Tamás Gáspár Miklós
A forradalom, mint Gesamtkunstwerk:
Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde.
Guy Debord: A spektákulum társadalma
VI. előadás
ELTE-BTK, 2012.11.13.
Művészettörténeti előadás az avantgárdról
Avantgárd
1. A következőkben arról lesz szó, hogy a 20. század utolsó harmadában, miként alakult az avantgárd és ezzel összefüggésben az egész művészet sorsa. Mi történt 68 után, és mi történt a művészet politizálásával, ami egészen másként alakult az avantgárd első korszakában a két világháború között. Az avantgárd ugyanis azonos volt az első világháborúhoz kapcsolódó forradalmakkal. Akkoriban tehát az avantgárd forradalmi művészet volt. Erre kitűnő példa Kassák Lajos. Az avantgárd formabontására, mint a világ megváltoztatásának eszközére tekintettek.
2. Miért van az, hogy az avantgárd művek részben érthetetlenek, miért térnek el a mimézis szokásos gyakorlataitól, miért vannak tele humorral, célzással, iróniával, a kultúra addigi formáinak fölbontására törekvő stratégiával, és miért, hogy a művészetre érzékeny, hozzáértő közönségnek a fölháborodását és nevetését váltották ki ezek az alkotások? Miért vált az új civilizáció művészete egy kis elitcsapat, a meg nem értett előőrs művészetévé? Az októberi forradalom művészete Tatlin konstrukcióival, Malevics monokróm négyzeteivel volt azonos. A futuristák, expresszionisták, dadaisták, aktivisták, konstruktivisták voltak a forradalom művészei, ami minden kétséget kizáróan nem volt népművészet.
3. Az avantgárd másodlagos hatása látható a mai kommerciális a tipográfiában, a formatervezésben, a filmzenében (alkalmazott zene) stb. Az avantgárd művészek mint alkalmazott művészek vettek részt a forradalmi propagandában. A 30-as évektől kezdve, amikor a Bauhaus teljesen kommercializálódott, az avantgárd formaelemek kommercionálisan jelentek meg például Breuer Marcell csővázas székében (Wassily-szék, Vaszilij), ami a forradalmi művészet legmaradandóbb emléke. Az avantgárd tehát ezen a módon épült be a kapitalizmusba, ez azóta is így van, hiszen a design (dizájn) az avantgárdból indul és a tabletben végződik, hiszen a sima fekete forma maga az avantgárd ízlés. Sima, fekete, minimalista, semmi díszítmény, semmi fölösleges elem. A kapitalizmus ebben az esetben is, mint mindig, kiválóan használja a forradalmat a saját érdekében. Egyszerűen arról van szó, hogy a forradalmi radikalizmus a kapitalizmusra válaszol, ezért ugyanazon a konceptuális síkon helyezkedik el, mint a kapitalizmus, és ezért a kommunikációjuk addig nem fejeződik be, amíg egyikük meg nem semmisül. Ezért az avantgárdnak a rejtélyes jellege nem véletlenszerű, hanem abból fakad, hogy bár nem kifejezi és nem is tükrözi, de bizonyos értelemben párhuzamos a kapitalizmus konceptuális természetével.
A kapitalista kultúra természete
4. A kapitalizmus lényege szemben minden korábbi társadalommal elsősorban nem az uralmon lévő társadalmi csoportok hatalmának fönntartása a rend és a vezető társadalmi réteg morális világrendjének a realizálása érdekében, hanem a hatalmat gyakorló társadalmi csoportok futnak a kapitalizmus dinamikus természete után. A kormányok, az uralkodó osztályok, az uralkodó kultúra épp úgy törekszik a rendszer megértésére, mint a rendszer ellenfelei. Az a fantasztikus érdekessége a kapitalizmus kultúrájának, hogy a legmagasabb rendű, a legmagasztosabb megnyilvánulásai a polgári korszak kultúrájának nem áll egyébből, mint a polgári társadalom megértésének kísérletéből. A korszak hivatalos kultúrája kritikai karakterénél fogva elárulja azt, hogy ennek a társadalomnak a lényege rejtett, és a megértése feladat.
