Tamás Gáspár Miklós
A forradalom mint Gesamtkunstwerk:
Guy Debord, 1968, szituacinonizmus és a második avant-garde.
Guy Debord: A spektákulum társadalma
V. előadás
ELTE-BTK, 2012. 10. 16.
A kapitalizmus logikája és a Szituacionista Internacionálé
(Az előadás eleje, feltételezhetően mintegy 50 perc hiányzik.)
Állam
1. A kapitalista javait befekteti az értékesülési folyamatba, aminek az emberi munka közbejöttével az értéke nagyobb lesz kivételkor, mind befektetésekor volt. Ez a kapitalizmus lényege, az örökös növekedés. Az állam feladatai a kapitalizmus logikáján kívül álló dolgok, ám a mai neoliberális uralkodó doktrína az államokat is tőkés vállalatokként fogja föl, mint amelyeknek nem szabad olyan hiteleket fölvenniük, amelyeket előre láthatóan nem tudnak visszafizetni, de ez egy elmebetegség, hiszen Churchill pontosan ezt tette, eladósította az államot, hogy megnyerje a 2. világháborút, és mégse rótta ezt föl neki nagyon helyesen senki. A neoliberális felfogás ugyanakkor a kapitalizmus fejlődésének logikája szerint egyáltalán nem őrültség, ebből a szempontból nagyon is logikus, mert egyre inkább a tőkés vállalatok profitorientált működésének mintájára alakítják az összes emberi tevékenységet. Ezért privatizálják például az egészségügyet is, vagy a kultúrát.
2. A kapitalizmus minél inkább kifejlődik és engedelmeskedik saját logikájának, annál inkább válik minden a tőkés gazdaság analogonjává, ezért válnak az állami költségvetések üzleti tervvé, vagy válik fontossá az államháztartás egyensúlya - de ez egy őrület, soha semmilyen állam nem egyensúlyozta ki a költségvetését - ám egy vállalatnak valóban muszáj. A kapitalizmus ma hatalmas intellektuális hatást gyakorol az államokra. Mindenki elhitte például azt, hogy az államoknak úgy kell működniük, mint egy tőkés vállalatnak. Az, hogy a közszolgáltatásokat kiszervezik tőkés vállatokhoz (egészségügyet, oktatást, kultúrát, tudományt, energiaellátást, lakhatást, közlekedést) vagyis az emberi életnek a biológiai és szociális föltételeit, ez azért borzasztó, mert a kapitalizmus nem aszerint működnek, hogy ellátja minden potenciális kliensét, hanem aszerint, hogy ellátja az összes fizetőképes kliensét profitot termelő áron. Az állam viszont így nem működhet, mert ez azt jelenti, hogy nem tudja polgárait kielégíteni. Ez nem gazdaságpolitikai, hanem logikai kérdés. Ezért nem tudják az államok polgáraikat kielégíteni, és nem azért mert válság van. Föl sem merül az összes állampolgár kielégítése (gondoljunk csak a Fidesz kormányzására, ami nem puszta rosszindulatból, hanem egyszerűen a neoliberális szemléletéből fakad, tehát kormányváltással a lényeget tekintve semmi nem változna). A liberalizmus és a fasizmus azonosságáról itt volt szó a 13. pontban.
Háború
3. Amennyiben az állam minden polgárát kielégítené, akkor növekedne a hiány, ami azonban teljesen természetesnek kéne lennie, hiszen az állam nem tőkés vállalat, amely értéket termel, hanem egy olyan intézményrendszer, ami tőkét és értéket fogyaszt. A kapitalizmus azonban sikerei folytán logikáját kiterjeszti az egész társadalomra. Versengő természetét kiterjeszti minden tevékenységre, minden mentalitásra és kulturális formára, ezért támogatja olyan vehemensen a sportot is. Ebből fakad az is, hogy a kapitalizmus kora a háborúk kora, a küzdelmek kora, egy agonisztikus korszak. Ez a harcok korszaka olyan mértékben involválja az embereket, mint még soha a történelemben. A háborúba is involválja. A régi háborúkban néhány száz vagy néhány ezer zsoldos csapott össze. A modern háborúkban a civil lakosság elleni bombázások, mint katonai célkitűzések szerepelnek. Így lehet a legkisebb ráfordítással a legtöbb embert megölni. A régi háborúkban is folyamatosan voltak atrocitások, de ezek nem tervezettek voltak, hanem atrocitások, amik a háborús célokat sok esetben gátolták és nem elősegítették. A civilek bevonása a háborúba mint célpontok, a megfélemlítésük, és gyilkolásuk a kapitalizmusban fordult elő először. A versengés irányít mindent, egész életünket. Ha ellenvélemény fogalmazódik meg jobb vagy baloldalról, akkor a kapitalizmus hol fölveszi a harcot, vagy megkerüli a kérdést.
