Szárnyas fejvadász

Regény és film

"Hogyha az ember szeret valakit, tudjon lemondani róla."

(Deckard)

1. Egy atomháború kiirtotta az állatokat és a növényeket. A Föld sugárfertőzött élettelen bolygó, az emberek nagy része más bolygókra (gyarmatokra) költözött, csak töredékük maradt az anyabolygón. A gyarmatosítást a replikánsok (másolatok) rabszolgaként végzik. Ezek olyan mesterségesen előállított élőlények, amelyeket gyártanak, ám nem gépek, hanem élő organizmusok. Mindenben hasonlítanak az emberre, de evolúciós szempontból fejlettebbek. Felnőttként lesznek legyártva limitált élettartammal. Nem lehet megkülönböztetni őket az embertől, csak egy érzelmi reakciókat mérő teszttel. Megadott célra, megrendelésre gyártják őket, emlékeket implantálnak beléjük, és rabszolgaként tartják őket. Több rabszolgalázadás után kitiltják őket a Földről, a gyarmatokon kell maradniuk. Az illegális visszatérőket a fejvadászok kiiktatják.

2. Ez az alaptörténet, amivel a film (1982), és az ötletet adó regény az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (1968) indul. A film lényegesen eltér a regénytől, csupán egyes pontokon igazodik hozzá. Maga a regény a sci-fi új iránya, ahol már nem a tudományos technológia, hanem a filozófia, a metafizika a fő száll. A regény a cyberpunk nyitánya, a film pedig a kezdete. A biotechnológia, a genetikus mérnökök kész tény a történetben, nem azzal foglalkozik hogy ez miként valósul meg, hanem filozófiai-etikai vonzataival. Mikortól ember az ember, mitől ember az ember? A főszereplő Rick Deckard (Harrison Ford) fejvadász neve tudatosan hajaz Descartes nevére. Az egész ötlet ugyanis tőle, az 1637-ben megjelent Értekezés a módszerről című művében jelenik meg. Descartes fölvetése az, hogy ha lennének olyan gépek, amik teljesen azonosak lennének velünk emberekkel, akkor milyen módszerrel lehetne rájönni, hogy ki ember és ki nem.

3. A film ötletét adó regény írója Philip K. Dick (1928-1982) a film bemutatója előtt négy hónappal meghalt. Ott volt a forgatáson és mindennel meg volt elégedve, az átírással is. Dick enyhe fokú, kezelést nem igénylő skizofréniában szenvedett. A replikánsokban az úgynevezett normálisoktól eltérő emberek másságát ábrázolta (nála androidok), ez fő motívuma. Regénye mint irodalom tele van hibákkal, a film nagyságrendileg jobb, drámaibb, kifejezőbb. Ridley Scott filmjét a Nyolcadik utas a halál után rendezte, összesen hét változatot ért meg, a 2007-es végső vágást tekinthetjük véglegesnek. Filmjét látványa, hangulata, etikai-metafizikai problémafelvetései kultfilmmé tették. A 2017-es folytatást Denis Villeneuve rendezte Ridley Scott producer vezetésével.

4. A második részben a történet szerint 30 évvel később már új engedelmes replikánsok vadásznak a régi bujkáló replikánsokra. Ennek ellenére az emberek többségétől megvetésben részesülnek, az átlagember élvezi, hogy lenézhet valakit, akinél különbnek hiszi magát. Deckard (a 35 évvel öregebb Harrison Ford) is megjelenik a film második felében. A történet akörül forog, hogy az első részben kialakult kölcsönös vonzalom Deckard és egy replikáns nő között gyermeket eredményezett. Mármost a replikánsokat gyártó cég szeretne a gyerek nyomára bukkanni, hogy a titkot megfejtve még több replikánst gyárthasson replikánsok születéses létrehozása által. A Szárnyas fejvadász 2049 az első rész mondandóját elmélyíti és új szempontokat vonultat föl. Amíg az első rész témája a halál, addig a másodiké az élet.

5. Érdekes látni, hogy 1982-ben miként képzelték el 2019-et. Repülő autók, de nincs internet, nincs okostelefon. A rendkívül ritka telefonálás nagy képernyős készülékekkel zajlik, ahol a telefonáló a képernyőn látható. A második rész ehhez igazodik, bár van fejlődés, például már nincs szükség tesztre a replikánsok felismerésére, elég belenézniük egy kis szerkezetbe, máris megjelenik a gyártási számuk.

6. Ridley Scott elképzelése az volt, hogy Deckard is replikáns, erre mindkét részben történik utalás, ám a nézőre van bízva ennek eldöntése. Nos a regényben, amit Scott nem olvasott, egyértelműen le van írva, hogy nem replikáns, és mindkét film is ezt támasztja alá. Scott csupán kérdésessé teszi a dolgot jelezve ezzel, a létről való töredékes tudásunkat.

7. "Gondolkodom, tehát vagyok." Descartes filozófiai alapelve, amit az Értekezés a módszerről című munkájában fogalmazott meg, a filmben is elhangzik, méghozzá egy replikáns nő szájából. Akit foglalkoztat a megkerülhetetlen halál és ezáltal az élet, tehát a Lét problémája, az a filmeket az alábbi linkekre kattintva megtekintheti.

Szárnyas fejvadász

Szárnyas fejvadász 2049

Irodalom

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? Agave, 2005.

René Descartes: Értekezés a módszerről. Műszaki K., 2000.

A halál értelme

1. Martin Heidegger számára a halál nem negatív dolog, ellenkezőleg, az emberi lét alapvető, pozitív jellemzője. A magunkévá tett halál, vagyis végességünk tudatosítása és elfogadása az, ami az egyénnek autentikus életet adhat. Lényegében Heidegger filozófiája az emberi végességre alapozott filozófia, szemben a túlvilágot hirdető, illetve ateista, de a végesség kérdésétől eltekintő filozófiáktól.

2. A halál közvetlen jelentőséggel bír az élet számára. A halál miatt tudjuk az életet komolyan venni, azt, hogy az élet egyszeri, soha vissza nem térő alkalom. A halálnak tehát ez az értelme. Az életnek azonban épp a halál miatt nincs semmi értelme. A magunk számára adhatunk, és kell is adnunk neki valamilyen értelmet, de a lét egésze a semmibe hullva tökéletesen értelmetlen.

A Semmi metafizikája

Bevezető

1. Martin Heidegger 1929-ben megjelent Mi a metafizika? című előadásában a Semmit tette meg a metafizika valódi témájának. Meglátása szerint ezzel a metafizikán túlra, pontosabban a metafizika valódi célját beteljesítő filozófia felé indult el. A metafizika témája a létezők, ő viszont a Lét megragadására törekedett már az 1927-ben megjelent Lét és Időben is. A Semmi központba helyezése azonban heves bírálatot váltott ki, ezért a 4, kiadáshoz 1943-ban utószót írt. Alább ennek mondandóját foglalom össze. Magát az 1929-es előadást Mi a Semmi? címmel mutattam be.

Ellenvetések

2. Heidegger három pontban foglalta össze a bírálatok lényegét:

- Az előadás a Semmit a metafizika egyetlen tárgyává teszi. Ámde a Semmi lényege, hogy nincs, így viszont arra jutunk, hogy minden semmi. A Semmi filozófiája tehát színtiszta nihilizmus.

- Az előadás a szorongást emeli egyedüli alaphangulattá. Ámde a szorongás a gyávák állapota, tehát ezzel az állásponttal tagadjuk a bátorságot. A szorongás filozófiája így megbénítja az akaratot.

- Az előadás illogikus. Ámde mindig az értelem az, ami bizonyságot ad, ezen az úton viszont az igazságra vonatkozó ítéletet átengedjük az aktuális hangulatnak. A puszta érzés filozófiája így veszélyezteti az egzakt gondolkodást.

Heidegger válasza

Az első ellenvetésre adott válasz

3. A Semmi, ami a maga lényegéből fakadóan okozza a szorongást, vajon pusztán minden létező tagadása, vagy a soha és sehol nem létező? Elhamarkodottan lemondunk a gondolkodásról, ha a Semmit könnyedén a puszta Semminek nyilvánítjuk. Ezzel az üres éleselméjűséggel szemben a Semmiben tapasztalhatjuk meg azt, ami minden létező számára biztosítja, hogy van. Ez pedig maga a Lét.