5. Ezt bizonyítja Kant filozófiája, amely fölteszi azt a kérdést, amit soha azelőtt még nem tettek föl, nevezetesen, hogy mi a szerkezete annak az elmének, amely megismer, továbbá az elme önmegismerése vezethet-e a külvilág megismerésére, illetve a külvilágot nem az elme konstruálja-e? Ebből következőleg az elme karakterének tudományos megismerése által nem jutunk-e el a legmegbízhatóbb ismeretre? Ugyanakkor az, amit megismerünk egyáltalán nem biztos, hogy vonatkozik arra, amiről korábban azt hittük, hogy a külvilág. A bizonyítás az elme működési formáinak a megismeréséből származik. Maga a tér és az idő, tehát a külvilág klasszikus dimenziói eszerint az elme konstrukciójának az aspektusai.
6. A polgári társadalom számára a megismerő elme konstrukciója azért válik rettenetesen fontossá, mert semmi nem látszik többé naturálisan adottnak; ez semmilyen korábbi társadalomban nem volt így. Az hogy valami naturálisan adott azért volt lehetséges, mert kezeskedett érte az a transzcendencia, amelyet az elmében és a természetben is jelenvalónak tételeztek föl. A polgári társadalomban ez nem így van, hiszen maga az elme vált problémává, és ezért lett a modern kori filozófia legkarakterisztikusabb műfaja az ismeretelmélet, köré rendeződnek pozitív vagy negatív megközelítésben a filozófiai iskolák. Az egész Kant utáni modern kori filozófia alapvetése az, hogy a dolgok nem azok, amiknek látszanak. Azt képzelni az emberek közötti viszonyokról és az emberi tevékenységekről, hogy azok, amiknek látszanak tévedés, önbecsapás, az emancipációnak és ami a fontosabb, a helyes megismerésnek az akadálya.
A polgári társadalom problémái
7. Amikor az emberek a drágulásról beszélnek, teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy nemcsak fogyasztók, és nemcsak adózóként az állam alávetettjei, így azután úgy tesznek, mintha a dolgok tőlük függetlenül a távolban történnének. Pedig a dolgok nem tőlük függetlenül a távolban történnek, és hiába tesznek úgy, mintha nem tudnának arról, hogy életük nagy részét munkaidőben töltik, és hogy a modern kori társadalom az áruk előállításától és értékétől függ. Ezért kell az elménket vizsgálni, amely az árukat tárgyaknak tekintik, holott az áru egy folyamatnak a része, ahol emberi viszonyok fejeződnek ki. Arról van szó, hogy társadalmunk lényege a túlmunka, vagyis a szükségleten túl végzett munka, olyan munkavégzés, ami kizárólag a tulajdonos hasznát növeli, ezt pedig emberi viszonyok, szubjektivitások határozzák meg. Ez az ami eltűnik és tárgynak tűnik ami alany, illetve objektumnak tűnik ami szubjektum. (Lásd még itt a 12-14. pontokat.)
8. A 20. századi marxizmus számra Hegel és Kant ugyanolyan fontos, mint Marx, tehát a marxizmus a klasszikus német filozófia része. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a német filozófia különösen Kanttól kezdve fölveti a polgári társadalom problémáit, és filozófiává változtatja őket. Kierkegaard is Hegel örököse, nemcsak Marx, és nagyon hasonló problémákra válaszol. Kierkegaard problémája, hogy mi a szubjektivitás a kapitalizmusban, amely annyira objektívnek tűnik például a kultúrában. Rekonstruálható-e még egy a vallás, ami nem intézményesült? Ennek nincs ma politikai aktualitása, de elméleti kérdésként rendkívül fontos. Elgondolható-e kapcsolat a szubjektivitás és a transzcendencia között? Ez az ismeretelméleti kérdés is Kanttól származik.
