Tamás Gáspár Miklós
A forradalom, mint Gesamtkunstwerk:
Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde.
Guy Debord: A spektákulum társadalma
VII. előadás
ELTE-BTK, 2012.11.20.
Művészet és forradalom
A tagság feltételei
1. Mai előadásában TGM megkísérli bemutatni azokat az aspektusokat, amelyek összekötik a szitacionisták tágabb értelemben vett művészetfelfogását sajátos forradalomelméletükkel. Elemzését kiterjeszti Debordon túlra, nevezetesen Raoul Vaneigem nézeteire is, mert az itt releváns. Vaneigem a Szituacionista Internacionálé másik nagy teoretikus, akit szokás szerint idővel kizártak a mozgalomból. De mik voltak azok a kritériumok, amiknek meg kellett felelnie valakinek, hogy a Szituacionista Internacionálé tagja lehessen. Először is zseninek kellett lennie, csak lángelméket vettek föl. A másik már nem ilyen tréfás, hanem nagyon komoly kritérium, ami a 19. század óta meglévő forradalmi hagyomány, hogy ne legyenek nyárspolgárok, ne töltsék idejüket haszontalan dolgokkal, hanem a forradalom ügyével foglalkozzanak, ami nagyon hasonlít Leninék 1902-es vitájára.
2. Lenin arról beszélt, hogy csak az tekinthető párttagnak, aki nemcsak szimpatizál az üggyel, hanem cselekszik is. Az eszme nem tőle, hanem a posztjakubinista mozgalmaktól (carbonari) származott. A dolog tulajdonképpen a szerzetesség eszményéből eredeztethető; a teljes élet felajánlásáról van szó. Marx nagyot nézett volna, aki szekuláris ember volt, és ellenszenvezett a romantikus forradalmi eszményekkel. Egy szekuláris társadalomban atipikus volt ez a szerzetesi fanatizmus: önfegyelem, aszkézis, önfeláldozás, engedelmeskedés. Ez igazolta saját szemükben könyörtelenségüket, tekintetnélküliségüket és gátlástalanságukat az ügy érdekében, hiszen ők már mindent kockára tettek és birtokukban van az az erkölcsi tőke, amire hivatkozhattak. Alexander Kozhev (Alexandre Kojéve) úgy nyilatkozott, hogy "1968 forradalma nem volt komoly, mert alig halt meg valaki".
A középkor szelleme
3. A szituacionisták hatalmas sétákat szerveztek Párizson keresztül, ami a régi Párizs újjáélesztése volt, a vándor mesteremberek, nem gyárakban dolgozó munkások, szegény városi lázadó vágáns, nomád populáció felélesztésével, ami a régi társadalmakban igen nagy számban létezett. A polgári társadalom előtt sokkal több osztályozhatatlan, és azonosíthatatlan megélhetési forrásokkal rendelkező ember élt. A középkor nem volt még oly mértékben rendezett, mint a polgári társadalom. Gondoljunk csak a zarándokok, remeték, kolduló szerzetesrendek hatalmas számára. A ferences szerzetesek mindig benne voltak mindenféle lázadásokban, mindig gyanúsak voltak a nem szerzetes klérus előtt. Nemcsak koldulásból biztosították megélhetésüket, hanem a magántulajdon nagyvonalú értelmezésével is. A középkorban ez teljesen megszokott volt.
4. Ha megnézzük a régi Tibet helyzetét azt látjuk, hogy a férfi lakosság 55%-a volt szerzetes. A keresztény középkor és a reneszánsz is megközelítette ezt a számot. Ez volt az egyetlen szabadulás a paraszti életsorsból. A Dózsa féle parasztlázadás is részben abból indult ki, hogy a parasztok szívesebben mentek vándorolni egy keresztes háborúba, semmint a földet túrják. Ennek következtében az Alföldön voltak birtokok, ahol egyetlen paraszt sem maradt, és munkaerőhiány lépett föl. Erre elkezdték támadni Dózsát és a hivatalosan meghirdetett keresztes hadjáratot. Ez egy állandó problémája volt a régi társadalmaknak, amelyek ilyen értelemben nem voltak szervezettek. Az, hogy az embereknek el kell tartaniuk saját magukat, a polgári társadalom sajátossága. Korábban ez nem létezett, soha föl sem merült. A közösség feladata volt, hogy az emberek megéljenek, és nem az egyéné. Ami ez ellen volt, mint például a modernizálódó mezőgazdaság, vagy bármi más szabályozó rendszer, az mindig parasztfelkeléseket eredményezett.