4. A Semmi létként létezik abban az értelemben, hogy a szorongás által megtapasztalt Semmi, amihez képest van a valami az a támpont, amihez képest van a puszta Lét. A Lét, ami más mint a létező, a Semmiben tapasztalható meg. Ez a tapasztalat az ember sajátja, egyedül ő tapasztalja meg, hogy létező van.

A második ellenvetésre adott válasz

5. A szorongástól való szorongás félreismeri a szorongás lényegét, azt, hogy szorongás nélkül nincs bátorság. A bátorság lényege, hogy képes kiállni a Semmit. A lét nem a gondolkodás terméke, ellenben a lényegi gondolkodás a lét eseménye.

A harmadik ellenvetésre adott válasz

6. Az előadás hangsúlyozza, hogy a logika csak egyike a gondolkodásnak, és még csak nem is a legszigorúbb gondolkodás. Az egzakt gondolkodás csak a létezőkkel való kalkulálásba kapcsolódik be, és kizárólag azt szolgálja. Semmi mást nem tűr meg, mint a megszámolhatót. Mivel a szám a végtelenségig növelhető, ebből kifolyólag ennek a gondolkodásnak a következménye a végtelen növekedés és a kiszámíthatóság hangsúlyozása, a mindent birtoklás, a mindenen uralkodás.

7. A létezés azonban egységes egészet képez, ami kiszámíthatatlan. A lényegi gondolkodás éppen ezért az egzakt gondolkodással ellentétben nem a létezőkre alapoz, hanem a létben a Lét igazságára. A lényegi gondolkodás nem eredményez semmiféle sikert, mert nincs szüksége hatásra. A gondolkodó a létet mondja.

Utószó

8. A most felvázolt utószó ellenére Heidegger Mi a metafizika? rövid de igen fontos írását továbbra is félreértették, ezért az 1949-es kiadáshoz terjedelmes előszót írt. Ennek végén a következőket olvashatjuk:

9. A kérdés így szól: miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább Semmi? Itt, amennyiben már nem a metafizikán belül a megszokott módon metafizikusan, hanem a metafizika lényegéből és igazságából a lét igazságára gondolunk, azt kérdezhetjük: honnan van az, hogy mindenütt a létezőnek van elsőbbsége, és mindenfajta "van"-t a létező sajátít ki magának, míg az ami nem egy létező, az így értett Semmi - akárcsak a lét - feledésbe merül? Honnan van az, hogy a létről tulajdonképpen nem beszélnek, csak a létezőről, és hogy a Semmit tulajdonképpen nem létezőnek tekintik? Innen kerül-e egyáltalán az a megingathatatlan látszat minden metafizikába, hogy a "lét" magától értetődik, és hogy ennek megfelelően a Semmi egyszerűbb kérdés, mint a létező? Jelenleg a a léttel és a Semmivel így állunk. De mi a rejtélyesebb: az, hogy létező van, vagy az, hogy lét van? Vagy így sem jutunk el a rejtély közelébe, hogy a létező miért van, és miért inkább nincs?

10. Heidegger 1961-ben megjelent Kant tézise a létről című munkájában így ír: a lét nem létezhet. Ha létezhetne, akkor már nem lét lenne, hanem egy létező. Ámde Parmenidész szerint "a lét van, mert a jelenlét jelen van". Mit jelent a jelenlét? A Semmit? Itt az Idő rejtett lényegének egy még el nem gondolt jellege rejtőzik? Ha ez a helyzet, akkor a létre vonatkozó kérdésnek a "lét és idő" kapcsolatán kell alapulnia.

Irodalom

Martin Heidegger: Utószó a Mi a metafiziká?-hoz (1943)

Martin Heidegger: Bevezetés a Mi a metafiziká?-hoz (1949)

Martin Heidegger: Kant tézise a létről (1961)

Lásd: Martin Heidegger: Útjelzők. Osiris, 2003.

Mi a Semmi?

1. A Semmi a Lét tagadása, a teljességgel nem-létező. De vajon csak azért van a Semmi, mert van a Nem, vagy fordítva, csak azért van a tagadás, a Nem, mert a Semmi van? Ezt a kérdést Martin Heidegger fogalmazta meg először, és azt állítja, hogy a Semmi eredendőbb, mint a Nem. Ha ez igaz, akkor a tagadás mint értelmi tevékenység a Semmitől függ. Lássuk, miként vélekedik Heidegger a kérdésről.

2. Azzal nyitja gondolatmenetét, hogy ha a Semmi lényegére rá tudunk kérdezni, akkor a Semminek előzőleg léteznie kell. Mármost az ember mindig valamilyen hangoltságban van. Ez azért lényeges, mert a hangoltságban feltárulnak a dolgok. A Semmit a szorongás tárja föl előttünk.

3. A szorongás nem félelem. A félelem mindig valami konkréttól való félelem, a szorongásnak ellenben soha nincs konkrét tárgya. A szorongásban ami ránk tör, az nem más, mint a Nincs. A szorongás tehát megnyilvánítja a Semmit. Amikor elmúlik a szorongás, utólag megkönnyebbülve (felszabadultan) azt szoktuk mondani, hogy amitől szorongtunk tulajdonképpen semmi sem volt. És valóban: maga a Semmi (mint olyan) volt jelen. A Semmi tehát a szorongásban lepleződik le, de nem mint létező.

4. A Semmi az embert teljesen körülveszi, a Semmi létezése a semmisítés. A szorongásban tárul föl számunkra, hogy amiben vagyunk az a Lét és nem a Semmi. A Létet azáltal értjük meg, hogy tudjuk, a Semmiből jöttünk és a Semmibe tartunk. Itt kell megjegyezni, hogy Heidegger szerint két ellentétes létfelfogás létezik: az egyik az egész emberi lét magunkra vállalása (Semmiből a Semmibe haladás), a másik a hit (hit a halálon túli életbe), lásd itt. Az ő filozófiai alapállása az, hogy a jelenvaló-lét, vagyis az emberi lét beletartottság a Semmibe.

5. Mivel az ember a Semmivel körülvéve van, már eleve túl van az egészében vett létezőn. Ezt a létezőn való túllétet nevezzük transzcendenciának. A Semmihez való viszonyulás teszi lehetővé az önmaga-létet és a szabadságot. Ezzel eljutottunk a Semmi definíciójához: a Semmi sem nem tárgy, sem egyáltalán nem valami létező. A Semmi sem magáért valóan nem fordul elő, sem pedig azon létező mellett, amit körülvesz. A Semmi a létező mint olyan megnyilvánulásának lehetővé tétele az ember számára. A Semmi nem a létező ellenfogalma, hanem eredendően a létezéshez tartozik, tudniillik a létező létében történik a Semmi semmisítése.

6. A Nem nem a tagadás által keletkezik, hanem a tagadás alapul a Nem-en, ami a Semmi semmisítéséből ered, ezzel bebizonyítottuk, hogy a Semmi a tagadás eredete, nem pedig fordítva. Mi viszont olyannyira végesek vagyunk, hogy nem vagyunk képesek a Semmivel szembesíteni magunkat, innen a szorongásunk, ami nem más, mint beletartottság a Semmibe.

7. A metafizika olyan kérdések után kutat, ami túl van a létezőn, a létezőn túlra kérdez rá, méghozzá azért, hogy a létezőt megérthesse. A Semmire vonatkozó kérdés a léten túlra nyúlik, és ezzel metafizikai kérdésnek bizonyul. Heidegger ezután a Semmi metafizikai tárgyalásának történetét elemzi.

8. A metafizika legrégebbi többértelmű tétele: "Semmiből Semmi (sem) lesz" állítja Permanidész. Az antik metafizika a Semmit a nemlétező értelmében fogja föl, valaminek, ami nem képes magát létbe hívni, miközben a létező önmagát alakító képződmény. Ennek a létfelfogásnak az eredetét, jogosultságát és határait ugyanúgy nem taglalták, mint ahogy a Semmit se. A keresztény dogmatika mindezt tagadja és más jelentést ad a Semminek: a Semmi az Istenen kívül létező teljes jelen-nemlét. A Semmi ezzel a tulajdonképpeni létező, vagyis az Isten ellentétfogalma lesz. Azonban a létező metafizikai taglalása itt is ugyanazon a szinten marad, mint a Semmire vonatkozóan, vagyis a létre és a Semmire vonatkozó kérdés elmarad. Az ellentmondás ebben ott van, hogy ha Isten a Semmiből hív mindent a létbe, akkor viszonyban kell állnia a Semmivel, ám ha Isten ténylegesen Isten, akkor nem ismerheti a Semmit, hiszen az abszolút Lét kizár minden Semmit magából.

