TGM - Debord (2)

Tamás Gáspár Miklós

A forradalom mint Gesamtkunstwerk:

Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde.

Guy Debord - A spektákulum társadalma

II. előadás

ELTE-BTK, 2012.09.18.

A szabadság lényege

Előszó

1. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására és visszaadására. Az előadás lendületét igyekeztem megtartani, de természetesen a beszédet írott változatra "fordítottam". A jobb áttekinthetőség érdekében alcímeket alkalmaztam, ahol pedig szükségét éreztem háttér-információkkal egészítettem ki az elhangzottakat. Az előadás eredeti formában írásom végén látható-hallható.

Előadás

Totalitás

2. A kapitalizmus lényege a totalitás. Nincs kívül, minden belül van, nincs lehetőség a kívülmaradásra. A gazdaság már nem különül el, hanem az az egész, a szellemi, kulturális, filozófiai világlátás bekebelezése is megtörténik, eggyé válnak a gazdasággal, és annak érdekeit szolgálják. A gazdaság totalitását jelzi az, hogy az egyetemek az ipari cégek igényeinek kiszolgálóivá válnak, vagy az, hogy a művészet eladható áruvá vált. Nincs élet a kapitalista társadalmon kívül. A gazdaságnak ez a determináló szerepe korábban teljesen ismeretlen volt.

3. A szellem és a kultúra napjainkban ideologikus jelleget öltött. Azért dolgozunk, hogy megéljünk, azért művelődünk, hogy vizsgázhassunk, azért működtetjük a képzelőerőnket, hogy tekintélyt vívjunk ki magunknak, és a többi embert mint vetélytársat legyőzzük. A kapitalizmus szülötte a modern versenysport is, ahol a versengés már nem szakralitás, mint az ókori görögöknél. A szexualitás már nem a reprudukciónak, nem az otthonosságnak, nem az élet nehézségeitől való menekülésnek az eszköze, hanem semminek sem az eszköze, csupán öncél.

4. Debord tömören megfogalmazott kidolgozottságában esetleg félreérthető, ezért TGM a megvilágítás érdekében "illusztrálja" a szöveget. 1945-től megszűnt a nemesség és az egyház hagyományos meghatározó mindent uraló szerepe, helyükre a kapitalista gazdaság uralma lépett. Az új vallásos formák, mint amit az iszlamista mozgalmak képviselnek rendkívül élesen modernista képződmények, és semmi közük a hagyományhoz. Nem véletlen, hogy egy intézményesüléstől távoli új eretnek mozgalom lett az iszlám új ereje, hasonlóan az új evangelista és új pünkösdi egyházak sikeréhez a modern világban, ahol a régi konzervatív egyházak, amelyek teológiai-doktrinális, filozofikus jelleggel egykor egy párhuzamos világot teremtettek, mára teljesen kiürültek és elvesztették befolyásukat.

5. A túlélésre berendezkedett és pénz által alig érintett parasztság eltűnőben, a perifériára szorult, miközben az 1950-es 1960-as években még ezt az életformát folytatta az emberiség többsége. Magyarországon például 1945-ben a lakosságnak több mint a fele a mezőgazdaságból élt, ma ez 2%. Ez azt jelenti, hogy ma már a falusi lakosság sem a mezőgazdaságból él. Ugyanakkor ma már azok a munkásmozgalmak sem léteznek, amelyek olyan társadalmi formák voltak, ahonnan a kapitalizmust kívülről lehett megfigyelni. A legfontosabb azonban a testi munka és a szellemi munka közötti különbség eltűnése, összefüggésben a szabadság kultúrájának eltűnésével.

A szabadság kultúrája

6. A munkaidő és a szabadidő közötti merev különbség megszűnőben, relativizálódik a távmunka, részmunka, az okostelefonok által mindig elérhető munkaerő jelenségével. Ilyen még soha nem volt, ez a legdöntőbb fordulat az emberiség történetében, ugyanis ezen alapultak a társadalmi különbségek az elmúlt több tízezer évben. Min alapultak a társadalmi különbségek egészen máig az emberiség történetében? Azon, hogy a szabad embert a munkakényszer nemléte jellemezte. Ezt Arisztotelész és Marx is így látta. Marx és Arisztotelész társadalma között kisebb a különbség, mint a mi társadalmunk és a Marxé között.