Az avantgárd ismeretelmélete
9. Ez nincs másként az avantgárdban sem. A figuratív ás nonfiguratív művészet közötti kontrasztot nézve azt látjuk, hogy azért jönnek létre a monokróm képek és egyéb radikális gesztusok, mert a forradalmi generáció úgy látja, hogy amit a felszín megmutat egy tájképben, aktban, vagy portréban, az nem igaz. Úgy látják, hogy az emberi világban nincsenek általános természeti adottságok. Nem igaz az, hogy abban az értelemben van egy meztelen emberi test, amilyen értelemben lefesthetünk egy lovat, hiszen mindaz amit gondolunk és érzünk egy emberi testről, annak társadalmi hatása van. TGM megjegyzi, hogy valójában ez a ló esetében is így van, ami egyrészt az emberi tenyésztés produktuma, másrészt tele van a legkülönfélébb szimbolikával a csatától a sportversenyig, a vadságtól a jámborságig.
10. Ez a meggyőződés, sőt életérzés ahhoz vezetett, hogy a művészek épp úgy elkezdték kutatni az elme, a képzőművészek a vizualitás alapformáit, mint Kant tette az elme alapformáival. Ez rendkívül karakterisztikus alapformája a modern kultúrának. Ugyanígy születnek azok a kísérletek, amik próbálnak a nyelven túllépni, hiszen a 20. század elején a nyelv rendkívül problematikussá vált, ahogy ezt a filozófiában Wittgenstein vagy Fritz Mauthner, a költészetben Hugo von Hoffmannsthal esetében látjuk. Ez a folyamat vezetett James Joyce Finnegans Wake regényéhez vagy Weöres Sándor ismeretlen nyelven írt költeményeihez. Az avantgárdban nem valami új létrehozása a cél, hanem egy megismerő, föltáró, és kritikai tevékenységről van szó. Fölteszik a kérdést, hogy a művészetnek szükséges-e megragadnia azon a felületen, amin egyre inkább indokolt kételkedni. Az avantgárd korszakban jön létre a szeriális zene, amely kétségbe vonja a klasszikus harmóniát, de az emberi kultúra minden területén ez látható, beleértve a tudományt is a halmazelméleti paradoxonoktól a relativitás elméleten át a bizonytalansági együtthatóig. Egy hatalmas forradalom zajlott le, amelynek a központi gondolata az volt, hogy semmi nem az, aminek látszik - az avantgárd ezzel a kapitalizmus lényegét ragadta meg.
11. Az avantgárd gyors és radikális utat talált a kapitalizmus lényegéhez, aminek van egy nagyon komoly morális vonatkozása, ahogy arra Thomas Mann a Doktor Faustus című regényében világít rá a dodekafon zenével kapcsolatban, hogy az egy rendkívül erőteljes morális aktus, annak a megtagadása, ami harmóniának látszik. A harmónia itt egy olyan teleológiát jelent, ami fönntarthatatlan. Társadalmi értelemben a teleológia azt jelenti, hogy a társadalom gazdagabb, szabadabb, és jobb lesz morális értelemben. Ez azonban jól láthatóan nincs így. A kérdés az, hogy a materiális fejlődés miért vezet minden esetben ismétlődő katasztrófákhoz? Miért van az, hogy miközben a technika immár 300 éve exponenciálisan fejlődik, az előállított javak mennyisége, minősége és hatékonysága pedig erőteljesen növekszik, ennek a teleológiája nem vezethető át a társadalom más aspektusaira, mint ahogy azt a pozitivisták gondolták. Lenin, aki pozitivista volt úgy gondolta, hogy a technikai, gazdasági, és kulturális fejlődés automatikusan elhozza a békét, harmóniát, csökkenő munkaidőt, és a gond nélküli életet. Ez az utópia lényegében azonos a kapitalizmus utópiájával: a folyamatos és korlátlan növekedés eszméjével.