9. Ha azonban feltesszük a Semmi létére vonatkozó metafizikai kérdést, akkor azt látjuk, hogy a Semmi nem lesz többé a létező szembenálló párja, hanem a létező létéhez tartozóként jelenik meg. "A tiszta lét és a tiszta semmi tehát ugyanaz." Hegel kijelentése helytálló, a Lét és a Semmi összetartozik, de nem azért mert megegyeznek, hanem azért mert maga a lét lényegében véges, és csak a Semmibe beletartott jelenvalólét transzcendenciájában nyilvánul meg.

Megjegyzés

Heidegger imént felvázolt elmélete heves bírálatokat váltott ki. Az ellenvetések és Heidegger azokra adott válaszai az alábbi linken olvashatók:

A Semmi metafizikája

Irodalom

Martin Heidegger: Mi a metafizika? (1929)

Lásd - Martin Heidegger: Útjelzők. Osiris, 2003.

Filozófia vs. teológia

Előszó

1. Írásomban Martin Heidegger elgondolását vázolom fel a filozófia és teológia viszonyáról. Alapállása az, hogy a teológia és a filozófia viszonya nem a hit és tudás, a kinyilatkoztatás és ész ellentéte, hanem két tudomány viszonya. Elsőként tehát tisztázza azt a kérdést, hogy mi a tudomány?

Mi a tudomány?

2. A tudomány definíciója: tudomány a létezők egy-egy önmagában zárt területének, illetve a létnek megalapozó feltárása, magának a feltártságnak a kedvéért. A tudománynak szükségképpen két alaplehetősége van: a létezővel foglalkozó ontikus tudományok - és a léttel foglalkozó ontológikus tudomány a filozófia.

3. Egy adott pozitummal foglalkozó tudományt nevezzük pozitív tudománynak. A pozitív tudománynak a jellegzetessége, hogy a kiválasztott létezőre irányul, mint a tudományos vizsgálódást megelőző nem tudományos ismeret folytatása. A filozófia ezzel szemben magára a létre irányuló tudomány.

4. A pozitív tudományok csupán relatíve különböznek egymástól, ám abszolúte különböznek a filozófiától. Mármost mivel a teológia pozitív tudomány, ezért abszolút módon különbözik a filozófiától. Ebből minden további nélkül következik, hogy a teológia mint pozitív tudomány elvileg közelebb áll a kémiához és a matematikához, mint a filozófiához. A közkeletű felfogás ezzel szemben az, hogy mindkét tudománynak (a filozófiának és a teológiának) ugyanaz a területe (az emberi élet és a világ), csupán más úton közelítve tárgyához; az egyik a hit, a másik az értelem útján. Heidegger tézise értelmében azonban a teológia mint pozitív tudomány, abszolút módon különbözik a filozófiától. Ám arról még nem beszéltünk, hogy mitől is pozitív tudomány a teológia?

A teológia pozituma

5. A keresztény teológia mint tudomány számára a pozitum a krisztusiság. Ez határozza meg a teológiát, mint pozitív tudományt. A krisztusiság nem más, mint a hit. De mi a hit?

6. A hit az emberi jelenvalólét egzisztenciamódja. Nem az emberből és nem az ember által, hanem a hitből születő. A kereszténység esetében ez a csak a hitből születő nem más, mint az, hogy Krisztus a megfeszített Isten. Erről ugyanis csak az Írásba vetett hit tanúskodik, vagyis erről a tényről csak a hit tudhat. A hit ezért mindig csak hívő módon értelmezi önmagát. A hivő ezért soha semmit se tud sajátos egzisztenciájáról csak hinni tudja. Az ember Isten szolgájává válik.

7. Mivel a vég is megvan határozva, ezért a hit a hívőn megértő létezés, az üdvtörténet most is zajló történelmében. A teológia úgy konstituálódik, mint a hitnek és a hit tárgyának a tematizálása. A hit témája az üdvtörténet, egy történelmi esemény múltban, jelenben, és jövőben meghatározott történet, tehát a teológia egy sajátosan történeti tudomány. Ez nem azt jelenti, hogy csak történeti teológia van, hanem azt, hogy a teológia mint tudomány történeti, bármilyen tudományba tagozódik is. Ugyanakkor témája a krisztusi szabály, ami meghatározza a hívő cselekedeteket, ezért a teológiának lényege szerint gyakorlati jellege van. Miután tisztáztuk a a teológia pozitív tudomány jellegét, immár megvizsgálhatjuk viszonyát a filozófiához.

Filozófia vs. teológia

8. A hitnek nincs szüksége a filozófiára, ám a hittudománynak igen. De nem azért, hogy meghatározza és feltárja tárgyát, mert a hit önmagát alapozza meg a hívés útján. A hit pozitív tudományának egyedül a maga tudományosságára való tekintettel van szüksége a filozófiára, alapvető, de sajátosan leszűkített módon. A megfoghatatlan, értelemmel fel nem fogható dolgok fogalmi megértéséről van szó, hiszen a megfoghatatlanság feltárása csak fogalmi értelem által valósulhat meg.

9. A hit, mint sajátos egzisztencialehetőség halálos ellensége a filozófiához tartozó egzisztenciaformáknak. Két egzisztenciaforma alapvető szembenállásáról van szó, amely ugyanakkor magában foglalja a kölcsönös komolyanvételt és elismerést. Az eltérés azonban akkora, hogy a filozófia meg sem próbálja, hogy ezt a halálos ellenséget legyőzze. Ez az egzisztens ellentét a hívőség és az egész emberi lét szabad magára vállalása között már a teológia és a filozófia előtt megvolt, és nem ezeknek a tudományoknak a rájuk vonatkozó reflexiója révén keletkeztek.

10. Az eddigiekből az következik, hogy nincs olyan, hogy keresztény filozófia, ami teljességgel fából vaskarika. Ezért nincs újkantiánus, értékfilozófiai, fenomenológiai teológia sem, és mint olyan fenomenológiai metafizika sincs. A fenomenológia mindig csak neve az ontológia eljárásmódjának, amely lényegénél fogva különbözik minden más pozitív tudomány eljárásmódjától.

Irodalom

Martin Heidegger: Fenomenológia és teológia - előadás (Tübingen, 1927; Marburg, 1928)

Lásd - Martin Heidegger: Útjelzők. Osiris, 2003.

Saját halál

Az ember léte így vagy úgy halál-felé-való lét. Az ember valamilyen módon viszonyul a halálhoz, pontosabban a saját halálához. Ennek az az oka, hogy az ember képes elgondolni halálát, tud legvégső valóságáról, felfogja és megérti a jelenvalólét sorsát. Egyedül az embernek van valamilyen viszonya a halálhoz, mert egyedül az ember tud arról, hogy meg fog halni. Ebből a legvégső eseményből önmagunkat megérteni azt jelenti, hogy a legvégső esemény értelmében cselekedni. A saját halálról tudó szabad-létet nevezzük a jelenvalólét tulajdonképpeni önmaga-létének. A halállal való szembesülés képessége a halálhoz viszonyuló szabadság, a lenni-tudás képessége, az önmagunkká levés végső aktusa.

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Körmozgás

1. A közönséges értelem csak azt képes látni és megragadni, ami egyenesen előtte van, és így állandóan egyenesen akar előre mozogni az egyik legközelebbitől a másikig. Ezt nevezik haladásnak. Körben való mozgás esetében is csak a maga módján lát a közönséges értelem, azaz a körvonalon mozog, és a körön való haladást úgy tekinti, mintha egyenesen járna, amíg hirtelen a kiindulópontba nem ütközik, és akkor tanácstalanul ott áll, mivel nincs haladás. Minthogy azonban a haladás a közönséges értelem felfogásának kritériuma, ezért minden körbenjárás eleve kifogásolható, a lehetetlenség jele. A végzetes az, hogy magában a filozófiában is így tekintenek a körbenjárásra. Ez annak a tendenciának a jele, hogy a filozófiát a közönséges értelem szintjére süllyesztik.