Határtalanság
4. A természeti értékek kizsákmányolásának az eredménye az olcsó benzin, valamint az autónak és a hozzá kapcsolódó kultúrának a kifejlődése volt. Az, hogy ilyen mértékben kitermelték a fosszilis energiákat, az két nemzedék életét rendkívüli mértékben megkönnyítette. A következmények persze iszonyatosak, de sikerült áruvá változtatni azt, ami nem volt az: az altalaj kincseit és a helyváltoztatást. A kapitalizmusnak tehát nincsenek határai. Ezt nem egyének akaratlagos elhatározása hozta létre, hanem egy természetes univerzalizáló dinamika, ami mindent maga alá hajt. A kapitalizmus nem azért vezet barbársághoz vagy szocializmushoz, mert hibákat követnek el egyesek, hanem azért mert anonim, ellenőrizhetetlen fogalmi jellegű mechanizmusok, algoritmusok működnek, amiket senki nem irányít. Ezt a tényt a legtöbb ember nehezen tudja elhinni, ezért van annyi összeesküvéselmélet.
Szakítás
5. TGM előadásának fő témája a Szituacionista Internacionáléban bekövetkezett szakítás okainak feltárása. A szakadás okozta vita arról szólt, hogy mi a teendője egy olyan művészi és politikai avantgárdnak (avant-garde) az 1968-as forradalom leverése után, amikor nincsenek tömegmozgalmak, hogyan lehet egy mozgalmat elképzelni, amely elkülönül a társadalomtól, ami által megvalósíthatja az ellenállás formáit, lásd itt a 10. pontban, és hogyan lehet megakadályozni, hogy ne váljon hierarchikussá, és ne szeparálódjon el. Ezt úgy oldották meg, hogy szembeállították a hierarchiát az egyenlőtlenséggel, vagyis kijelentik, hogy szervezetük nem hierarchikus, de nem is egyenlő. Ez azt jelentette, hogy demokratikus módon lezajló kizárások útján tartja fönn kiválóságát. Saját magukat tudatosan parodizálva emberek tömegeit zárták ki, több száz embert, Debord kivételével az összes alapítót is, amíg végül tízen maradtak, és jót mulattak önmagukon.
Az igazság hordozói
6. A Szituacionista Internacionálé tagjai 1972-ben azt tapasztalták, hogy forradalmárok 68 után csak azok maradtak, akik nem adták meg maguk a kapitalizmus apologetikus felfogásának, sem a kommunista és szocialista pártok totalitárius bürokráciájának, ami a kapitalizmus utánzata. Ilyen csoportok: Anton Pannekoek féle tanácskommunisták, akik egyszerre élesen antikapitalisták és élesen állam- és tekintélyellenesek, ők és az anarchoszidikalisták, valamint a Szituacionista Internacionálé, a legszélsőbb baloldal, tőlük balra nincs semmi. Ez akkor összesen mintegy kétezer embert jelentett az egész világon, ennyi maradt 68-ból, amely néhány pillanatig milliókat vonzott magához. Ma ezek a szervezetek néhány száz főt számlálnak.
7. Felfogásuk szerint extrém kisebbségben nem a tömegeket reprezentálják és képviselik, hanem az igazságot őrzik és jelenítik meg, nem a részvétellel, hanem az elmélettel foglalkoznak. (A dolog engem Hermann Hesse Üveggyöngyjátékát juttatja eszemben, az elkülönült Rendet, amely őrzi az emberiség szellemi értékeit, erről szóló írásomat lásd itt.) Mármost az igazság birtoklásának eszméje ma a lehető legnépszerűtlenebb fölfogás, ennél nem lehet lejjebb menni, nincs ennél népszerűtlenebb eszme. Annak a kísértésnek azonban nem szabad engedni, amit Maurice Barrés prefasiszta gondolkodó fogalmazott meg: "élvezet, ha nem tetszünk másoknak". Sokan lelik ugyanis abban örömüket, hogy gyűlölik őket. Nem szabad tehát behódolni ennek az érzésnek, ez is pont olyan korrupt kísértés, mint ha valaki a tetszésre vadászik. A nemtetszésre vadászni morálisan szintén helytelen, tehát TGM nem kívánja védeni az igazságpolitikát, mert azzal nagyon sok probléma van.