12. A baloldal rendkívüli módon hitt ebben a lehetetlen utópiában. Jó példa erre az, amikor a 19-20. század fordulóján a baloldali pártok és szervezetek létrehoztak egy párhuzamos sportvilágot. Ennek a lényege az volt, hogy megszüntessék a vetélkedést, a sportnak ne legyen semmiféle verseny jellege. Ezeken a sportrendezvényeken nem hirdettek győztest. Lezajlottak hagyományos módon a játékok, de kivették a kompetitív jelleget, tehát nem osztottak díjakat, nem közölték a bajnokok nevét. Eleve olyan sportokat választottak, ahol ez jobban megvalósítható, így nem voltak futó és úszó versenyek, hanem a kollektív csapatjátékokon volt a hangsúly, a futball volt a központi helyen, ahol úgy gondolták mindegy ki nyer, hiszen abban nem az egyéni hírvágy számít. A tornabemutatók bemutatók voltak, és nem versenyek. Azt remélték, hogy megvalósul egy olyan sport, amely nem játékos utánzata, ellenpárja annak, ami amúgy is folyik a társadalomban, ahol aszerint határozzák meg egy ember értékét, hogy mire vitte az élet versenyében, hogy a hierarchiában első, második vagy harmadik-e, amit a sport egyszerűen csak dramatizál és reprodukál.
13. A művészet lehetett volna az, ami nem ilyen természetű, amely a szabad alkotóerő kifejlődésének a terepe, ahol nem számít a hírnév és a siker, ahol nem a legmagasabb összegért eladott kép és a bestseller listák vannak az élen, és nem a Nobel-díjasok. Nem így lett, mert félreértették a kapitalizmus természetét, azt hitték van olyan szférája a társadalomnak, ahol ezek a szabályok nem érvényesülnek. A verseny csak az egyik aspektusa a dolognak, de a verseny az a mód, amely technikailag megszervezi az értékesülést.
14. A legfontosabb kifejezési forma az előny-hátrány, fönt-lent, bent-kint, vagyis mindenképpen hierarchiák alakulnak ki. Vannak sikeres és nem sikeres vállalatok, vannak sokat keresők és keveset keresők, vannak magas tőzsdei értékű és a tőzsdéről kieső társaságok, ám ez csak látszat abban az értelemben, hogy a forgalmi siker tűnik a dolog igazi motorjának, mintha az értéket a forgalom teremtené. A forgalom az érték értékesüléséhez járul hozzá, nem pedig az érték megteremtéséhez. Ez két különböző dolog. Ami megteremti az értéket az a felhasznált munkaidő, ami láthatatlanná válik, csupán egyetlen aspektusa van, ami a kapitalizmusban szerepet játszik, és az a munkabér.
Az avantgárd lényege
15. Az avantgárd célja lerántani a leplet a figuratív látszatról, amely természetesnek mutatja be azt, ami társadalmi, és fizikainak azt, ami történelmi. De hogyan érheti el ezt a művészet, amely maga is kénytelen tárgyakat teremteni? Kizárólag metaforák által. Amikor valaki kiállítja nonfiguratív festményét, majd mellé teszi Rembrandt képét, akkor joggal mondhatja, hogy "én ezt gondolom ugyanarról". Malevics képei ugyanazt ábrázolják, mint Rembrandt képei. Malevics azt mondja, hogy az illúzió nem állhat fönn többé a természet tekintetében. Habár a klasszikus színkezelés bírálata nem várta meg az avantgárdot, hiszen Cezanne festészetében is van ugyan természet, ám a képei tudatják a szemlélővel, hogy itt egy elme működik és nem a természet jelenik meg egy zsenin keresztül, de ez is belefoglalódik a konstrukcióba, tehát valójában a hagyomány folytatója. Az avantgárd feladva ezt csatlakozik az antikapitalista radikalizmushoz, méghozzá a művészettől szokatlan módon nem filozófiailag, hanem politikailag. Az avantgárd egy utópiának a kifejeződése, ahol egy olyan világ elővételezése zajlik, amelyben a művészeti tevékenység a lényegre vonatkozik, és ahol ez a lényeg nem természeti, nem is metafizikai, hanem történeti, tehát ábrázolhatatlan, mert változik.