2. A filozófia körmozgásában a lényeges nem az, hogy a körvonalon végig megyünk, és így visszatérünk a kiindulóhelyre, hanem az, hogy egyedül a körbenjárásban lehetséges pillantást vetnünk a centrumra. Körbejárjuk a kérdést, a központi gondolatot, ami csak a körözésben, a körbenjárás számára mutatkozik meg. A filozófiai gondolkodásnak ez a körszerűsége az, ami kétértelműségét okozza, amit nem lehet megszüntetni, és még kevésbé dialektikával közömbösíteni. Jellemző, hogy a filozófiában és történetében újra és újra, és végül nagy és zseniális formában megtaláljuk azt a kísértést, hogy a dialektika segítségével a filozófiai gondolkodás körszerűségét és kétértelműségét közömbösítsék. De a filozófiában minden dialektika a zavar kifejeződése.

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Hangoltság

A hangoltság mint olyan nem a lelkiélet puszta árnyalata és kísérőjelensége, hanem magának a jelenvalólétnek az alapmódja, amiben valaki így és így van, a jelenvalólét módja, melyben a jelenvalólét így és így megnyitottá válik. Ezért egyáltalán nem tudunk úgy beszélni az unalomról, mint a pszichológia tárgyáról. Éppen ezért egyáltalán nem is tudunk a pszichológia e tárgyából az ember egészére következtetni. A hangoltság lényegileg hoz önmagunkhoz. A hangoltságban valaki így és így van. Ilyen és ilyen vagyok. A jelenvalólét bennünk megnyilvánítja magát. Ez nem tudás, nem lelkiállapot, hanem létmód.

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Szegénység

1. Azt gondoljuk, hogy a szegénység szemben áll a gazdagsággal, a kevesebb szemben áll a többel. Tekintettel arra, hogy a világ elsősorban a mindenkor hozzáférhető létezők összessége, azt gondoljuk, hogy a szegénység és gazdagság közötti különbség a mindenkor hozzáférhető létezők birtoklásában van. Azonban már egy egyszerű meggondolás megkérdőjelezi, hogy vajon a szegénység önmagában szükségképpen kevesebb-e a gazdagságnál. A szegénység ugyanis semmiképpen sem a puszta kevesebb a puszta többnél. Szegénynek lenni egyáltalán nem azt jelenti, hogy semmink sincs, vagy kevesebbet birtokolni, mint a másik, hanem azt, hogy nélkülözni. 

2. Szegénynek lenni tehát nem azt jelenti, hogy semmid sincs, hiszen ma a legnagyobb anyagi biztonságban, tehát legtávolabb a nélkülözéstől a szerzetesek vannak, akiknek semmijük sincs. De azt se jelenti, hogy kevesebbet birtokolni, mint másvalaki, hiszen ha kevesebbed van, mint például egy milliárdosnak, attól még nem biztos, hogy nélkülözöl. A szegénység lényege tehát a nélkülözés. Nélkülözni viszont különböző módokon lehet, mármint ahogy a nélkülözésben viselkedik valaki, ahogy fogadja azt, tehát ahogyan érzi magát a nélkülözés közben. A szegénység eszerint egyfajta hogylét. Szegénynek lenni nem egy puszta állapot, hanem az a mód, ahogy az ember viszonyul saját szegénységéhez.

3. Fontos, hogy az illető szegénységének milyen a karaktere, vagyis hogy a nélkülözésből képes-e a belső szabadság sajátos erejét meríteni. Szegénynek lenni a szegénylelkűség értelmében nem puszta közömbösség a tulajdonlással szemben, hanem ahogy azt Assisi Ferenc is hirdette és gyakorolta, az a kitüntetett birtoklás, amelyben mintha semmink se lenne, ám valójában a belső szabadság kerül a birtokunkba.

Irodalom

Martin Heidegger - A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Pillanat

Heidegger interpretáció

A pillanatban az ember egész idejének teljes tágassága jelen van anélkül, hogy külön tagolva lenne és le lenne határolva múlt és jövő szerint. A pillanat az idő horizontja, ahová be vagyunk szorítva, ami nemcsak jelen, nemcsak múlt, nemcsak jövő, de nem is ezek összeadása, hanem egységük, az idő megpillantása. Nem egy most-pont, hanem az ember (jelenvalólét) pillantása három irányba - jelenbe, jövőbe, múltba. A pillanat az ember cselekvése abban a mindenkori helyzetben, amelyben a jelenvalólét található.

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Unalom

Heidegger interpretáció

1. Egy Isten háta mögötti szárnyvonal ízléstelen vasútállomásán ücsörgünk. A következő vonat csak négy óra múlva érkezik. A környék érdektelen, és nincs térerő. Van egy könyv a hátizsákunkban, de nincs kedvünk olvasni. Esetleg egy kérdést lehetne átgondolni, de nincs hangulatunk hozzá. A menetrendet olvasgatjuk, megnézzük melyik állomástól milyen messze vagyunk. Ránézünk az órára, még csak negyedóra telt el. Kimegyünk az állomás elé és járkálunk, csakhogy teljen az idő. Megszámoljuk az útmenti fákat, megint az órára nézünk, öt perc telt el azóta, hogy utoljára megnéztük. Elegünk van az ide-oda mászkálásból, leülünk egy padra, és azon kapjuk magunkat, hogy már megint az órát nézzük. 

2. De mit akarunk itt tulajdonképpen elmúlatni? Az időt akarjuk, ami azt jelenti, hogy siettetjük az időt, hogy gyorsabban teljen. Ez valójában unaloműzés. Az idő siettetése lehetetlen, ám egész cselekvésünk igazából nem az időre irányul. A várakozásból van elegünk, unatkozunk. Ám valami közben unatkozni, az nem várakozás. A várakozás kelthet unalmat, de maga az unalom nem várakozás. Továbbá nem minden várakozás unalmas. Ellenkezőleg, egy várakozás csupa izgalom is lehet, gondoljunk csak a szerelmünkre való várakozásra, az minden csak nem unalmas. Ekkor az unalom számára egyáltalán nincs hely.

3. Az időűzés tehát az idő lerövidítésére tett kísérlet, vagyis beavatkozás az időbe, összeütközés az idővel. Amikor újra és újra az órára nézünk nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy hány óra van, hanem azt akarjuk megtudni, hogy mennyi idő van még hátra a vonat érkezéséig. Nem arról van szó, hogy az időt valahogy eltöltsük, hanem hogy felgyorsítsuk, hogy letudjuk, hogy rávegyük, gyorsabban teljen. De van-e egyáltalán az időnek sebessége? Órákból, percekből, másodpercekből áll, vagy ezek csak mértékek, amelyekbe mi fogjuk be az időt? Valóban egyenletes járása van az időnek? Valóban az óra mutatja nekünk az időt, ahogy ránk kényszeríti magát, vagy ez csak látszat? Az idő sebességének érzete szubjektív annak függvényében, hogy jól telik vagy rosszul. Mi a valóság és hol kezdődik a látszat?

4. Az unalom nyilvánvalóan az idő hatalmának sajátos megnyilvánulása. Az hogy egyszer így telik, másszor úgy, hogy ilyen képlékeny, hogy képes átalakulni, az az idő hatalmának megnyilvánulása, az Időé, amelyhez létünkben hozzá vagyunk kötve. Az unalom lényegének megragadása által van lehetőségünk az Idő lényegének megragadására.

5. Az unalomban elfoglaltságot keresünk, hogy ne érezzük az üresen-hagyottságot. A körülöttünk lévő dolgok, a pályaudvar, a menetrend, az út fasorral a legteljesebb nyugalomban hagynak minket, épp ezért unatkozunk. Átengednek minket önmagunknak. Nincs mit kínálniuk, ezért hagynak üresen minket, vagyis meglévőként nem adnak semmit. De mit is kellene adnia egy pályaudvarnak, mint hogy megvegyük a jegyünket és várakozáskor helyet adjon, ez a rendeltetése, ezt kell kínálnia nekünk, akkor hogy hagyhat üresen, miként untathat? Igen ám, de a pályaudvar épp akkor pályaudvar, ha pályaudvarként tudjuk használni, vagyis, hogy mihamarabb elutazhassunk. Azáltal válik megfelelővé a pályaudvar, ha nem kényszerít minket itt-tartózkodásra.