7. A szabadság lényege a munkakényszer nemléte, a szabadidő. A sport szó is a spontán szóból származik: amit az ember spontán, szabadon csinál, aminek nincs haszna, játék. Erre alapítja Schiller esztétikai elméletét. Mit tekintünk művészetnek? Azt ami a szabadság közegében a munkakényszeren, a megélhetési kényszeren, a külső gazdasági, politikai, stb., kényszeren kívül történik a szabadidőben. Analógiája a játéknak.

8. A szabadság lényegét az antik kortól kezdve egészen a 20. század közepéig azonos módon értelmezték. Az ókori Athénban azok az emberek, akiknek dolgozniuk kellett a megélhetéshez, azok automatikusan elvesztették a szavazati jogukat. Az az ember ugyanis, akinek dolgoznia kell a megélhetésért, aki a legfontosabb élettevékenységében másoktól függ, másoknak kell dolgoznia, mások céljai határozzák meg élettevékenységének egy lényegi pontját, az nem szabad ember, és ne tegyen úgy, mintha volna olyan életszférája, amely szabad, mert az illúzió.

9. Az ókori Görögországban a banauszia a kenyérkereső munkát jelentette, ami végtelenül lenézett tevékenységnek számított, és ezért nem volt szavazati joga például Prakszitelésznek a szobrásznak sem, mert munkáit eladta, és abból élt. Szókratész és Platón szofistáknak tekintette azokat a filozófusokat, akik fizetésért tanították a filozófiát. Mindez ma sincs másképp, csupán ma már nincsenek szabad emberek. Olyan emberek, akiknek egyáltalán nem kell dolgozniuk a megélhetésért, nincsenek többé. Ma az értelmiség azt a munkát végzi pénzért, amit egykor szabadon végzett, azaz nem pénzért.

10. Az egykori szocialista (szovjet típusú) államkapitalizmus és a mai modern kapitalizmus között egyre kisebb a különbség. A tulajdonosok egyre kevesebb szerepet játszanak, a cégeket ma már menedzserek irányítják, pontosan úgy, ahogy ez a sztálinizmusban is volt. Az ultra-, hiper-, poszt-, modern kapitalizmus e tekintetben lendületesen megy a sztálini irányba, vagyis hogy a vállalatokat nem családok vagy magánemberek irányítják a saját személyes céljaik érdekében, hanem a menedzsment egyre absztraktabb gazdasági célok: nyereségesség, versenyképesség, technikai fejlődés, legújabb dizájn stb. érdekében. Az iPhone és az Apple nem írható le hagyományos gazdasági fogalmakkal, tekintettel arra, hogy az Apple közepén nem a fizikai tárgyak állnak, még csak nem is a technika, hanem a dizájn, a prezentáció és egy sajátos világnézet. Ennek a működtetői nem tőkések, nem fizikai munkások, hanem értelmiségiek abban az értelemben, hogy azt a munkát végzik pénzért, amit egykor az értelmiségiek végeztek szabadon, azaz nem pénzért, vagyis mint eltartott bohémek, vagy a közösség által eltartott organikus értelmiségei különféle zsarnokságoknak, tehát ebben a tekintetben szabad emberek.

11. Annak a korábbi állapotnak hogy a képzelet és a termelés, a szabadidő és a munkaidő, a banauszia és a filozófia, a szofisztika és a filozófia, a technika és a tudomány, a dizájn és a gazdasági stratégia elvált egymástól, vége. Nagy gondolkodóként Guy Debord már 1967-ben leírta a spektákulum társadalmát, amikor az még csak kezdetleges formájában létezett. A spektákulum totális rendszerében a termelés, a tervezés, a technika, a természettudomány, a társadalomtudomány, a közgazdaság, a kereskedelem, a verseny, a jóléti rendszer és az összes többi tökéletesen megkülönböztethetetlen a reflexiójától, amit kultúrának, szórakoztatásnak, politikának, sajtónak, médiáknak, egyetemnek, iskolának, egyháznak és munkásmozgalomnak tekintenek. Emögött nem egy ideológia van, hanem a rendszer működési szisztémája olyan, hogy mindent magába olvaszt, még az ellenzékét is.