16. Az 1910-es és 1920-as években a dolog természetéből kifolyólag az avantgárd rendkívül gyorsan formalizálódott, és létrejött az avantgárd stílus, amit előzőleg mindenképp szerettek volna elkerülni. Mára azonban a nonfiguratív művészet klasszikussá vált, hiszen azonosítható stílusú, utánozható és beépült a látásmódunkba. Újabb és újabb avantgárd törekvések próbálják a nem állandót, a nem természetit, a stílussá nem alakíthatót megragadni, ilyenek a videók, installációk, és happeningek, amelyek szintén stílussá merevülnek, minél inkább rögzíthetők, márpedig kultúránk egyre inkább a rögzítés irányába tart. Mindazonáltal, ha egy törekvés nem éri el a célját, az nem jelenti azt, hogy értelmetlen, és attól még lehet valami jelentékeny, hogy nem sikeres.
A szituacionista avantgárd
17. A szituacionisták ügyeltek, hogy művészeti tevékenységük ne váljon el filozófiai és politikai célkitűzéseiktől. Az első avantgárd és a kommunista forradalom csalódásain túl ennek voltak sajátos vonásai. A Szituacionista Internacionálé lapjának külalakja klasszicista és minimalista, amin nincs semmi bizonytalan vagy esetleges, rendkívül kemény és zárt, szép tipográfiai objektum. A másik tényező Debord stílusa, aki úgy írt, mint Pascal. A forradalmi írók szabálytalan, extrém stílusával szemben Debord rendkívül zárt és tömör tézisekben írt, ugyanúgy mint Wittgenstein. Korábban a kommunizmus és a kereszténység összehasonlítása volt általános, egy kényszer nélküli világ leírása, aminek első mintája az evangélium. Debordnál ennek nyoma sincs, nála nem a szeretet, hanem a gyűlölet dominál, a viszolygás és az undor, a nép megvetése. Nem azért mert a nép nép, hanem azért mert nem nép többé, hanem fogyasztó tömeg. Nem stílusában, hanem mondandójában Debord olyan, mint a népet ostorozó ószövetségi próféták. Mindez 1968 előtt. A pozitivista ideálok ugyanis veszendőbe mentek, ez már a Hitler és Sztálin utáni forradalom és avantgárd. A forradalmak nem érték el céljukat, ebben az értelemben megbuktak, és kiderült, hogy a szocializmus nem alternatívája a kapitalizmusnak, csupán egy fajtája.
18. Kiderült, hogy a kapitalizmus specifikus problémája nem morális természetű, hiszen meglévő morális problémái minden korábbi társadalomban is léteztek. Az a specifikuma, hogy mindezek egy olyan dinamikába épülnek bele, amelynek a vége nem látható be, és amely úgy tetszik, mintha külső volna, ráadásul természeti. Nem az történt, hogy létrejött egy történeti rendszer a többi között, hanem az ember elért saját végcéljához, ilyenek vagyunk. Ma természeti összefüggésként fogják föl a társadalmi és történelmi összefüggéseket. A probléma teát az, hogy úgy tűnik, mintha történelmi szempontból eljutottunk volna az örökkévalóságba. Nem arról van szó, hogy ezt sulykolják az emberek fejébe, hanem arról, hogy az emberek maguktól jutnak erre a következtetésre azért, mert minden a rendszert meghaladó törekvés egy idő után a rendszer egyik aspektusává válik. Történjen bármi, a piaci viszonyok uralkodnak.