6. Az üresen hagyottságot úgy küzdjük le, hogy foglalkozunk valamivel. Foglalkozni valamivel azt jelenti: feloldódni valamiben. Ilyenkor alig van időnk. Teljesen abban a dologban vagyunk, amiben feloldódtunk, az időt ilyenkor egyáltalán nem is érezzük, csak az van, ami kitölt bennünket. Az üresen-hagyottság és a kitöltöttség a dolgokkal való érintkezésre vonatkozik. Amikor a dolgok a legteljesebb nyugalomba hagynak minket, magyarul nem érdekelnek minket, akkor jelenik meg az unalom. Más szóval az unalom az, amikor a dolgok átengednek minket önmagunknak. 

7. A pályaudvar itt mint pályaudvar üresen-hagy minket, mert még nem jön a hozzá tartozó vonat. Ebben az üresen-hagyásban teljesen mindegy, hogy mi okoztuk-e azzal, hogy túl korán értünk ide, vagy a MÁV a vonat hatalmas késésével, vagy a rossz menetrend. A lényeg ugyanaz, az üresen-hagyás. Az unalom az unalom, bármilyen okból is jön létre.

8. Az unalom persze ízlés dolga is, hiszen aki szereti a pályaudvarok nyüzsgését, más vonatok áthaladását, az ebben a helyzetben nem fog unatkozni. Erre gondolva, no meg arra, hogy mindennek meg van a maga ideje (az unalom és az idő szorosan összefügg egymással) mondhatjuk, hogy az unalom szellemi fásultság kérdése is. A mozgékony elme mindenkor felismeri, mikor minek van ideje, így soha nem lesz üresen-hagyva, soha nem fog unatkozni.

9. Eddig az unalom első formáját tárgyaltuk. Amikor egy szituációban unatkozunk, ez Heidegger második unalom-formája, például egy vendégeskedés alkalmával, arra ugyanez érvényes. Az unalom harmadik formája a mély-unalom, ami a mai ember alaphangoltsága. Ebben az ember önmaga számára válik unalmassá.

10. Minél mélyebb az unalom, annál mélyebben kötődik az időhöz - az időhöz, amely mi magunk vagyunk. Ebből következik, hogy az unalom megértése által juthatunk el az Idő lényegéhez. A tudatnak ez egy teljesen más felfogása, mint Descartes útja. Nem az van, hogy gondolkodom tehát létezem, hanem időben-jelen-lenni-vagyok tehát létezem.

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Osiris Kiadó, 2004.

Időközben

Életünk a múltból halad a jövőbe. Az időt soha át nem léphetjük, vissza nem fordíthatjuk, meg nem állíthatjuk. Akárhogy viselkedik az idő, benne vagyunk. Az idő börtön, az ember az idő foglya, benne születünk, és az időben fogunk meghalni. Az idő teszi, hogy legyünk, a mód ahogy lenni tudunk. Ahol nincs idő nem létezhetünk. Idő nélkül nem vagyunk. Mivel létünk az időhöz kötött, van kezdetünk, ami előtt soha nem léteztünk, és van végünk, ami után soha többé nem leszünk. Időközben létezünk

A fizika után

A metafizika kifejezés eredete

Az antik filozófia hanyatlásának idején, ami időszámításunk előtt 300 évvel kezdődött, és a kereszténység előtti első századig tartott, Arisztotelész írásainak kis híján nyoma veszett. Itt-ott kéziratok, előadás-tervezetek, előadás-jegyzetek maradtak fenn. Amikor a kereszténység előtti első században rendszerezni akarták a teljes életművet, egy sajátos problémával szembesültek. Három filozófiai diszciplína állt rendelkezésre: logika, fizika, etika. Mármost Arisztotelész értekezései között ott voltak azok is, ahol ő maga mondja, hogy ezek képezik a tulajdonképpeni filozófiát, amelyek az általában vett létezőre és a tulajdonképpeni létezőre kérdeznek. Ezeket az írásokat az életmű rendszerezői nem tudták egyik említett diszciplínába sem behelyezni. Arisztotelész tulajdonképpeni filozófiai művei nem illetek a filozófia egyik ágába sem. Zavarban voltak, mert Arisztotelész filozófiája sehova sem tartozott, de ki sem hagyhatták a filozófiából az igazi filozófiai írásait. Teljesen tisztán kell látnunk a helyzetet: a filozófiának a lényegi része nem hagyta magát elhelyezni a filozófiában.

Utánanéztek tehát, hogy a tulajdonképpeni filozófia nem áll e vajon vonatkozásban valamelyik diszciplínával? És csakugyan találtak ilyet: az értekezésekben olyan kérdések is voltak, mint ami a fizika, vagyis a természetfilozófia alapvetését képezik. Arisztotelész tulajdonképpeni filozófiája tehát olyan kérdéseket tárgyal, mint amit az iskolai filozófia a fizika témakörében, ám sokkal alaposabban és részletesebben. Arra tehát nem volt mód, hogy minden további nélkül a fizikába illesszék, hanem csak melléje, a fizika mögé helyezhetik, a fizika utáni helyre sorolhatják. A tulajdonképpeni filozófia tehát a fizika után, a fizika mögött címen szerepel immár. Lényeges, hogy egy olyan fatális szituáció állt elő, ahol a tulajdonképpeni filozófia, vagyis az első filozófia megjelölése nem tartalmi, nem sajátos problémája alapján történik, hanem olyan címmel, ami a helyére utal az írások külsődleges rendje szerint. Amit mi metafizikának hívunk, az egy olyan kifejezés, amely tanácstalanságból ered, egy tisztán technikai cím, ami tartalmilag semmit se mond.

Martin Heidegger

Irodalom

Martin Heidegger: A metafizika alapfogalmai. Világ - végesség - magány. Osiris Kiadó, 2004.

Az idő

Hegel időfelfogása Heidegger interpretálásában

1. Az idő és a tér a filozófia két nagy problémája. Hegel szerint a tér a természet önmagánkívül való léte. Az a lét, ahol a természeti létezők egymástól megkülönböztethetően vannak, miközben maguk is teret foglalnak, de nem szakítják meg azt, ám nem ők hozzák létre, és nem is a természeti tárgyak összeillesztései. A tárgyak nem emelkednek ki a térből, mint attól különböző dolgok, ám a tér nem tárgy, hanem tárgyszerű dolog. Hegel erre az elképzelésre építi tételét, amely szerint a teret mint időt határozza meg.

2. A tér mint tárgy eszerint negativitás. Egyszerre önmagáért-való és másért-való. Magáértvalóan ez a negativitás az idő. A tárgy magáértvalóan megkülönbözteti magát a tértől, már nem ez és még nem az (jelen). Ez a tagadás Hegel szerint az idő. Heidegger szerint, ha ennek a gondolatmenetnek egyáltalán van valami értelme, az csak a jelen, a most meghatározása lehet. Mivel így a térnek a tiszta elgondolása mindig a mostot, a jelen önmagán kívüli létét gondolja el, ezért a tér maga az idő. De mit mond Hegel az időről?

3. "Az idő a lét, amely ha van, akkor nincs, s ha nincs akkor van." Ezt nevezi szemlélt levésnek. Hegel szerint az idő a léttől a semmihez, illetve a semmiből a létbe való átmenet. Ez a jelenben ragadható meg, ami folyamatos átmenet a múltból a jövőbe - a múltban megszűnünk lenni, a jövőben pedig kezdünk lenni. A levés éppúgy keletkezés, mint az elmúlás. Mivel minden most már-nincs is, és minden mostot megelőzően még-nincs, az idő értelmezhető nemlétként is. Az idő a szemlélt levés.

4. Hegel az időt mint láttuk a jelenből értelmezi. Heidegger megállapítása szerint ez nem más, mint a vulgáris időfelfogás interpretációja. Ebből pedig az következik, hogy az igazi jelen az örökkévalóság, vagyis semmi többről nincs szó, csupán Arisztotelész időfogalmának ("az idő a korábbi és a későbbi tartományban történő mozgás száma") parafrázisáról. Hegel valódi célja az idő és a szellem közötti összefüggés kimutatása.