Árufetisizmus

12. Marx legdöntőbb állítás az, hogy az áru nem tárgy, hanem egy szociális viszony az emberek között. Arról van szó, hogy az emberek a túlélés érdekében szociális viszonyra lépnek egymással áruknak nevezett tárgyak előállítása céljából, amely tárgyaknak nem a fizikai aspektusuk a legfontosabb aspektus, hanem az, hogy értékük van, vagyis eladhatók. Ezáltal a legfőbb érték a munkaerő is cserélődik az áruk pénz általi cseréjével, ezért a munkaerőnek is ára van. A munkabér az ember ára. Eladod magad másnak, az övé vagy, tehát nem vagy szabad. Az emberek versenyeznek egymással, hogy őt vegyék meg, ne a másikat. Ők a proletárok; proletár mindenki, aki eladja munkaerejét munkabérért, és ez igaz a keresőképes társadalom 97%-ra. A második világháború előtt ez az arány sohasem haladta meg a 40%-ot.

13. Az emberek közötti viszonyok az áruk közvetítésével jönnek létre, az áruk eladói és vevői, illetve a munkaerő és a munkaidő eladói és vevői között. Ezáltal tárgynak tűnik föl az az aspektusa az emberi életnek, az a lényegi erő, amely fizikai és szellemi képességeinket jelenti, amit eladunk, kereskedelmi szakszóval élve elidegenítünk (az áru eladása az elidegenítés). Saját lényünk egy részét elidegenítjük, a lényegi erőnket, vagyis képességeinket és az időnket is, életünk idejét olyan személyek és intézmények céljai és kontrollja alá helyezve, amelynek belső lényege idegen a mi belső lényegünktől.

Életidő

14. A gazdasági folyamatok lényege, hogy a végén nagyobb érték keletkezzen (értéktöbblet), mint amekkorát beleraktunk, és ez úgy lehetséges, hogy speciális árut is működtetünk, ami az emberi élet. Ez azt jelenti, hogy az időnket alárendeljük azoknak a céloknak, amik valójában a munkaadó céljai. A bérmunka vállalásával átadjuk a munkaadó számára azt, ami bennünk a leglényegesebb és életünkben mindenképp központi jelentőségű: az időnket. Mindenki ébrenlétének túlnyomó részét munkával tölti. Az idő, a saját életidőnk fölött megszűnik a befolyásunk, saját preferenciáink nem számítanak. Így azután ami a leglényegesebb bennünk az szemben áll velünk, kívülre kerül, mint idegen.

A látvány társadalma

15. Ez tehát Marx képe a kapitalizmusról. Debord ettől tovább lép, és azt mondja, mivel itt egy integrált rendszerről van szó, nemcsak árurendszerről, hanem spektákulumról, ami azt jelenti, hogy az elidegenedett áruhalmaz és emberi idő már nem lép fel idegenként szembe a maradék autonóm szubjektummal, hanem az autonóm szubjektum maga is aspektusa a kapitalista világnak.

16. TGM szerint itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ez egy látványtársadalom lenne, ahogy gyakran fordítják és értelmezik. Debord a hegeliánus filozófia talaján állva nem arra gondol, hogy a gazdaság helyett a média, az internet képei árasztanak el és irányítanak minket, ez is fontos, de nem csak erről van szó, hanem arról, hogy egy ilyen integrált rendszerben van-e még közvetítés, van-e még távolság az ember elidegenedett lényege és a fétissé vált áru között, vagy mindez olyan mértékben képez egy egységes rendszert, ahogy azt Jean Baudrillard vagy Paul Virilio gondolja - TGM szerint egyébként elég alacsony színvonalon.

Közvetítés

17. Mi a közvetítés és kik között zajlik, ha semmi sem különül el? Mi van? A fejlett társadalmakban a külsődleges kényszerek (éhség, szomjúság stb.) a legtöbb ember életében kisebb szerepet játszanak. Megszűnt az erőteljes szociális különbség, ami bizonyos embereket megvetett helyzetbe kényszerített (ez ma sem ismeretlen, de nem általános). A premodern és a kora-modern társadalom egészen a 20. század végéig a társadalom többségét stigmatizált helyzetben tartotta - koszos munkás, primitív paraszt, intellektuálisan és pszichológiailag másodosztályúnak tekintett nő, a minden szuverenitástól elkülönített gyerek, stb., nem beszélve az emberiség többségét kitevő színes bőrű népességről, akiket nem tekintettek teljes értékű embereknek.