A modern kultúra nihilizmusa
19. Az avantgárd elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol Nietzsche vádjai érvényessé váltak. Nietzsche több mint egy évszázaddal korábban arról beszélt, hogy a modern kultúra nihilista. Ez akkor nem volt igaz, Nietzschének tárgyi értelemben nem volt igaza, bár észrevette a fontos pontokat Flaubert és Dosztojevszkij műveiben. Ám Dosztojevszkij kis, bár fontos része az, amire ez elmondható, Flaubert pedig mélységesen ambivalens ezzel kapcsolatban. Flaubert lényegében csúcspontja annak a polgári kulturális fejlődésnek, amely a legrégebbi nem vallási ideált, a szerelmet mutatja be a kapitalizmus logikájának alárendelve. Nietzschének természetesen igaza volt, amikor látta, hogy a nihilizmus felé halad a modern kultúra. Ez sokáig úgy nézett ki, hogy egyáltalán nem igaz. Lukács György egész dühe Nietzsche ellen erre vonatkozott, mert ő hitt a magasabb rendű kultúra kialakulásában, habár 1949-ben pont azért vonták felelősségre, mert tagadta, hogy a Szovjetunióban már kialakult volna a magasabb rendű kultúra. Lukács hajlott minden kompromisszumra, önbírálatra és önmegalázásra azért, hogy megmaradjon a pártban, de mindennek van határa, hülyeségeket nem akart mondani; hazugságokra hajlandó volt, de hülyeségekre nem, mint ahogy az is hülyeség, hogy Fagyejev művei jobbak lennének Tolsztoj műveinél.
20. Nietzschének abban az értelemben mégiscsak igaza volt, hogy a művészet paideia jellege megszűnt. Ez egy viszonylag új jelenség, ami alapvetően annak köszönhető, hogy az utolsó optimisztikus gondolat a kapitalizmus fejlődéséről az volt, amiben a pozitivista szociáldemokrácia is osztozott, hogy ha megszűnik a fizikai szenvedés, alárendeltség, a közvetlen kényszer és a megalázás, akkor az az emancipációhoz, tehát a szubjektum autonómiájához fog vezetni - márpedig nem vezetett oda. Nihilisztikus karaktere van a modern kultúrának, és nemcsak a művészetnek.
21. Miért emlegetnek az emberek értékeket a köznapi morális vitáikban, és miért nem elveket? Az elvek kijelentések, amik természetüknél fogva vitathatók. Mint kijelentések, illetve morális értelemben döntések, elhatározások, normák, olyasmik, amik számon kérhetők, amelyekhez való hűségünk vagy hűtlenségünk megállapítható. Az értékek viszont nem az emberek morális cselekedeteire, hanem az identitásukra vonatkoznak. Ha valaki azt mondja, hogy az ő értékei ilyenek vagy olyanok, akkor azt jelenti ki, hogy ő ilyen vagy olyan, és ezért tehát nem bírálható, mert ő annak az értéknek az imaginációja, kifejeződése. Ha valakinek vannak vallási értékei, vagy nemzeti értékei, stb, akkor az azt jelenti, hogy ezek bírálhatatlanok, mert az illető identitásához tartoznak, vagyis ezeknek az értékeknek a bírálata durvaság, kegyetlenség, tekintetnélküliség, és tiszteletlenség. Egy ilyen világban persze ez így is van. Ha valaki azt gondolja, hogy azonos az értékeivel, és egy olyan társadalmi enklávé része, ahol ezek az értékek dominánsak és meghatározzák az ő identitását, akkor már őróla van szó, vagyis az ő értékeivel kapcsolatos éles bírálat az rá, mint ezeknek az értékeknek a megtestesítőjére is vonatkozna, márpedig ez egy liberális társadalomban tiszteletlenség. Ebből az következik, hogy minden morális érték egyszerre relatív és abszolút. Relatív, mert mindenkinek lehetnek másféle értékei, és abszolútak, mert mindegyiket egyformán tisztelni kell, amennyiben humánusak akarunk lenni. Ez abszurdum. A nihilisták azok, akik ebből radikálisan kiszakadnak, és erre minden okuk meg is van. És vannak olyan emberek mint én, mondja TGM, akik szintén szeretnének kiszakadni, de ugyanakkor nihilisták sem szeretnének lenni, ami meglehetősen nehéz ügy.