5. Hegel szerint a szellem lényege a fogalom. Ezalatt az önmagát elgondoló gondolkodás formáját érti: önmagának (mint a nem-én megragadásának) a felfogását. Ebből következőleg a szellem a tagadás tagadása. "Az én maga a tiszta fogalom, amely mint fogalom létezéshez jutott." Egyedi és szabad. A szellem haladása, fejlődése az, hogy elérje saját fogalmát. Le kell győznie önmagát, ami a haladás egyetlen akadálya. Fejlődése kemény és végtelen harc önmaga ellen. A tagadás tagadása az idő, ezért a szellem szükségképpen az időben jelenik meg, amíg meg nem ragadja önmaga tiszta fogalmát, azaz nem semmisíti meg az időt.

6. Heidegger rámutat arra, hogy Hegel az időt világidő értelemben fogja föl, ezért az idő számára az elfeledett múlt, és mivel a szellem teljesen szemben áll az idővel, ezért elgondolásában előbb bele kell esnie az időbe. De hogy miben áll ez az esés, és hogy előtte miként létezett a szellem az időn kívül, egy szót se szól.

7. Hegel a vulgáris, vagyis a tradicionális időfogalom legradikálisabb megfogalmazója. Az, hogy a szellem és idő összefüggése egyáltalán felmerülhet, az kettőjük rokonságára utal. Hegel tulajdonképpeni célja a szellem fogalmi megragadására volt. "Az idő tehát úgy tűnik fel, mint sorsa és szükségszerűsége a szellemnek, amely nem befejezett magában." (Hegel: A szellem fenomenológiája.) Heidegger ezzel szemben az egzisztencia meghatározásával kezdi, hogy azután az időbeliséget mint az egzisztencia lehetővé tételét ragadja meg. "A szellemnek nem kell előbb beleesnie az időbe, hanem úgy egzisztál, mint az időbeliség eredendő időzése." (Heidegger: Lét és Idő.)

A művészet a múlté

"A művészet a múlté."

Hegel

1. Hegelnek igaza van abban az értelemben, hogy az ember a múlté. Az, hogy az ember a múlté úgy látható be a legkönnyebben, ha arra gondolunk, hogy amikor megszületik egy gyerek, a szülők már a múlté. Ahogy nő a gyerek egyre inkább azok. De a gyerek is a születésétől a múlté, mert a múltból, a szüleiből született. És így tovább visszafelé a múltban haladva minden a múlté. Az ősrobbanástól kezdve minden a múlté. Ez akkor is igaz, ha az ősrobbanást teremtésnek nevezzük. Az időben létezők mind a múlté, így a művészet is a múlté.

2. De mi volt az ősrobbanás előtt? A kérdés a mi szempontunkból rosszul van feltéve. Nem tudhatjuk mi volt előtte. Nem tudhatjuk azt sem, hogy mi volt az idő kezdete előtt, mert időben élünk, az időnélküliség számunkra, a mi dimenziónkban nem létezik. Csak azt tudjuk, hogy ahol idő van, ott minden a múlté, ahol pedig nincs idő, ott múlt sincs, tehát semmi nincs a mi világunkból.

A halálról

1. A Nyugati kultúra dualizmusban gondolkodik. Objektum és szubjektum, test és lélek dualizmusában. Ebből kifolyólag a szubjektum önmaga kiindulópontja, a természet leigázója, ami nem jelent mást, mint legyőzni a halált. Honnan ez az alapállás, az, hogy a zsidó-keresztény kultúra nem tudja elfogadni az emberi lét múlandóságát? A Tórában, Mózes első könyvében ezt olvassuk: "töltsétek be a földet, hajtsátok az uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, és az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön." Isten továbbá kijelenti, hogy az egész földet az ember tulajdonává teszi. Ez a természet feletti uralom jelképezi a halál felett vágyott uralmat. A modern ember hisz abban, hogy a technika megoldja a problémáit, csak idő kérdése és a tudomány legyőzi a betegségeket, kitolja az élet hosszát, végül a halált is. Ebben a gondolkodásban az ember nem része, hanem ura a természetnek. Úgy véli, hogy az általa teremtett technikai eszközökkel mindenhatóvá válik. A modern kor dualizmusa az ember és a természet dualizmusa.

2. A Nyugat tévedése a physis szó értelmezésében rejlik. Az Újszövetségben Pál többször használja, úgy, ahogy a Nyugat is a latin natura értelemben, ám a görögök nem a természetet értették alatta. Azt kell tehát megnézni, hogy eredetileg mit jelentett a physis. Ez pedig nem más, mint a lét. Ám miként lét a lét, erről modern korunkban elsőként Martin Heidegger gondolkodott, ebben áll korszakos jelentősége. A Nyugat tehát Heideggerig nem foglalkozott a léttel, mindig tévesen a természettel fordította a physist. Ezt nevezzük létfeledésnek, mert a physis természetként való értelmezése azt jelenti, hogy az ember többé nem mint a görögöknél a lét részeként, hanem a természet uraként értelmezi önmagát. Ebben áll a Nyugat tévedése, ez az ősbűne. Arisztotelész még az eredeti elgondolás szerint használta a physis fogalmat, de nála már érezhető az elmozdulás az Univerzum-értelmezés irányába.

3. A physis nem a létezők összessége, nem a tudomány tárgya, ugyanis különbség van a létező és a lét között. A physis egy olyan létfogalom, amely nem nyugati (Vajda Mihály). A physis tehát nem a természet. A physis megértése számunkra körülményes, mert dualizmusban gondolkodunk, ahogy mondani szokták "arra jár az agyunk". Az Univerzum egységes egész, méghozzá az ősrobbanástól kezdve az. Az ősrobbanás pillanatában már ott volt benne minden lehetőség, te még én, és mindenki lehetősége. Minden anyag ott volt, nem keletkezett és nem veszett el, minden és mindenki ott volt potenciálisan. Az ember műve a techné folyamata nem más, mint a potenciálisan benne lévő aktualizálása. Az ember nem teremt semmit, csupán aktualizál. Nem ura tehát a létnek, hanem része. A lét mozgás, vagyis születés és pusztulás. Lényegében az ember által a természetben lévő potenciális lehetőség aktualizálódik. Ez valami egészen más, mint a természet feletti uralom, ami azért nem valósulhat meg, mert a halál nem győzhető le, hiszen az az emberi lét velejárója. Csak az nem hal meg, aki soha nem is élt. Lét és pusztulás azért nem dualizmus, mert a halál nem nemlét, hanem a lét része, folyamata. Amikor testünk többé nem funkcionál, anyaga nem vész el, hanem átalakul. Lét-esetleges szellemünk az anyagátalakulással tovatűnik a semmibe.

4. Az ember jelenvalólét, definiál Heidegger, méghozzá a halál miatt, és itt lép be az idő szerepe a történetbe. Az ember a jelenben él pillanatról-pillanatra, hátrahagyva a megváltoztathatatlan múlt örökkévalóságát, haladva a jövőbe, ahol a halál vár rá, a pusztulás. A physis, vagyis a lét az az alkotás, ami az Univerzumban lévő potenciális lehetőséget aktualizálja. Minden ember maga is egy ilyen aktualizált lehetőség. Akkor tehát az önmegvalósítás lenne a lét értelme? Azért nem tud a nyugati kultúra a halállal mit kezdeni, mert képtelen szembenézni azzal, hogy az egyén szempontjából, egzisztenciálisan a létnek nincs semmi értelme, mert életünk végén a halál vár ránk Nem érti, hogy a halál nem önálló entitás, hanem az élet velejárója, időben szabott személyes jelenvalólétünk vége.

Jelenvalólétanalízis

Kérdésfeltevés

1. Martin Heidegger kerülte a pszichológia témakörét, még inkább Sigmund Freud pszichoanalízisét. Alapvetése ugyanis az volt, hogy a psziché, mint tárgy nem létezik. Medard Boss (1903-1990) svájci pszichoanalitikus pszichiáter, aki Freuddal is kapcsolatban volt, majd tíz éven át C. G. Jung személyes irányításával az analitikus pszichológiával ismerkedett, Heidegger Lét és Idő művének hatására saját pszichoanalitikus módszert dolgozott ki jelenvalólétanalízis elnevezéssel (Daseinsanalysis, Daseinanalízis, ami Ludwig Binswanger elméletének továbbfejlesztett változata). Boss elmélete Freud pszichoanalízisének és Heidegger filozófiájának szintézise. Nem kérdőjelezi meg Freudot, csupán átértelmezi Heidegger emberképe alapján. Huszonöt évig állt személyes kapcsolatban Heideggerrel, aki egyedül neki és néhány társának nyilatkozott a pszichoanalízisről a Boss házában tartott előadássorozatának keretében. Boss kérdése a következő volt: a freudi pszichoanalízis szerint, ha egy nő férfi ismerősénél felejti a táskáját, abban az a tudattalan kívánság mutatkozik meg, hogy visszatérhessen hozzá. Miként írjuk le az ottfelejtést fenomenológiailag?