18. Képzeljük el, hogy 1924-ben egy munkás Újpestről elmegy a Kiskörútra. Ott a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem, láthatók kávéházak, könyvesboltok. Mindez azt sugallja a munkásnak, hogy én vagyok a szellem, és te vagy az anyag, én vagyok a szellem, te vagy a test, itt olyan emberek vannak, akik a képzeletükkel és az eszükkel dolgoznak, te meg a kezeddel, meg a lábaddal meg az izmaiddal, itt az idő értékes, te pedig monoton munkát végzel egy gép mellett. Nem érsz semmit! És ezt mondta nekik az iskola, a prédikáció a templomban, a katonatiszt a gyakorlótéren, a művezető a szakiskolában, ezt mondta a férfi a nőnek, mert az ősi hierarchia értelmében a férfi jelentette a szellemet és a nő a testet.

Otto Weininger

19. A századforduló legnépszerűbb könyve Magyarországon Otto Weininger bécsi homoszexuális zsidó filozófus és pszichológus Nem és jellem című nőgyűlölő, antiszemita, szélsőségesen platonista kötete volt; Gábor Andor operettszerző és kommunista fordításában. Egy ilyen művet lefordítani 1909-ben nem számított szégyennek. Ugyanabban a könyvsorozatban jelent meg, mint Jászi Oszkár munkái. Weininger munkája progresszív könyvnek számított, ez egy igazi rendes fasiszta könyv, nem csoda, hogy Weininger volt az egyetlen zsidó, akit személy szerint Adolf Hitler nagyra becsült. Ludwig Wittgenstein és Franz Kafka ott voltak a temetésén, ők és Sigmund Freud egyenesen zseninek tartották. Wittgenstein csodálta, de nem osztotta nézeteit, Freud pedig Weininger esetéből vezette le elméletét a kasztrációs félelemből táplálkozó antiszemitizmus kialakulásáról. Weiningerre nagy hatással volt Richard Wagner Parsifálja, és Henrik Ibsen Peer Gyntje. Ő maga hatással volt Strindbergre, Julius Evolára és James Joycera. Halála előtt evangélikus hitre tért, majd 1903-ban 23 évesen öngyilkos lett. Alig 100 éve a zsidó Weininger, a modern antiszemitizmus teoretikusa, aki mély megvetéssel beszélt a zsidókról és a nőkről, a kultúra centrumában állt.

Arkhimédészi pont

20. És ez nem volt olyan régen! Ez nem az elidegenedés eleme, hanem az elnyomás, a megvetés, a megalázás, a szimbolikus erőszak eleme, ami a 20. századi lázadások legfontosabb motiváló ereje, a legfontosabb ok, hogy az ember ennek megszüntetéséért az életét föláldozza. A cél az autonómia, az ellenség a heteronómia. Ezek még mind a felvilágosodás harcai. A klasszikus modernség 1848-1968 közötti időszak, ennek vetett véget az 1968-as forradalom, legalábbis kulturális értelemben. A mai küzdelmeink azonban még mindig 18. századi küzdelmek: a nők, romák, a hajléktalanok egyenjogúsítása. Ezeket tovább kell folytatni, de ma már nem ezek a központi kérdések. Azért nem ezek a központi kérdések, mert ezeket az elnyomásokat a kapitalizmus minden további nélkül felszámolhatja anélkül, hogy megszűnne kapitalizmus lenni. Mi akkor a kapitalizmus arkhimédészi pontja? Van-e egyáltalán ilyen pont?

21. A szellemi és fizikai munka közötti különbség eltűnőben. Ugyanakkor vannak dolgok, például információk, amik kezdik elveszíteni áru jellegüket. Az áru lényege, hogy korlátozott számban létezik. Ma azonban egyre terjednek a nem materiális dolgok elsősorban az információ esetében. Ha egy információ az internetre kerül, akkor a Google keresőben kaphat 3 millió kattintást. A hárommilliomodik kattintás értéke már nem akkora mint az elsőé. A hozzáférés korlátlan lett, ezzel szemben az áru mindig korlátozott hozzáférésű.

22. Ugyanakkor vannak dolgok, amik nem föloszthatók, ezért nem cserélhetők és nem eladhatók Ilyenek a természeti dolgok, mint a föld, víz, levegő, természeti kincsek, némelyek szerint maga a Föld (Polányi Károly). Ezeket ugyanis nem munkával állítottuk elő, preegzisztensek, vagyis megelőzik az emberek földi létét, ezért vita tárgya, hogy fölosztásuk, és a hozzáférés korlátozása az jogos-e? Jogos-e elkeríteni a Balaton partját, jogos-e a vízért pénzt kérni, stb. - ezek a dolgok válnak ma egyre fontosabbá. Ugyanez a helyzet a szellemi természetű dolgokkal, amik nem oszthatók. Ha egymillió ember olvassa el a Háború és békét, attól a Háború és béke nem lesz kevesebb, nem fogy el. Az információ nem fogy el, nem korlátozható ebben az értelemben.