22. A modern kultúra erőteljesen nihilisztikus jellegű, vagyis tiszteletlen az összes identitásokkal szemben, mert vallja az identitások pluralitását, tehát relativitását, és ebből következőleg érvénytelenségét, mert hogy lehet valami érvényes, ha egyszer relatív? - vagyis ezzel azt mondtuk ki, hogy nem érvényes. Ám ha kimondjuk, hogy nem érvényes, akkor tiszteletlenek voltunk, tehát hallgatást parancsolunk magunkra. Ez a modern liberalizmus álláspontja, ezért tekintik sokan amorálisnak. A különféle erkölcsi értékrendekkel szemben hallgatást kell parancsolnia magára, hiszen a bírálat tiszteletlen, a tiszteletlenség pedig az emberi méltóságot sérti, ami szemben áll a szabadelvűség alapelveivel. Ezért olyan hihetetlenül tisztelettudó az amerikai liberalizmus, vannak más liberális altípusok, de ma már nem jelentősek. Másrészt ugyanabban a kultúrában virágzik a legteljesebb nihilizmus is. Ezért van az, hogyha bemegyünk bármely modern művészetek múzeumába, akkor azt látjuk, hogy a múzeumi rendezés liberális szellemű, tehát értéknek tartja a különféle emberek érzelmeit, kifejezési ingereit, gesztusait, döntéseit, ezeket bemutatja taxonomikusan egymás mellett. Az emberek megnézik a műveket, amik arról szólnak, hogy ez az egész egy marhaság, csúnya, utálatos, ostoba. Kifizetik a belépőjegyet, tisztelettudóan megnézik ezeket a forradalmi műveket, amelyek a múzeum alapelvének a cáfolatát tartalmazzák, majd haza mennek az állam által biztosított tömegközlekedési eszközökön.
Válasz a hallgatók kérdéseire
23. Az avantgárd művészet értelmezési szabadságára vonatkozó kérdésre TGM kifejti, hogy egy Malevics négyzet, vagy egy kitalált nyelven írt költemény, amelyhez nincs szótár, az bizonyos értelemben szabad interpretációt enged meg, bele lehet képzelni bármit vagy semmit. Ugyanakkor a korábbi művészetnek az érzéki, narratív mivoltával ellentétben fogalmakat ad ki parancsba. Egy másik kérdés kapcsán TGM pontosít: amikor előadásában az avantgárdról beszélt, akkor elsősorban a 20-as évek forradalmi avantgárdjára gondolt. Később amikor az avantgárd művészeti praxissá vált, már megjelennek azok az avantgárd művészek is, akik egyáltalán nem voltak forradalmárok, ilyen volt például T. S. Eliot, Ezra Pound, vagy James Joyce.
24. A kapitalizmus kapcsán feltett kérdésre TGM megerősíti, hogy igen, növekedett a kizsákmányolás mértéke, ugyanis a technika fejlődésével a túlmunka aránya ma nagyobb mint a 19. században volt. Egy munkás manapság a napi ellátásához szükséges értékmennyiséget 2-3 óra alatt megszerzi, ehhez képest 8-10 órát kell dolgoznia ugyanazért a pénzért, ezzel a kizsákmányolási ráta nőtt. Ehhez jön, amit Debord ki is hangsúlyoz, hogy ma szinte semmilyen kontrollal nem rendelkezünk a saját életünk fölött. A kommerciális populáris kultúra elterjedése konformizáló hatással jár, amit szociálpszichológiai kutatások is kimutatnak, nevezetesen, hogy nem lettünk szabadabbak. Ma egyre inkább kreativitást és rugalmasságot várnak el a kizsákmányolók. A versenyzésre kitalált embertípus egyre elterjedtebb.