Heidegger válasza

2. Nincs szó semmilyen tudattalan szándékról. A viszonyulás tekintetében ugyanis távozás és távozás között különbség van. A nő számára ez a férfi nem közömbös, vagyis távozásakor is jelen van a férfinél, méghozzá egyre inkább jelen van nála, és ebben az összefüggésben a táska egyáltalán nincs jelen. A táska azért maradt ott, mert a férfinél való jelenlét minden más jelenlétet eltörölt. Ha a nő egy számára közömbös embernél lett volna, akkor ez nem így lenne. Akkor ugyanis az elmenetel lett volna a jelenlét, amihez hozzátartozik a táska, és az így nem maradt volna ott. A pszichoanalízis tudattalan szándékra való hivatkozása egy magyarázat, a fenomenológia viszont interpretáció, és ez két teljesen különböző dolog. A freudi elmélet az ottfelejtést tényként kezeli, és ezt kívánja megmagyarázni. A fenomenológiai szemléletben a nő egyáltalán nem felejti ott a táskáját, mert az nincs jelen, márpedig az ember csak olyan dolgot tud ottfelejteni, ami jelen van. Tudni kell, hogy a jelenvalólét nem távolság kérdése. Ha egy szemüveges ember meglátja barátját a távolban, akkor nála van jelen, és nem az orrán lévő szemüvegnél. Talán még érthetőbb példa, ha arra gondolunk, amikor egy elbambult embernek azt mondjuk: "hol jár az eszed, te nem vagy itt". Ilyenkor fizikailag természetesen ott van, de lelkileg máshol van jelen. Ilyen a szerelmes, aki távol lévő szerelménél van állandó jelenlétben.

3. A tudomány számára adva van egy konkrét nő, a tudományos magyarázat objektuma, aki ebből a szempontból egy tárgy. Jelen van egy tőle független környezetben, és viszonyulása ehhez a környezethez a nőben keresendő, ami ok-okozati viszonyként megmagyarázható. Ezzel szemben az ember világban-benne-lét (jelenvalólét), és csak így érthető. Vagyis nincs külön a nő, külön az elmenetel, és külön a táska ottfelejtése, hanem ami történik egységes egész szituáció, amit nem megmagyarázni, hanem megérteni kell.

Heidegger Freud-kritikája

4. Freud kiindulópontja az, hogy az emberi jelenségek hiánytalanul megmagyarázhatóak ok-okozati összefüggések által. Mivel ez nem található a tudatban, feltételez egy tudattalant, amelyben az ok-okozati összefüggéseknek hiánytalanul meg kell lenniük. Freud alapvetése, hogy a pszichikus jelenségek teljes mértékben megmagyarázhatók, ahol magyarázat és megértés azonos. Ez az alapállás azonban nem a lelki jelenségekből következik, hanem az újkori természettudomány felfogásából, ami Kantra megy vissza. Kant azt mondja, hogy amit nem észlelünk az is ok-okozati összefüggésként magyarázható, mint például a kő azért lesz meleg, mert rá süt a Nap. Ami példánkban a Nap, az Freudnál a tudattalan.

Heidegger tudománykritikája

5. Heidegger nem azt mondja, hogy Freudnak ne lenne igaza, Heidegger szerint a tudománynak igaza van, csak nem képes belátni illetékességének határait. A tudományos világkép az ok-okozati összefüggések rendszere. Amikor a természettudomány a létező bármely területét magyarázza, minden esetben a fizika természetfogalmából indul ki. Ez is Kantra megy vissza, aki szerint a természet nem más, mint jelenségek törvényszerűsége térben és időben. A tudomány tehát úgy tekint a valóságra, mint aminek a viselkedése kiszámítható. Emögött a gondolkodás mögött, állítja Heidegger, a természet feletti rendelkezni-akarás áll, az, hogy biztosan tudni akarjuk, hogy mi fog történni. Ami kiszámítható, ami mérhető, az valóságos, pontosabban csak az a valóságos. A tudomány lényege a természet birtoklása (Descartes), a természet legyűrése, és nem az, mint a metafizika esetében, hogy az érzékelés felfogását egy igazabbal helyettesítse (Nietzsche). Ebből következik, folytatja Heidegger, hogy a tudomány számára a létező egyszerűen objektum (tárgy), kivéve az egyetlen szubjektumot, az ént. Ezzel szemben a középkor végéig minden létező szubjektum volt, az objektum pedig az elképzelt dolog (Vajda Mihály). 

6. Mármost Heidegger szerint a pszichológia is a tudomány szellemében viszonyul a létezőhöz, vagyis eltárgyiasítja az embert, az emberi pszichét is a fizika módszere szerint határozza meg. A tudomány objektivitása az ember elbizonytalanodásból fakad. Az ember elbizonytalanodása pedig abból, hogy nem képes többé a létező létét a teremtésből eredeztetni, vagyis megszűnt a teremtőbe vetett hit bizonyossága. Ezért kezdik hajszolni a bizonyosságot, amit az én-szubjektumban vélnek megtalálni. A tudomány bizonyosságaival kívánják a hit bizonyosságát helyettesíteni, miközben az ember eltárgyiasul. A tudományba vetett hit lett az új vallás. Nem történt egyéb, csupán a régi hitvallást felcseréltük egy új hitvallással, azt halljuk, hogy a tudomány által akár végtelenül meghosszabbodhat életünk, ahelyett, hogy szembenéznénk az ember múlandó valóságával. Nem tettük meg tehát a nagykorúsághoz vezető lépést, maradt minden a régiben. A pszichológiában is ez történik, noha az ember valójában jelenvalólét.

Jelenvalólétanalízis

7. A jelenvalólét a világban-benne-lét, a jelenlevőhöz viszonyulás, létmegértés. Nem a tudat, hanem ez a létmegértés az, ami az embert megkülönbözteti az összes többi létezőtől. Nem pszichés vagy szellemi, hanem világban-benne-lét, lényegében a létező és a lét megkülönböztetésének a képessége a semmi tapasztalata, vagyis a halál tapasztalata által, hiszen a halál nem más, mint búcsú a létezéstől. Ez minden ember közös élménye, a semmi tapasztalata. Jelenvalólétünknek, a világban való tartózkodásunknak a hordozója az idő. A pszichoterápia célja tehát nem a funkcionalitás kell hogy legyen, hanem az egzisztálás. A feladat ugyanis a jelenvalóléthez segítés, ami nem jelent mást, mint hozzásegíteni a beteget saját lét-lehetőségeihez. Ez pedig az időhöz való helyes viszonyt jelenti, mert a pszichés bajok gyökere nem a múltban van, hanem a jövőben, a Semmihez, vagyis a halálhoz való megzavarodott, helytelen viszonyulásban. Az emberek ugyanis, mondja Boss, menekülnek a halál és a halandóságuk tudata elől, holott a halál az emberi lét áthághatatlan határa. Más szóval mondva az ember halálig tartó lény. 

Irodalom

Martin Heidegger: Lét és Idő. Osiris, 2004.

Vajda Mihály: A posztmodern Heidegger. (Heidegger Freudról, 53-62. oldal.) T-Twins - Lukács Archívum - Századvég, 1993.

Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok, Szent István Társulat, 1996.

Mi az a posztmodern?