5. A középkor szellemének megidézése a bohém, a kóborló, a vén diák, és a többiek részben archaikusan, másrészt modern forradalmi módon áll szemben a polgári társadalommal. Fontos az archaikus felfogás, hiszen maga Debord, majd kizárása után Vaneigem erről könyveket írt, utóbbi a Szabad Szellem Testvérei nevű eksztatikus szerzetesi szektának a történetéről. Írása rokona a messianisztikus forradalmi műveknek, amelyek mindig rokonszenvvel tekintettek ezekre a középkori előképeikre, mint Ernst Bloch is. Ezeknek a régi közösségeknek a lényege, hogy semmiféle tekintélyt sem fogadtak el, csak kizárólag a szöveget, az evangéliumot, Szent Ferenc florilégiumát, meg még néhányat, de semmiképpen sem intézményeket és személyeket, pláne nem királyokat, hadvezéreket és tiszteket, gazdákat és tulajdonosokat. A szövegnek a lázadással való összefüggése a legrégebbi hagyomány, megvan héber és görög aspektusa is. A lázadó forradalmárokat, akik nem ismernek el semmiféle tekintélyt, minden időben a szöveg tartotta össze. A szöveg a vonatkozási pont, ezért szükséges minden forradalmi mozgalom számára az elmélet megléte, ami szociálisan is összetartja őket.
Forradalmi puritanizmus
6. A forradalom önkéntes, lemondásokkal és áldozattal teli szerzetesi jellegű teljes elköteleződését a szituacionisták is átvették, ami nem azonos Sartre elköteleződés fogalmával, ami döntés egy ügy vagy eszme mellett, hanem valami más, élet egy eszme jegyében. A megvalósítás nem volt könnyű, hiszen se fanatikusok, se semmilyen diktatúra hívei nem voltak, ám életvitelszerű elköteleződést jelentett a csatlakozás a szituacionistákhoz. A legkisebb elhajlás esetén, például a magánéletben (szerelem), távozniuk kellett. Minden kispolgári megnyilvánulás utálat tárgya volt. Így megvetették a karrierizmust is. Ha egy munkás a jó munkája következtében ki lett nevezve művezetőnek, azt nem fogadhatta el, ha a mozgalom tagja akart maradni. Tilos volt a féltékenység, ami lényegében a tulajdon kiterjesztése az emberi kapcsolatokra, ugyanakkor a versengésé is, "nekem kell lennem az elsőnek valakinek a szívében". A szerelem nem sportverseny, nem profithajsza. Olyan erővel ellenezték a prüdériát, hogy az már a prüdéria egy válfajaként értelmezhető (komor, elvszerű promiszkuitás). A mai amerikai egyetemi baloldalnál, amely örököse az új baloldalnak, ez jól látható például az antifeminizmus vagy a homofóbia üldözésében, ami a legpuritánabb módon történik, méghozzá a szexuális szabadságra hivatkozva. Mármost ilyen feltételek mellett a szituacionisták összlétszáma soha nem haladta meg a 60 főt.
7. TGM megjegyzi, hogy van annyira 68-as, hogy semmilyen malac viccet nem tűr meg. A szexualitás kigúnyolása, mint viccforma, nagyon elterjedt minden elnyomó társadalomban. Egy kísérlet elvégzését ajánlja a hallgatóságnak. Figyeljék meg, mi történik akkor, ha egy presszóban vagy bárhol ül az asztalnál öt férfi, és odamegy valamelyikőjük nő ismerőse. "Mi történik? Nevetnek. Figyeljék meg mindig nevetnek!" Mindenki érti miről van szó.
Kulturális változás
8. A 68-as forradalom akkor tört ki, amikor Európában minden idők legnagyobb és legegyenlőbb jóléte valósult meg. Ekkor 1965-1975 között volt a jóléti állam csúcspontja. A jóléti állam Margaret Thatcher megválasztásával ért véget 1979-ben. A forradalmat a morális-kulturális válság robbantotta ki. A szituacionisták és mások is észlelték a rettenetes kulturális válságot, a kultúra első nagy kommercianizálódását, ami még semmi se volt a maihoz képest. Amikor látták, hova jut a szociáldemokrata reformizmus egyrészt, és a poszt sztálinista szovjet utóbolsevizmus másrészt a fogyasztás középpontba állításával, az emberek megbékítésével azzal, hogy az alapvető szükségleteik ki nem elégítése mellett is lehet viszonylag kellemes életet élni egy olyan társadalomban, amely nem a szükségletek alapján jár el a termelésben, forgalomban, és elosztásban, hanem az értékesülés és a felhalmozás alapján.
9. Ugyanakkor jelentős erőfeszítések történtek a társadalmi béke érdekében. Ez azóta ellanyhult és háttérbe szorult, de központi helyen állt a 80-as évekig. Konszenzus, autó, olcsó lakás, az érettségi általánossá válása, a középosztály akkori megnagyobbodása, mind a társadalmi konfliktusok csökkentését célozták. Eközben a régi polgári társadalom egyik legfontosabb aspektusát az evilági aszkézist háttérbe szorították. Max Webernek igaza volt, amikor az evilági aszkézist nevezte a kapitalizmus egyik lényeges aspektusának, vagyis takarékoskodunk, fölhalmozunk, nem élvezünk, elhalasztjuk az élvezetet a saját életünkben a következő nemzedék számára. Az elhalasztott élvezet az, ami az idősek iránt tiszteletet keltette. Az ifjúság kultusza forradalmi jelszó a romantikusok óta, akik a még romlatlan fiataloktól várták a megújulást (márciusi ifjak), ám ez a társadalom egészét nem érintette.