25. TGM mindenki figyelmébe ajánlja, hogy ha elmegy egy budapesti romkocsmába, akkor hallgatózzon, hallgassa mások miről beszélnek. Szociálisan érdekes beszélgetéseket fog hallani a pályázatokról. A pályázati rendszer úgy néz ki, mintha az ember választana magának munkát, és olyan mintha versenyezne. Egyre több személyes megbeszélés, egyre több pszichologizálás tapasztalható olyan tevékenységekkel kapcsolatban, amiket régen egyszerűen csak munkának tekintettetek. Rendkívül erőteljes az átpszichologizálása a munkahelyi viszonyoknak. Egyre személyesebbé válik a munkaviszony a távmunkával és a számítógépes munkával. A 18 századot megelőző időkhöz hasonlóan megint eltűnik a munkahely és a lakóhely közötti merev határ, a szociális terekbe behatol a munka. Ezáltal az emberek rokonaik lesznek egymásnak, mint szociális karakterek.
26. A 19. század nagy karaktere a különc tömeges lett, mindenki különc lett, mindenki hihetetlenül eredeti, mindenkin érdekes eredeti ruhadarabok találhatók, mindenki lazán ül, és ez elvárás is lett, hogy legyél autentikus - ennél rémesebbet még nem hallottunk, ez az, amit nem lehetne mondani, szinte nyelvtanilag hibás. Ez rendkívül erőteljesen fejleszti a gazdaságot, ami csak részben nevezhető gazdaságnak, a gazdaságban rengeteg szubjektivitás van, a munkaszervezés, a munkaviszonyok, az előállított termék esztétikuma, a munka közben tanúsított magatartás esztétikuma és moralitása mind komoly szerepet játszanak a vállalatok sikerében vagy kudarcában, ezért a versenynek erőteljes konformizáló hatása van. Ma nem a fiatalok másolják a kreatív menedzsereket és a posztmodern hajcsárokat, hanem azok a fiatalokat, mert a hagyományos bohém és diák magatartások vannak lemásolva. Ez addig tart majd, amíg a kettő szintézisbe nem forr, és akkor következhet a következő lázadás.
27. A nők munkához való jogából a nők munkakötelezettsége lett, vagyis megerősítette a rendszert. Ez azt mutatja, hogy a részsikerek semmit sem számítanak a kapitalizmusban. A 68-as forradalom nem az volt aminek beállítják, miszerint a gazdag gyerekek kényelmesebben és lazábban akartak volna élni, nem erről volt szó, ám az kétségtelen, hogy a gazdaságban jól használható embertípus kitermelése, amely a digitális technika művelésére alkalmas a mai korszakban, az 68-ig vezet vissza. A szubjektivitás erőteljes kultusza, ami a romantikára emlékeztet, hozzájárult ehhez ugyanúgy, ahogy a 19. században is hozzájárult a romantikus nacionalizmus kifejlődéséhez, és ezzel egy demokratikus fejlődéshez 1848-ig, ám utána egy egészen más kifejlettel. Ma is benne vannak 68 elemei a rendszerben egy olyan kontextusba elhelyezve, ahol már valami egészen mást jelentenek. A 68-as forradalom épp a hedonizmus és a fogyasztói társadalom ellen volt. Ugyanígy, kevés dolog konszolidálta oly mértékben a kapitalista rendszert, mint a kelet-európai szocializmusok.
Megjegyzés
28. Munkámban törekedtem a lényeg megragadására. Az előadás lendületét igyekeztem megtartani, de természetesen az élő beszédet írott változatra "fordítottam". A jobb áttekinthetőség érdekében alcímeket alkalmaztam. Az előadás eredeti formában alább meghallgatható.