23. Információs világunkban tehát egyre speciálisabb eset lesz a hagyományos árucsere, és a pénz közvetítésével lezajló forgalom, és pontosan ennek a következménye a 2008-as gazdasági világválság. Mivel a klasszikus kapitalizmus fogalmaival a jelen helyzet már nem írható le, ezért a kapitalizmus ma már nem képes önmagát megérteni. Nincs arkhimédészi pont, ahonnan ezt megtehetné.

24. Régebben még volt viszonyítási alap. Németországban 1914-ben pontosan lehetett tudni, hogy hány ember utasítja el minden tekintetben a fennálló gazdasági, szociális, kulturális, vallási és morális rendszert: 14 millió szocialista szavazó volt, és a katolikus pártokra, amelyek a hagyomány alapján utasították el a modern kapitalizmust, szintén 9-10 millió ember szavazott, vagyis a felnőtt lakosságnak nagyjából a fele a legradikálisabban elutasította a fennálló rendszert. Mindez befolyásolta a kapitalizmus önmegértését. Az akkori kultúra sokkal törékenyebb volt a mainál. Ezt TGM két példával illusztrálja.

Max Weber

25. Heildelbergben Max Weber ott ült egy társaságban Lukács Györggyel és Ernst Bloch-al, akik akkor még nem voltak kommunisták, de a legelvadultabb misztikus utópiákban hittek. Ismeretlen marginális fiatalokról van szó, hír és befolyás nélkül. Ezzel szemben Max Weber már akkor Németország legnagyobb tudósa és elméje, Helmholtz-al és más hasonlókkal együtt ünnepelt ember. Ennek ellenére nagyon gondosan meghallgatta őket, és másokat is, mint Otto Grosst az éden-szimbolika pszichoanalitikus kidolgozóját, mert úgy gondolta, hogy érdemes ezekkel az emberekkel beszélnie és rájuk hallgatnia, mert ők testesítik meg a radikális mást, a teljesen mást, a jövő hangját, ami túl van a kapitalizmuson. De Thomas Mann regényeiben (A varázshegy, Doktor Faustus) is feltűnnek ezek az emberek, az ő szellemiségüket megtestesítő szereplők.

Ludwig Wittgenstein

26. Képzeljük el, hogy elmegy Cambridge-be egy őrült osztrák gépészmérnök, Ludwig Wittgenstein, és azt mondja az előkelő ősi arisztokrata családból származó, két miniszterelnök fölmenővel rendelkező Bertrand Russel, hogy ez az az ember, akinek itt Cambridge-ben filozófiát kell tanítania. Egy mérnök, osztrák, rosszul tud angolul, ráadásul homoszexuális és ténylegesen bolond. Senki nem érti, de mindenki azt mondja, hogy meg kell őt hallgatni, mert azt mondja, hogy mindaz, amit eddig gondoltunk logikai hibákon alapul és érvénytelen. Ebben lehet valami, mondja az establishment, és meghívják Wittgensteint. Ez ma teljességgel elképzelhetetlen volna! Ma Wittgenstein hajléktalan lenne. Soha föl nem vették volna a Műegyetemre se, nemhogy a filozófia tanszékre előadni! Soha nem végezhetett volna el egy egyetemet se, nemhogy a cambridgei Trinity College-ban előadjon! Menjenek el a Trinity College-ba és nézzék meg kik ülnek ott most! Sokkal kedvesebb emberek, mint Wittgenstein volt, sokkal civilizáltabbak, sokkal műveltebbek, és sokkal jelentéktelenebb gondolkodók.