10. Az európai társadalmak a 60-as évekig öreges társadalmak voltak, ahol az emberek igyekeztek öregebbnek látszani, mint amilyenek voltak. (Magyarországon még a 80-as években is jellemző volt, hogy a nők 25 éves korukra 2-3 gyerekkel kinézetre és viselkedésben is középkorúaknak igyekeztek látszani.) Ez egycsapásra megszűnt, de nem 68 szüntette meg, hanem a fogyasztói fordulata a kapitalizmusnak, amely többé nem kívánta elhalasztani az élvezeteket, nem mondta, hogy fiam előbb teremts biztos egzisztenciát, alapíts családot, szerezz magadnak lakást és majd utána mehetsz a tengerpartra, hanem kamaszokat is elküldtek a tengerpartra szülői felügyelet nélkül. Ilyen azelőtt soha nem volt a történelemben. Fiatal vonzó filmsztárok, mint Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Sophia Loren, Brigitte Bardot, és mások erotikus szuggesztív képei voltak láthatók a magazinok címlapjain, és első ízben félmeztelen fiatal vonzó férfiak a női fogyasztói közönségnek. Ez elképesztő újítás a történelemben. A görögök óta ilyen soha nem fordult elő, a keresztény társadalmakban most először. Mindez elképesztő mértékben változtatta meg az életet. A forradalmi mozgalmak szabados célkitűzéseit árucikként kínálták mindennapos megvételre.
Kommunista konzervativizmus
11. A Francia Kommunista Párt rendkívül konzervatív erő, bizonyos értelemben örököse a Francia Katolikus Egyháznak Régen az egyház volt a helyi tekintély, a plébános megmondta mi van, meg a katolikus gimnázium igazgatója: családi becsület, szótartás, nemi tisztaság, stb. Ezt a szerepet a második világháború után a kommunista párttitkár vette át a legtöbb francia és olasz kisvárosban. A francia kommunisták máig egy családi párt, aminek semmi köze a kommunizmushoz, de annál több a régi proletariátus polgári mintáihoz. Az új baloldal ezért nagyon komoly stílusbeli, esztétikai, szociális és morális konfliktusban áll a kommunista párttal. A kelet-európai szocialista országok pártjai is egy biedermeier jellegű etikának voltak a hívei.
12. Kádár János álláspontja a szociális morál kérdésében nagyjából azonos volt a katolikus egyházéval, amihez mindkettőjüknek alaposan meg kellett változniuk. A forradalmi mozgalom nem ilyen volt, de a katolikus egyház sem, amelynek az alapítója azt mondta a családról, hogy "Hagyd el apádat és anyádat és kövess engem." Ez a "görögnek bolondság, zsidóknak botránkozás", mondták a katolikus egyház egykori alapítói. A Kommunista Kiáltvány sem a család barátságáról nevezetes. Ezek konzervatív erőkké váltak, mint bizonyos idő után minden mozgalom azzá válik.
A fogyasztás, mint rekreáció
13. 68-ban ez még nem így volt. Az avantgárdnak a szó mind politikai, mind művészi értelmében kettős feladata volt: eszményeinek hamis realizálása a fogyasztói társadalomban, a föllazítása az elnyomásnak és kizsákmányolásnak. A kapitalizmus megvalósította a mozgalom egyes célkitűzéseit azért, hogy egy megváltozott struktúrájú gazdaságban fizetőképes keresletet teremtsen. Akkor kezdődött el a szabadidőnek, mint a fizetőképes kereslet fontos részének a kiaknázása profittermelési célzattal, és a térnek ezzel kapcsolatos átalakítása, ami akkor kezdődött el a turizmussal, és ami ma kicsúcsosodik a bevásárló központokkal és plazákkal, ahol a bevásárlás, maga a fogyasztás rekreációs tevékenységgé változik. Ez hallatlan, hiszen maga a fogyasztás meddőnek és inorganikusnak számított korábban, most pedig szórakozássá válik. Ugyanígy rekreációvá vált a szex is. Ezek mind egyesülnek a spektákulumban. A gazdaság egyesül a szabadidővel, az élvezettel, lebomlanak a falak a fogyasztás és a szabadidő eltöltése között, és mozgatórugójává válik a tőkés termelésnek.
A felvétel itt megszakad, az előadás második fele hiányzik.
Megjegyzés
14. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására. Az előadás lendületét igyekeztem visszaadni, de természetesen az élő beszédet írott változatra "fordítottam". A jobb áttekinthetőség kedvéért alcímeket alkalmaztam. Az előadás eredeti formában alább meghallgatható.