is a kifejezhetetlennek, a pillanatnyinak, a redukálhatatlannak a reális és szimbolikus védelme mint életföladat, életprobléma ránk maradt. Ez időnként a művészi ízlésben nyilvánul meg. Az az igény a mai művészetben, hogy a mű mulandó legyen, változtatható, de kevéssé raktározható, lefordítható, jellemezhető, katalogizálható és megmagyarázható. A prózai, a dekralatív, a narratív elemek csökkenése jól mutatja a lényeget.

26. Erre törekedett a kereszténység első 1400 évében a misztika, ami az intuícióra támaszkodott, és az értelmezői közegen kívül próbálta az istenséget megragadni. A misztikus irodalom paradoxona, hogy azt kívánja leírni, amit nem lehet leírni. A zene ott is fontos szerepet töltött be, hiszen a polifon zene előtti egyházzenei formák meditációs formák, nem az imát segítik, hanem helyettesítik, a közvetlen jelenlét helye. A közvetlen jelenlétben az istenség, a transzcendens megjelenik saját tapasztalatunkban ima, aszkézis, meditáció, koncentráció által

27. A szekularizált világban is a közvetlen jelenlét problémája lép fel, a közvetlen jelenlét utánzása nagymértékben jellemzi a mai művészetet, ami visszautal 1968 nagy erotikus eszméjére. Ez nagy mértékben szemben áll a mainstream társadalom azon törekvésével, hogy a dolgok legyenek előre láthatók, kiszámíthatók, a szokásos racionális technikákkal megközelíthetők és áttekinthetők, vagyis az emberek legyenek szabadok, de ne kelljen félniük a következményektől. Az ilyen szabadság azonban nem lehetséges. Ebben legalábbis formálisan igazuk van a liberálisoknak, de 68 nem liberális, hanem romantikus forradalmi természetű volt. 68 azért nem maradhatott fönn a valódi tartalmaival, mert az értelmezői közösséget nem tarthatja össze valami, ami nem szöveg, hanem érzés. Az érzésnek az interpretációja pedig végtelenül szabad. Következésképpen egy közösséget nem tarthat össze. Azért mert ilyen volt a természete egy életérzésként, stílusként, életformakísérletként marad meg az emlékezetben az 1968-as forradalom.

Megjegyzés

28. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására. Az előadás lendületét igyekeztem visszaadni, de természetesen az élő beszédet írott változatra "fordítottam". A kisebb tárgyi tévedéseket, szó felcseréleseket korrigáltam. A jobb áttekinthetőség érdekében alcímeket alkalmaztam. Az előadás eredeti formában alább meghallgatható.