A kapitalizmus ma

27. A 20. század elején még volt a rendszernek kihívója, ami félelmet keltett a kapitalista rendszerben, ez most nincs így. A mai radikális rendszer-ellenzékiekben nincs semmi félelmetes, nincs történelmi kihívó. És nem azért nincs, mert manipuláltak, a manipuláció ma se intellektuálisabb, mint volt régen, sőt az a hivatalos ideológia, amit a Sixtusi kápolna fejezett ki, az még mindig hatékonyabb volt, mint az a hivatalos ideológia, amit ma egy tévé-sorozat fejez ki. Mind a kettő hivatalos ideológia, de a Sixtusi kápolna által kifejezett ideológia sokkal félelmetesebb volt, és kétségkívül máglyával és fölnégyeléssel járt, szemben a tévé-sorozatokkal, amik nem járnak semmi láthatóval és semmi érezhetővel. Arról van szó, hogy a felforgató eszmék a spektákulum rendszerében elkerülhetetlenül részeivé válnak a spektákulumnak. A kreatív munkához kívülállás, szembeszegülés, ellenállás és a lázadás szükségszerű. A kreatív munka, az inmateriális termelés, ahol a művészi elemek, a dizájn elemek, időgazdálkodás, zene, a szépség mint a kereskedelem legmagasabb rendű ökonómiája (a szépség, mint hatékonyság), egyszóval minden része a spektákulumnak. Ez egy radikálisabb formája a kapitalizmusnak, amely az uralma alá hajtja az ember legfontosabb belső lényegét.

28. A régi tőkés, a heroikus vállalkozó ma már nem létezik, van néhány kivétel ugyan, mint Bill Gates, aki azért olyan híres ember, mert a legkevésbé sem jellemző a mai kapitalizmusra, ő a legatipikusabb példa. Ebből a szempontból XVI. Benedekkel vagy II. Erzsébettel van egy sorban, ők a múlt figurái, azért érdekesek. Cégalapító lángelmék ma is vannak, de ők ma alkalmazottak, nem ők a tőkések. Van még néhány ember, aki tisztán jövedelme kamatából él, de ők is bemennek az irodába, vagy alapítványaikat igazgatják mert a kor ethosza ezt megköveteli. Az igazi szabadságra ma már senki sem vágyik. Az igazi szabadság az, ha valaki nem dolgozik. Ez a szabadság egyetlen hiteles megfogalmazása. Minden heteronóm tevékenységtől való szabadság, vagyis autonómia.

29. Debordnak tehát már nem a kizsákmányolással kellett szembefordulnia, hanem a munkával. A harc a munka ellen a jelenkori radikalizmusnak az alapvonása, lásd a Gruppe Krisis kitűnő munkáját a Kiáltvány a munka ellen című manifesztumát. A polgárság mint osztály szociokulturális szempontból épp úgy nemlétezik, mint a hagyományos ipari munkásosztály. Burzsuázia nincs többé, halott, de a kapitalizmus remekül működik.

30. A kapitalista rendszer valószínűleg eljutott kifejlődésének csúcspontjához, ennél tökéletesebb már nem nagyon lehet. Sikerült neki az, ami egyetlen más rendszernek sem: szintetizálta a társadalmi szférákat. Nem is olyan nagyon régen a szellemi dolgokat oly mértékben különválasztottuk, hogy az egyfajta mágikus jelentéssel bírt, tabu volt, érinthetetlen, fölsőbb rendű titok. Gondoljunk csak arra, hogy az első értelmiségiek papok voltak, isteni ihletettségű személyek, próféták, vagy Szókratész daimónja.

31. A megerősítése a szellemnek, az inmateriálisnak, a nem testinek, az egyik legfontosabb eszköze volt annak, hogy fönnmaradjanak a társadalmi különbségek, méghozzá legitim módon. Ezek a különbségek ma rohamosan tűnnek el, és a szellemnek a szentsége megszűnik. Mi a szellem? Az információ termelése és cseréje, ami mindennapivá vált. Ezáltal minden erő a növekedésre összpontosulhat, ami a kapitalizmus belső lényege.

Megjegyzés

32. A szövegben megjelenő ellentmondás (ma már nincs aki szabad lenne - elvétve még akad) az élő előadás retorikájával magyarázható, semmint téves kijelentés lenne. Ami itt nincs tisztázva az az, hogy mit tekintünk munkának. A mai általános felfogás szerint azt a cselekvést, amiért bért fizetnek. TGM is ebben az értelemben használja: az igazi szabadság az, ha valaki nem dolgozik. Arról van szó, hogy a neoliberális munkaalapú-társadalom minden cselekvést munkává züllesztett, ma már a szabadidőt is bekebelezi. A szabad ember azonban nem attól szabad, hogy semmit se csinál, hanem attól, hogy pénzbeli ellentételezés nélkül kényszermentesen, autonóm módon szabadon cselekszik, ura élete idejének.