Modern az a világkorszak, amelyben az európai emberiség már megölte Istent. Azért ölte meg, hogy magát tekinthesse Istennek. Ezt nevezzük felvilágosodásnak. A posztmodern nem a modern tagadása, hanem a modern univerzalitásának a tagadása. A posztmodern azt mondja, hogy a felvilágosodás racionalizmusa nem az egyedül érvényes világnézet. Mellette léteznek azt kiegészítő, vagy korlátozó, egyaránt érvényes világmagyarázatok. Aki azt állítja, hogy a tudomány az egyedül érvényes világmagyarázat, az a modernitás talaján áll. Aki úgy véli, hogy a tudomány hamis magyarázatát adja a világnak, az a premodern gondolkodású ember. Aki viszont azt mondja, hogy a tudományos világmagyarázat nyilvánvalóan igaz, de mellette vannak más, szintén érvényes világmagyarázatok, az posztmodern gondolkodású ember.

Vajda Mihály után 

Vagy-vagy

Vagy-vagy

1. Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sírjál rajtuk, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sírjál rajtuk, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságán, vagy sírsz rajtuk, mindkettőt megbánod. Bízz meg egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízz meg egy lányban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megbízol egy lányban vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni.

Kierkegaard

2. Kierkegaard számára ez minden életbölcsesség foglalata. Ez egyetlen alapelve, amelyből még csak ki sem indul soha, mert ha kiindulna megbánná, és ha nem indulna ki azt is megbánná. Ha ugyanis alapelvéből kiindulna, nem tudna megállni, és azt megbánná, de ha mégis megállna, azt is megbánná. Azért nem hagyja abba, mert már akkor abbahagyta, amikor elkezdte. Filozófiája ezért rövid és ellentmondásmentes, ezért a legmagasabb rendű, és aki ezt nem látja be, az alkalmatlan a filozofálásra - mondja Kierkegaard. A filozófus ugyanis az örökkévalóságban él. Mi most megvizsgáljuk, hogy igaza van-e Kierkegaardnak vagy sem; először szó szerinti, majd mélyebb értelemben - a kedves olvasó követ utamon vagy sem, majd eldönti. Ha követ meg fogja bánni, ha nem követ azt is meg fogja bánni, követ vagy sem, meg fogja bánni.

Házasság

3. A házasságot nyilvánvaló, hogy meg fogod bánni, mert házasodni csak akkor érdemes, ha megtaláltad a nagy Ő-t. Igen ám, de csak akkor fogod tudni, hogy megtaláltad, ha már megtaláltad. Amíg nem találtad meg, addig legfeljebb azt hiszed, hogy megtaláltad, ami egészen más, mint tudni, hogy megtaláltad. Azt hiszed tényleg megtaláltad és megházasodsz, aztán jön az igazi és megbánod, hogy megházasodtál. Aztán meg honnan tudod, hogy te neki az igazi vagy? Ha sok pénzed van, vagy híres vagy, vagy magas státuszod van, egyszóval ha valaki vagy, akkor soha nem tudhatod, hogy ezekbe a járulékos dolgokba szerelmes, vagy beléd. Soha nem tudhatod. Soha! Lehet ő sem tudja, mert tudatalatt rejtőzik nála. Ezért is jó ha nincs semmid, ha senki vagy. Akkor tudhatod, hogy téged magadat szereti, lényedhez kapcsolódik és nem a járulékos dolgokhoz. Erről szólnak azok a mesék, ahol a királyfi szegénylegénynek öltözve megy a lányhoz. Olyan lányt keres, aki őt szereti, és nem a járulékait.

4. Ne házasodj meg tehát, mert megbánod, mert vagy nem miattad házasodik veled, vagy később jön meg a nagy Ő. A nagy Ő-t azért nem veszed el, mert a nagy Ő soha nem akar veled házasodni, vagy te nem akarod elvenni, mert azt gondolod, hogy sokkal jobbat érdemel nálad. Ezt jól gondolod, de azért meg fogod bánni. Vannak persze kivételek, de ezekben az ismert esetekben soha nem tudhatjuk, hogy a nagy Ő csak a pénzéhez, a híréhez, a státuszához ment hozzá, vagy tényleg a nagy Ő-t találták meg mindketten? Lehet ők se tudják. De persze akár még az is lehetséges.

5. Az én problémám a házasság maga, a házasság intézménye, ami kétségtelenül egy üzleti szerződés, érdekszövetség. Ez önmagában, jellegénél, természeténél fogva áll szemben a szerelemmel. Az állam fél a szerelemtől, mert az a végtelenségig individuális, ezért beszél annyit a házasságról és a családról. Kierkegaard itt tehát téved, egyszerűen azért, mert rossz a kérdésfeltevése. A házasságra magára kell rákérdezni, és akkor mondhatjuk, hogy ne házasodj meg, nem fogod megbánni, mert élni fog szívedben a szerelem. Vannak persze kivételek, de ezek csak kivételek.

A világ ostobasága

6. Itt nincs sok mondanivalónk. Ne sírj a világ ostobaságain, mert az semmit nem változtat a dolgon, sőt a világ elérte célját, ezért meg fogod bánni. Nevess a világ ostobaságain, nem fogod megbánni, mert a nevetés a legnagyobb fegyver, ezért soha ne fogyjon el ajkadról a mosoly, nevess hóhéraid képébe, nem fogod megbánni.

Bízzál vagy ne bízzál  meg egy lányban?

7. Mindig bízzál egy lányban, nem fogod megbánni. Akkor sem, ha csalódnod kell, mert megbízni egy lányban akkor is jó, ha érdemtelennek bizonyul. Ez is előfordul, de ha jól választod ki, akkor nem fogsz csalódni. Nem mindegy melyikben bízol meg, de ha kiválasztottad, és rábízod magad, nem fogod megbánni. Ha nem bízol meg benne, azt meg fogod bánni, mert nincs annál rosszabb, ha nincs egy lány, akiben megbízol.

Akaszd fel magad vagy sem?

8. Akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt megbánod. Ebből az következik, hogy ne akaszd fel magad, mert ha igen, azt mint mondtuk meg fogod bánni, de a másik esetben, ha nem akasztod fel magad, akkor ha megbánod még van lehetőséged korrigálni, míg ha felakasztod magad már nincs választási lehetőséged, ezért ha nem akasztottad fel magad, de korrigálni akarsz, akkor mégse akasztod fel magad, hogy legyen választási lehetőséged, és végül lehet, hogy már egyáltalán nem akarod magad felakasztani. Ez következik abból, amit Kierkegaard mondott.

A mélyebb magyarázat

9. Kierkegaard itt a négyesség elve alapján fogalmazta meg mondandóját. A szerelem, külvilág, istenség, és az egzisztenciális halál a négy meghatározó életelem alapján. Ezek egyúttal a psziché mozgatói és alakítói.

10. A vagy-vagy a választást jelenti. A választás lehetősége eszerint maga a szabadság. Ez azonban nem igaz, a választás csupán látszatszabadság. Az nem szabadság, hogy megmondják miből választhatok. Ez maga a rabság; az engedélyezett és kontrollált választás, a lázadásmentes rabság. Ilyen a valódi alternatíva nélküli parlamenti választás is. A szabadság lényege nem a választás, hanem a döntés képessége, a szabad döntés lehetősége. A szabadság annyiban választás, amennyiben döntés is. Aki szabad, az maga dönt életéről. Erről szólnak azok a mesék, ahol a főhős a tizenkettedik szobába nem mehet be. Az első tizenegy valamelyikébe bemenni nem egzisztenciális döntés, pusztán választás kérdése. A tizenkettedikbe bemenni valódi döntés.

11. Kierkegaard nemhogy dönteni nem akar, választani sem. Úgy véli az igazi, a tökéletes filozófia az örökkévalóság állapota, a mozdulatlanságé, ahol nincs választás. Ez volt az ő filozófiai döntése.

12. Az örök mozdulatlanság azonban azonos a halállal. Ahol élet van, ott mozgás van, ami több, mint puszta választás.

Az élet értelméről

Mi hát az élet értelme? Ha két nagy csoportra osztjuk az embereket, azt mondhatjuk, hogy az egyik csoport azért dolgozik, hogy éljen, míg a másiknak erre nincs szüksége. Az életért való munka azonban nem lehet az élet értelme, mivel ellentmondás az, hogy a feltételek állandó megteremtése lenne az erre a kérdésre adott válasz; az élettel e tevékenység szükségszerűen összefügg. Általában a többiek életének sincs más értelme, mint az élet e feltételeinek elfogyasztása. Ha azt mondanánk, hogy az élet értelme a halál, úgy ez ismét ellentmondásnak tűnik.

Kierkegaard