8. Az igazságpolitika, amit a publicisták úgy neveznek, hogy "azt hiszi, hogy birtokában van az igazságnak", ami önmagában értelmetlen kijelentés, hiszen birtokában nem lehetünk információs tartalmaknak, így az igazságnak sem. De persze tudjuk, mit jelent, azt, hogy ha valaki nagyon erőteljesen állítja, hogy ismeri az igazságot, tehát ismeri a hamisságot, ami önmagában nem jelent semmit, hiszen a tudományban ez mindennapos, hanem azt gondolja aszerint kell irányítania a politikáját, és az emberi kapcsolatait, hogy potenciális barátainak, szövetségeseinek, kohabitáló társainak mi a viszonyuk az elmélethez. Ez eleve jellemzője volt a munkásmozgalomnak. Ezért voltak a szakadások, ezért beszéltek mindig árulásról. Az árulás fogalma azt jelenti, hogy az illetők tudják vagy tudhatnák, hogy mi a helyes vonal, ám érdekből, győzni akarásból, emberi gyöngeségből mégsem azt követik.
9. Nem nehéz felismerni az igazságpolitikának hasonlóságát az Egyházak ortodoxiájával, ami az igaz hitet, a helyes hitet jelenti, a helyes vélekedést, hiszen a doxa véleményt jelent, az orthós jelentése: egyenes, helyes, megfelelő. Az ortodoxia a teológiában és a baloldali mozgalmakban egyaránt azt jelenti, hogy az vélekedik helyesen, korrektül, aki az elméletet helyesen alkalmazza, helyesen fejleszti tovább. Evidens, hogy ez miért rossz, ugyanakkor ennek a fölfogásnak van egy rendkívül pozitív oldala, mégpedig az, hogy az emberek nem személyekhez, hanem egy morális elmélethez kapcsolódnak. A tekintély itt tehát konceptuális, és nem személyes, nem társadalmi. Természetesen mindennel vissza lehet élni, és ezzel jócskán vissza is éltek, amit számtalan halott bizonyít. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy ha a célra irányuló közösségek nem határozzák meg magukat teoretikusan és doktrinálisan, akkor nem marad más, mint a teljesen indulati, érzelmi, irracionális hit, vagy az önkéntes mazoisztikus alávetettség a vezérnek. Épp ezért nem véletlen, hogy a totalitárius vezérkultuszok a liberalizmus korszakára estek, ami a csődöt mondott individualizmus következménye. Emberek, akik nem ismernek el egy racionális tekintélyt, szabadon kívánnak gondolkodni, közösségre és cselekvésre vágyva irracionális ugrást tesznek a cselekvésbe, közösségbe és tekintélybe. Ez nagyban belejátszott az első világháború kitörésébe, erről szól Thomas Mann Varázshegy című regénye is.
10. A jobboldal inkább támaszkodik a mítoszra, a baloldal a rációra, de mindkettő tömeggyilkosságokkal tud végződni, mégis van közöttük különbség, ami nem értékkülönbség. A baloldal sajátossága, hogy a kapcsolatok nem érzelmiek, nem tekintélyiek, hanem racionálisak. Azonban ez is átcsaphat vallásos formába, ami Lenin híres mondatában is tükröződik: Marx tanítása mindenható, mert igaz. Ha elolvassuk a Kommunista Internacionálé jegyzőkönyveit az első évekből, akkor azt látjuk, hogy ott nem politikai, hanem struktúráját tekintve filozófiai viták zajlottak. Azon vitatkoztak, hogy mi következik az elméletből, összehasonlítva a tényhelyzettel. Ilyen azelőtt csak a Vatikánban történt, esetleg Komban, vagy az al-Azhar Egyetemen. Ez a fajta hozzáállás egyszerre nagyon veszélyes, és nagyon kreatív.
Művészet
11. A modern kultúra erőteljesen és végletesen fogalmi jellegű, amit a művészetek fejlődése is bizonyít. Nemcsak abból látszik ez, hogy úgy neveznek egy művészeti irányzatot, hogy konceptuális, hanem abból is, hogy sokan azt gondolják a szándékosan efemer művészetnek fogalmakat kell termelnie, és ezáltal igazsághordozóvá válik, hiszen azért használunk fogalmakat, hogy az igazságot érjük el általuk. A kurzus következő előadásán TGM ezzel kíván foglalkozni.
Megjegyzés
12. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására és visszaadására. Az előadás lendületét igyekeztem megtartani, de természetesen a beszédet írott változatra "fordítottam". A jobb áttekinthetőség érdekében alcímeket alkalmaztam, ahol pedig szükségét éreztem háttér-információkkal egészítettem ki az elhangzottakat. Az előadás eredeti formájában alább megtekinthető.